Századok – 2007
TANULMÁNYOK - L. Balogh Béni: Az Antonescu-rezsim békeelképzelései 1940-1944 között I/3
16 L. BALOGH BÉNI között csak névrokonság volt, Mihai Antonescu az államvezető legfőbb bizalmasának számított, akiben általában véve megbízott. A korabeli bukaresti pletykákkal szemben,68 és egyes utólagos értékelések 69 ellenére, Mihai Antonescu mindvégig lojális maradt az állam vezetőhöz; nem „árulta el" őt, bár voltak stratégiai-taktikai nézeteltéréseik, különösen a háborús kilátások bizonytalanná válását követően. A miniszterelnök-helyettes az államvezető jóváhagyásával kezdte el a béketapogatózásokat 1942-1943 fordulóján; Ion Antonescunak, ha nem is minden részletre kiterjedően, de mindvégig tudomása volt Mihai Antonescu diplomáciai próbálkozásairól. Amikor Hitler az április 12-13-i klessheimi találkozójuk70 során Ion Antonescu szemére vetette, hogy a helyettese béketapogatózásokhoz folyamodott több nyugati fővárosban, nemegyszer Németország nevében is, a marsall megvédte őt, és a Führer kérése ellenére sem váltotta le, mindössze néhány hetes „szabadságra" küldte. Mihai Antonescu kezdetben — a nyilvánosság előtt legalábbis — lelkes németbarátnak mutatkozott, s a rá jellemző mértéktelenséggel beszélt a román-német kapcsolatokról és Románia szerepéről az eljövendő, Berlin által uralt új európai rendben. Egy alkalommal például a „germanizmus" keleti civilizációs küldetéséről szólt és arról, hogy a románok a németekkel együtt építsenek „új és nagy földrészt. Ez a mi harcunk Keleten."71 1942. július 30-án hangzatosan kijelentette: „Mi a holnapi Európa földjének dolgozói és katonák akarunk lenni, akik meg szeretnénk halni valahányszor szükség van rá. Népünket hozzá kell kötnünk a német nép technikai civilizációjához. Földművelő népként mi a dunai medencében magának a kontinensnek a gazdasági támaszát jelenthetjük."72 Országa külpolitikáját 1942 végéig — az állam vezetővel egyetértésben — a német győzelemre alapozta. „Győzünk, vagy bukunk Németországgal." A magyarok „álnoksága" és a németekkel szembeni „őszintétlen" magatartása reménységgel töltötte el arra nézve, hogy német segítséggel Románia visszaszerzi Észak-Erdélyt. Feltehetően sok mindenben egyetértett külügyminisztériumi beosztottjával, a „magyar ügyek" „szakértőjével", Valeriu Poppal, akinek 1941. július 3-i memoranduma73 szerint a Szovjetunió elleni hadjárat, és ezzel az euatalos arcú ember [...] Egészben nem különlegesen rokonszenves jelenség [...] Karrierjét valószínűleg kígyóbűvölő arckifejezésének és halandzsájának köszönheti, amelyekkel például a nőkre bizonnyal jól tud hatni. Semmi professzoros nincs benne." L. MOL, K 63, 271. cs., 1943-27-312. sz. Curtio Malaparte olasz haditudósítót Antonescu „hiú önmutogatása" Galeazzo Ciano olasz külügyminiszterre emlékeztette. L. Curtio Malaparte: Kaputt. Budapest, Magyar Könyvklub, 1998. 387. Renato Bova Scoppa bukaresti olasz követ szerint viszont Antonescu „ragyogó szónok". L. Pelin: i. m. 93. 68 A korabeli román politikai és értelmiségi körökben meglehetősen elterjedt volt az a valójában megalapozatlan vélemény, miszerint a miniszterelnök-helyettes Ion Antonescu háta mögött ármánykodik. L. loan Scurtu: „Cucoanele" mareşalului Antonescu. História (Bukarest) 2005. október. 53. 69 Pl. Gheorghe: i. m. 164-166., 310-311. 70 A találkozóról 1. Hitler hatvannyolc tárgyalása.. I. m. II. köt., 39-40. sz. (39-66.) 71 Részlet Mihai Antonescu 1942. március 19-én elhangzott beszédéből. Idézi Benjamin: i. m. 251. 72 Cristian Sandache: Unele consideraţii privind temele discursului oficial în regimul antonescian. In: Romania and World War II. — România şi cel de al doilea război mondial. Ed. Kurt W. Treptow Iaşi, 1996. 214. 73 Arhiva Ministerului Afacerilor Externe (Román Külügyminisztérium Levéltára, Bukarest — a továbbiakban: AMAE), Fond: 7l/Transilvania, vol. 43. 144-150. f. A memorandumnak nincs címzettje, Pop feltehetően Mihai Antonescunak szánta azt.
