Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Herger Csabáné: A summum jus patronatus a 19. századi Magyarországon VI/1515
1532 HERGER CSABÁNÉ A tanácskozásra részt vett84 a magyar hercegprímás, Scitovszky is, annak ellenére, hogy a pátens területi hatálya ekkor még Magyarországra nem terjedt ki. A tanácskozások eredményeként nagyjából egy évvel később az (1850. április 18-ai császári nyílt parancs) oktrojált alkotmányban „a katolikus egyháznak biztosított jogok végrehajtása céljából" hat szakaszban rögzítette „a birodalom minden koronájára" kiterjedő jogokat. A főpapi kinevezésekről ezek után esett csak szó: „Az engem illető püspök-kinevezésekben a nagyméltóságú elődeimtől reám szállt jogot látom [...]. Hogy a személyek kiválasztásakor az egyház számára a legjobb biztosíttassák, mindig kész leszek a püspökségek betöltésekor arra, hogy — ahogy ez ezelőtt is szokás volt — meghallgassam a püspökök tanácsát, és különösen annak az egyháztartománynak a püspökeit, amelyhez a püspökség tartozik. Vallás- és közoktatásügyi miniszterem kötelessége, hogy tartományfejedelmi jogaim gyakorlásakor az egyházi hivatalok és javadalmak betöltése terén a kellő formában javaslatot terjesszen elém."85 E pátens érvényesülési területéhez Magyarország is hozzátartozott. Ezt követően a magyar püspöki kar esztergomi tanácskozásának résztvevői (1850. aug. 25.) jókívánságuknak adtak hangot az uralkodóhoz intézet üdvözlő feliratukban, hangsúlyozták az „uralkodó koronái (!) felett" őrködő klérus szerepét. Hitet tettek „az egy és oszthatatlan" Habsburg Monarchia mellett, kifejezve meggyőződésüket, mely szerint „nem szabad azt hinni, hogy midőn ő Felsége az osztrák monarchia többi püspökeinek megadta a szabadabb cselekvés lehetőségét, akkor az apostoli királyság püspökeinek százados szokással biztosított jogait és szabadságait meg akarná szorítani és nem akarná [...] egyenlő bánásmódban részesíteni." Megfogalmazták azonban kívánságukat is, hogy az apostoli uralkodó kegyúri jogait a megváltozott viszonyokra tekintettel konkordátum formájában rendezzék. A Habsburg Monarchia központi szervei azonban a magyar államfőt illető kegyúri jogot az I. Ferenc József és IX. Pius között kötött osztrák (és nem magyar) konkordátum (1855. aug. 18.) tanúsága szerint nem tartották sokra. Csizmadia Andor megjegyzése szerint e szerződésben „Ferenc József minden további nélkül elkerülte az e jogra való hivatkozást, mintha Magyarország uralkodójaként ez a különleges jog meg se illetné."86 Világosan látható azonban, hogy az osztrák elképzelés a tárgyalások során jelentősen módosult. Az 1850. január 15-ei minisztertanácson báró Kraus pénzügyminiszter kételyét fejezte ki a tekintetben, hogy a katolikus egyház jogállásának szabályozásánál a magyar királyt illető kegyúri jogot fegyelembe vették-e. Megjegyzendő, hogy hozzászólásában a magyar püspöki kar 1848-ban megfogalmazott felfogása értelmében a rex apostolicus in ecclesiaticis jogait a pápai adományozásra vezette vissza, amivei a királyi hatáskör megtartása mellett foglalt állást.87 Rauscher, későbbi bécsi hercegérsek, aki a konkordátum előkészítésével kapcsolatos tárgyaláso-84 Az itáliai püspökök az 1849. június 9-ei minisztertanács döntése értelmében kijelölt képviselőjük, a trieszti püspök útján vehettek részt a tanácskozáson. Die Protokolle des österreichischen Ministerrates i. m. I., 380.: Nr. 91. 85 Az 1850. április 18-i pátens szövegét közli: Zeller Á.: A magyar egyházpolitika i. m. 196-199. 86 Csizmadia A.: Rechtliche Beziehungen i. m. 68. 87 Idézi: Eckhart F.: A püspöki székek i. m. 34.
