Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Pálffy Géza: Egy különleges nemesi karrier a 16-17. században. Hatos Bálint pápai vicekapitány és családja története (Ism.: Bagi Zoltán) VI/1597

TÖRTÉNETI IRODALOM 1597 kezik a korszak nagyhatású rendtagjának, Bangha Bélának életéről is, akinek nevét az 1950-ben elvett épületekből 2003-ban visszakapott Horánszky utcai Kongregációs Ház vette fel. Az itt ismertetett tanulmányok is mutatják a jezsuita rend feladatainak, tevékenységének sokrétegűségét és a könyv alapjául szolgáló tudományos konferencia előadásainak sokszínűségét. Mindez biztosítja, hogy a tanulmánykötet értékes darabja legyen a hazai egyháztörténet-írás újabban örömtelién megszaporodott kiadványainak. Mihalik Béla Vilmos Pálffy Géza EGY KÜLÖNLEGES NEMESI KARRIER A 16-17. SZÁZADBAN Hatos Bálint pápai vicekapitány és családja története Jókai Mór Városi Könyvtár (Jókai könyvek 3.) Pápa, 2005. 116 o. A magyar történetírás a mai napig is adós a kora újkori Magyar Királyság fő- és köznemességének történelmét feldolgozó modern szemléletű monográfiával: A 19-20. század fordulóján született pozitivista jellegű családtörténeti művei már elavultak, míg a második világháborút követő időszak történészei — érthető okoknál fogva — ha foglalkoztak is ezzel a témával, akkor is csak leginkább az osztályharc szempontjából. A rendszerváltást követően megélénkült és felfrissült kutatás azonban a királyság adottságaiból következően egy-egy régióra, vármegyére vagy egyes speciális problémakör bemutatására vállalkozott. Pálffy Géza kismonográfiája is hasonló céllal készült, hiszen egy északnyugat-dunántúli nemesi karrier megrajzolására tesz kísérletet. Ezen utóbb leírt két szónak különösen erős nyomatékot ad az a tény, hogy a „címszereplő" Hatos Bálint családjának nem maradt fenn külön levéltára. A szerző tehát egyéb kutatásai során figyelhetett fel az 1613 és 1622 között pápai vicekapitány életútjára, és a véletlenül talált, majd szisztematikusan kiegészített apró információmorzsákat rakosgatta össze. A mozaiknak azonban így is több, lényeges darabkája elveszett a múlt viharaiban, amelyeket Pálffy Géza egészítget ki, nem állítva, hanem feltételezve „Bálint úr" életének egy-egy hiányzó eseményét, így adva egy lehetséges „megoldást" főhőse életének lefolyására. Az, hogy a számos bizonytalanság ellenére az olvasó mégsem csóválja a fejét hangos „felhorkanások" közepette, elsősorban annak köszönhető, hogy a szerző a kora újkori magyar történelem egyik legfelkészültebb kutatója és egyben legszakavatottabb ismerője. Elég csak a mű végére lapoznunk, hogy lássuk azt az imponáló forrásbázist, amelyen a kismonográfia alapul. A kutatás felölelte ugyanis a központi kormányszervek okmányait, a tartományi, vármegyei és egyházi levéltárak iratait, sőt — ami egy mikrotörténelemmel foglalkozó mű esetében megkerülhetetlen — több családi levéltár anyagát is. Ezzel szoros összefüggésben ez a szisztematikus munka kiegészülve a nagy kutatói gyakorlattal és ismeretekkel garantálja, hogy feltételezései kiállják az idő próbáját, és egy-egy újabb és ez ideig ismeretlen forrás felbukkanása is csak tovább árnyalhatja, kiegészítheti a már megrajzolt pályaképet. A tizenhatodik század története című munkájában (Budapest 2000) Pálffy Géza megállapította, hogy a kor főnemesei közé került homo novusok számára a felemelkedés lehetőségét három tényező együttes hatása vagy jelenléte adta meg: jó kapcsolatok, kiváló házasság és személyes rátermettség. Hatos Bálint karrierjét is a felsorolt három elem határozta meg. Nézzük először esetében a jó kapcsolatot. A nagyapa vagy esetleg az atyja fegyveres szolgálatainak köszönhetően a korlátozott jogokkal rendelkező egyházi nemesi (prédiális) család az országos nemesség sorai közé emelkedett. Valószínűleg az 1560-as években Hatos Tamás — tehát az apa — költözött Pápa várába-mezővárosába, ahol enyingi Török Ferenc (a magyar történelemből és szépirodalomból egyaránt jól ismert enyingi Török Bálint egyik fiáról van szó) szolgálatába szegődött, mégpedig familiárisa lett. A feltételezhetően 1565 tájékán, Pápán született Hatos Bálint vélhetőleg együtt gyerekeskedett a vele egyidős enyingi Török Istvánnal. Kettejük jó kapcsolata a gyermekévek alatt mélyülhetett el, amit „Bálint úr" mind a katonai, mind a civil élet terén kamatoztathatott. A vélhetően lovasfőlegényként szolgálatba állt Hatos valamikor az 1580-as évek közepén török fogságba esett. Kiváltásához szükséges igen magasan megállapított összeg előteremtésében jelentős szerepet játszott patrónusa, sőt annak Erdélyben élő nagybátyja, enyingi Török János is. Hatos „gyermekkori pajtását" és Pápa földesurát 1601. március l-jén a végvár-mezőváros élére főkapitányává nevezte ki az uralkodó. (Ezt nem tekinthetjük egyedi esetnek, hiszen hasonló módon töltette be az Udvari Haditanács Keszthely [főjkapitányi posztját.) Török István hathatós támogatására is szükséges lehetett ahhoz, hogy Ruprecht von Eggenberg győri végvidéki főkapi-