Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Tóth Imre: A nyugat-magyarországi kérdés 1922-1939. Diplomácia és helyi politika a két háború között (Ism.: Fiziker Róbert) I/260

TÖRTÉNETI IRODALOM 261 disszertáció azt kívánja igazolni, hogy a soproni és Sopron környéki népszavazás élénk emléke, a nyitva hagyott kérdések számos következménye a két világháború között is számottevően befolyásolta a térség helyzetét, külpolitikailag meghatározott történéseit. A nyugat-magyarországi helyzet 1922 elejéig gyakran került az újságok címlapjára, és nem csupán azért — ahogy azt egy korabeli munka állította —, mert a Magyar Távirati Iroda felelős szerkesztője, Zimmer Ferenc soproni származású volt, ezért nagyobb számban adott le szülővárosához kötődő anyagot. Kétségtelen tény, hogy a hazai szakirodalom figyelme a Monarchia felbomlásától a népszavazásig terjedő intervallum széles körű, a diplomáciai vonatkozásokra és a katonai aspektusokra is hangsúlyt fektető vizsgálatán túl a probléma gondolati előzményeinek feltárására, a különböző tervezetek és elképzelések bemutatására terjedt ki. A téma utóéletét eddig csak az osztrák-magyar kapcsolatok prizmáján keresztül vizsgálták. Tóth Imre műve a források összevetésével és elemzésével a téma térben és időben kibővített feldolgozását kívánja nyújtani. Ez annál is inkább indokolt, mivel a nyugat-magyarországi kérdés a trianoni békeszerződés egyedüli tartós és békés revízióját követően sem jutott végleg nyugvópontra. Míg azonban az 1921. decemberi népszavazástól az 1927. évi osztrák belpolitikai válságig egyfajta állóvíz volt jellemző, a fenyegető anschluss árnyékában ismét előtérbe került a kérdés, amelyet csak a második világháború kitörésével veszítette el jelentőségét s került le a napirendről. Magyarország és Ausztria között gyakorlatilag 1526 óta nem volt határ, sőt az első világháború után sem írták elő a két ország szétválásának szükségességét. Végül a párizsi békekonferencián megvont határok közül a legidőállóbb éppen ebben a térségben jött létre - de ennek a megszületését és megszilárdulását számos probléma és kisebb-nagyobb villongás kísérte. Ausztria és Magyarország, a kettős monarchia egykori társországai 1918 után ellenfelekké válva perlekedtek a zömében németek lakott nyugat-magyarországi területsáv hovatartozásán. A nyugat-magyarországi területi vita rendezése (tulajdonképpen igaza volt a Daily Telegraph-nak, amikor azt írta, hogy Magyarország „prémiumot" kap a szerződések megsértéséért) érzékeny veszteséget jelentett mindkét fél számára, a területmegosztás egyik félnek sem kedvezett, hiszen nem igazodott a racionális munkamegosztás keretéhez, nem követte a természetes választóvonalakat, és teljes egészében az etnikai elveket sem. S bár a kormány és a közvélemény diadallal vette tudomásul e csekély terület visszaszerzését is, a reálpolitikai kihatások — köztük az osztrák-magyar kapcsolatok átmeneti megromlása — nehézségeket is okoztak a két világháború közötti magyar revíziós külpolitika számára. A helytörténeti kutatás a korábbi feldolgozásokból hiányzó láncszemeket a kilencvenes évektől kezdte pótolni. Ugyanakkor a történeti probléma politikai rezonanciájának felerősödése sem tett jót a kérdés objektív megítélésének. Az osztrák történetírás eltérő terjedelmű és színvonalú dolgozatokban a „burgenlandiság" gondolatának megteremtésében és elfogadtatásában fontos szerepet tulajdonított a kérdésnek. A két világháború közötti történeti diskurzus érveinek ismételgetése után a nyolcvanas évektől kezdve szellemi és politikai klímaváltozásnak vagyunk tanúi. Ugyanakkor nem szentelnek elegendő figyelmet a téma nemzetközi összefüggéseinek, Burgenland fogalmát — a tartományra vonatkozó államjogi igények bizonyításának céljával — néha visszavetítik a múltba, holott a térség korábban nem alkotott adminisztratív történeti egységet. A disszertáció egy rövid historiográfiai bevezető, majd az osztrák és magyar belpolitikai viszonyok, a külpolitikai mozgástér, a nyugat-magyarországi kérdés előzményeinek áttekintése, az akkor még csak elméleti síkon mozgó viták bemutatása, illetve a leginkább feszültségekkel teli évek (1918-1921) értékelő ismertetése után a nyugat-magyarországi térség státuszát érintő, az 1920-as években folytatott vitákról számol be. A kérdés vizsgálatát már a soproni népszavazás napján kezdi, hiszen a lanai egyezmény éle nagyrészt Magyarország ellen irányult „az osztrákok háborgó lelkének" megnyugtatása céljából. Az 1922 elején tartott Bethlen-Schober találkozó után 1923-ban a két fél aláírta a pénzügyi és adminisztrációs kérdésekről rendelkező „burgenlandi egyezményt". Miután Michael Hainisch osztrák köztársasági elnök és Horthy Miklós kormányzó is demonstratív látogatást tett a határszélen, és a Népszövetség Tanácsa 1922 szeptemberében a végleges határokról is döntést hozott, újabb tárgyalások eredményeként 1923 áprilisában osztrák-magyar választottbírósági szerződés született, ami kizárt mindenféle erőszakot és egyoldalú lépést a két kormány részéről. 1922 szeptemberében az elszakított területek megtartása érdekében szervezett Nyugat-Magyarországi Liga is megszűnt. Ennek ellenére az instabil osztrák belpolitikai helyzetben a határmegállapító bizottság elé került konkrét magyar javaslatok az Ausztriához került terület egynegyedének visszaszerzését tartalmazták, ráadásul a német és magyar szélsőjobboldali erők kapcsolata is aggodalomra adott okot - az irredenta szervezetek által tervezett