Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - A magyar jezsuiták küldetése a kezdetektől napjainkig (Ism.: Mihalik Béla Vilmos) VI/1594

TÖRTÉNETI IRODALOM 1595 thory lengyel királlyá választásának idején sem mozdították elő a misszió ügyét. Végül az erdélyi misszió 1579-ben a lengyel jezsuiták segítségével valósult meg. Tóth István György a moldvai jezsuita misszió történetét vizsgálta. 1586-ban Giulio Mancinelli atya útja során merült fel a rend moldvai megtelepülésének szükségessége, ezt támogatta a vajda titkára, Bartolomeo Bruti is. 1588-ban Erdélyből elűzött jezsuiták, majd a lengyel provinciából érkeztek rendtagok, de több évtizedes szünetet követően 1644-ben Beké Pál szervezte meg Vasile Lupu vajda támogatásával a jezsuita missziót és a jászvásári iskolát. Ezt azonban a kozák betörés elsöpörte, így a ferencesek tevékenysége lett a jelentősebb. Molnár Antal a Missio Turcica történetét tekinti át. Az 1612-ben két irányból is meginduló misszió kettős struktúrát is jelentett. Raguzából kiindulva előbb Belgrádban, majd Temesvárott épült ki egy déli tagozat, amely közvetlenül Róma joghatósága alatt állt, de végül az 1650-es évekre a bosnyák ferencesek ellenállásán megbukott. Ennél sikeresebb volt a Bécsből kiinduló misszió, mely Pécsett, Gyöngyösön és Andocson telepedett meg. A gyöngyösi rezidencia mellett igen látogatott gimnázium épült ki, a misszió nagy területeken látott el lelkipásztori feladatokat, jelenlétükkel ugyanakkor fenntartották a magyar rendi és egyházi joghatóság kontinuitását is. A tanulmány a török misszióban tevékenykedő jezsuita atyák névsorával zárul. R. Várkonyi Ágnes a jezsuita rend Rákóczi-szabadságharc alatti szerepét vizsgálja írásában, melyben újabb érveket hoz fel a korábban sokak által a fejedelemnek tulajdonított, jezsuitaellenes Responsio szerzőjének kérdésében, cáfolva azt, hogy a mű Rákóczi Ferenc írása lett volna. A fejedelem ugyanis a rend vezetőinek támogatásával önálló magyar jezsuita provincia kialakítását szerette volna elérni, ám azt a Habsburg-diplomácia végül megakadályozta. Szilas László SJ a jezsuita rendalkotmány és a rendtagok plébániai szolgálatának összeférhetetlenséget vizsgálja, több adaton keresztül rámutatva arra is, hogy mégis elláttak plébániai feladatokat a 17-18. századi Magyarországon. Bartusz-Dobosi László az 1585-ben meginduló dél-amerikai misszió történetét mutatja be tanulmányában, különös tekintettel az ott tevékenykedő magyarokra, akik közül kilenc atya részletes életrajzát közli. Tonika Miklós szintén távoli tájakra vezet minket, amikor az 1583-ban meginduló korai kínai misszió történetét tárgyalja. A portugál Macaón keresztül betelepülő jezsuita atyák gyors sikereket értek el, ebben nagy szerepet játszott széleskörű műveltségük. A kínai társadalomba való beépülésüket azonban nehezítette a kulturális különbség, ezért megpróbáltak alkalmazkodni. Ennek során viszont kibontakozott az ún. „rítusvita", amely végül hozzájárult a misszió felszámolásához. Vámos Péter a magyar jezsuiták 20. századi kínai misszióját vizsgálja. A francia misszióba elsőként 1922-ben kapcsolódott be magyar rendtag, Szarvas Miklós, aki 1936-ban támingi apostoli prefektus lett, hamarosan pedig a magyar misszió is elszakadt a franciáktól. Tevékenységük a japán-kínai háború miatt nehéz körülmények közé került, de a támingi missziót végül a kommunisták számolták fel brutálisan 1946 őszén, noha a magyar rendtagok még nyolc évig maradhattak Kínában. Az ezt követő fejezet a jezsuiták irodalomtörténeti és tudománytörténeti szerepét vizsgáló tanulmányokat közöl. Hargittay Emil az első Pázmány-életrajz születésének körülményeit tárja fel. Jeremiás Drexel SJ 1636-ban, Antwerpenben megjelent művéhez egy 15 oldalas ajánlás illeszkedik. Filológiai úton Drexel munkájának forrásaként egy 1634 körűire datálható, ismeretlen életrajz feltételezhető, ugyanakkor egy 1822-ben kiadott levél alapján annak lehetősége is felmerül, hogy a jezsuita szerző korábban már kapcsolatban állhatott Pázmány Péterrel. Käfer István Pázmány és későbbi jezsuita rendtagok (Szőllősi Benedek, Timon Sámuel) munkáinak, és azok szlováknyelvű kiadásainak a szlovák nemzeti öntudat alakulására kifejtett hatását elemzi, mint újabb metszéspontot a szlovák-magyar közös történelemben. A történetíró Kazy János és Ferenc háttérbe szorításának okait Borián Elréd OSB a kassai és a nagyszombati jezsuita történetírói kör eltérő történelem- és politikai szemléletében találja meg. Tanulmányában bemutatja, hogy a kassai Kaprinai István és köre mindent elkövetett a Kazy testvérek tudományos ellehetetlenítésére. Teres Ágoston SJ írásában a magyarországi jezsuita csillagvizsgálók történetét és a két leghíresebb csillagász, Hell Miksa és Sajnovics János (a magyar és lapp nyelv rokonságára is rámutató jezsuita atya) életét tekinti át. A kötet ötödik fejezete a jezsuiták művészeti tevékenységével foglalkozik. A rendalapító Loyolai Szent Ignác által választott jezsuita szimbólum (IHS) elterjedésének és befogadásának folyamatát vizsgálja Galavics Géza. Magyarországon először 1599-ben Vásárhelyi Gergely művében tűnik fel a jelkép, az igazi áttörést azonban 1613-ban Pázmány Kalauzának címlapja hozza meg, amelynek képi struktúrája vált azután mintává. 1630-ban a motívum kilép a könyvlapok közül, amikor először jelenik meg a pozsonyi jezsuita kollégium homlokzatán, majd 1640-ben a nagyszom-