Századok – 2007

TANULMÁNYOK - L. Balogh Béni: Az Antonescu-rezsim békeelképzelései 1940-1944 között I/3

AZ ANTONESCU-REZSIM BÉKEELKÉPZELÉSEI 1940-1944 KÖZÖTT 15 lakosságcsere-elv kapcsán Németország, Törökország és Görögország példájára hivatkozik. Sajnálja, hogy Románia nem alkalmazta ezt az elvet már 1918-1920 óta, „mivel nagyon valószínű, hogy akkor ma jobb határai lennének Dobrudzsában, a Bánságban, vagy Erdélyben".62

Számbavéve a nagyhatalmak: a Szovjetunió, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Németország feltételezhető álláspontját Besszarábia és Bukovina kérdésében, a szerző megállapítja, Romániának etnikailag „homogenizálnia" kell a két tartományt ahhoz, hogy majd a nemzeti önrendelkezés elve alapján megtarthassa őket. Cinikusan veti el a lakosságcsere ellen felhozható azon ellenérvet, miszerint a nemzetközi jog nem ismeri el a megszálló hatalom lakosságcseréhez való jogát: a súlyos nemzeti érdek előtt ugyanis — írja — meg kell hajolnia mindenféle jogi megfontolásnak. A kockázatot viszont abban látja, hogy a lakosságcsere „Szovjet-Oroszországot még inkább Románia ellen hangolja". Mégis úgy véli, felelősen gondolkodva nem szabad ezt az „egyedülálló alkalmat" elvetni, s már az ősz elején végre kellene hajtani az akciót.63 Nem egyértelmű, miért nem valósult meg a tervezett román-orosz-ukrán lakosságcsere 1943-ban. Manuilá tervéhez hasonlóan, valószínűleg ezt is a háborús fejlemények akadályozhatták meg, elsősorban a szovjet csapatok előrenyomulása. Ion Antonescu 1943. november 16-án már Besszarábia és Észak-Bukovina kiürítési tervének az elkészítését szorgalmazta, a román nagyvezérkar a hónap végére el is készült a tervekkel.64

A fentebb elemzett levéltári dokumentumokból továbbá nem derül ki egyértelműen, megkapta-e már Románia Németország támogatását ez ügyben, vagy csupán kérte azt.65

Végül feltehető a kérdés: nem játszott-e mégis szerepet a terv elvetésében a Szovjetunióval — és az angolszász hatalmakkal — szembeni óvatosság? A válaszok azonban további levéltári kutatást igényelnek. Mihai Antonescu Mihai Antonescu66

miniszterelnök-helyettes Románia hadba lépésétől a háborúból való kiugrásig az ország második számú vezetője volt, míg a marsall távollétei alatt — aki több hónapon át a keleti fronton tartózkodott — ő állt a kormány élén. A miniszterelnök katonás jellemével szemben Mihai Antonescu az intrikus, opportunista, demagóg politikustípust képviselte.67

Bár kettejük 62 ANIC, Fond: E C. M., dos. 1155/1943. 22. f. 63 Uo. 29. f. 64 loan Scurtu - Constantin Hlihor: Complot împotriva României 1939-1947. Bucureşti, Editura Academiei de înalte Studii Militare, 1994. 133. 65 Ion Antonescu 1943. szeptember 2-án és 3-án folytatott megbeszélést Hitlerrel. A Paul Schmidt-féle német jegyzőkönyvek (Hitler hatvannyolc tárgyalása.. I. m. II. köt., 46-47. sz. [133-153.]) nem utalnak arra, hogy szóba került volna a lakosságcsere kérdése, a megbeszéléseket rögzítő esetleges román jegyzőkönyvekről pedig nem tudunk. Ion Calafeteanu szintén csak a német jegyzőkönyveket közű. L. Calafeteanu: i. m. 20/a-b sz. (200-212.) 66 Mihai Antonescu (1904-1946) jogász, 1931-től nemzetközi jogot tanít a bukaresti egyetemen. Ion Antonescu első kormányában igazságügyminiszter, később államminiszter és propagandaminiszter. 1941. június 21-én miniszterelnök-helyettessé, június 29-én pedig külügyminiszterré is kinevezik. 1946-ban Bukarestben bíróság elé állítják és kivégzik. 67 Hertelendy Andor magyar követ 1943 októberében tett bemutatkozó látogatást Mihai Antonescunál, akiről többek között az alábbiakat írta. „Inkább kicsi termetű, sötét hajú és szemű, elég fi-