Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Novák Attila: Ellenállás vagy önmentés? Adalékok az 1944es magyarországi cionista ellenállás problémájához I/143
AZ 1944-ES MAGYARORSZÁGI CIONISTA ELLENÁLLÁS 151 6-án leállíttatta a deportálást. Ekkorra már csak Budapest kb. kétszázezres zsidósága maradt életben. A már említett Krausz Miklós (Mose) még a „múltból" 700 certifíkáttal rendelkezett,30 1944. március 16-án Chaim Barlas küldött értesítést arról, hogy további 600 certifikát áll rendelkezésre. Krausz erre kapcsolatba lépett Jean de Bavier-val, a Nemzetközi Vöröskereszt Budapesten működő főmegbízottjával. A kivándorlási kérelmet a magyar külügyön keresztül eljuttatták Berlinbe, ahonnan nem jött válasz. Krausz ezek után fordult a svájci diplomatákhoz. Krausz a svájci követség Szabadság téri épületébe költözött, majd Weisz Artúr segítségével — aki élete és vagyona megmentését kérte cserébe — megszerezte a Vadász u. 29. sz. alatti épületet, ahová azután folyamatosan érkeztek a cionista csoportok emberei. Létrejött a „Svájci Követség Idegen Erdekek Képviselete Kivándorlási Osztálya", pontosabban a Palesztina Hivatal e néven folytatta tovább tevékenységét. A német külügyminisztérium 1944. július 10-én értesítette a magyar kormányt, hogy elvben hozzájárul 8 ezer magyarországi zsidó család palesztinai kivándorlásához, ám ezt végül a németek, csakúgy mint az ún. gyereknyaraltatási akciót, megakadályozták. Szintén Krausz kezdeményezésére érkezett 1944. július 12-án Budapestre Raoul Wallenberg, aki követségi titkárként dolgozott a svéd követségen, s aki a kollektív útlevéllel szemben egyéni védőútlevelek kibocsátását kezdeményezte. Ez nagy könnyebbséget jelentett, hiszen a Sztójay-kormány nem mentesítette a védőlevelek tulajdonosait — ezek csak a külföldi állampolgárok számára voltak érvényesek —, ám a Külügyminisztérium közbenjárásával végül létrejött a megállapodás: a svéd követség igazolást adott a védlevelek tulajdonosainak a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatósághoz, amely ezután lemondatta a jelölteket a magyar állampolgárságról s elismerte őket svéd állampolgárként. A Lakatos-kormány beiktatása tovább könnyítette a svéd védőlevelek tulajdonosai életét. Amikor azonban Horthy sikertelen kiugrási kísérlete után, 1944. október 16-án a nyilasok átvették a hatalmat, a magyar zsidóság szó szerint életveszélybe került. A védőlevelekkel kapcsolatban Vájna Gábor nyilas belügyminiszter kijelentette: „Nem ismerek el semmilyen menlevelet, vagy idegen útlevelet, melyet magyar állampolgárságú zsidó bárhonnan, vagy bárkitől kapott".31 Mint már említettük, a svéd követség, Raoul Wallenberg titkár aláírásával olyan papírt adott ki, hogy a Schutzpass érvényes útlevél. Ezek után a semleges követségek végül is megállapodtak a Szálasi-kormánnyal és november 2-án hivatalos közlés jelent meg, melyben felszólították a nyilaskeresztes pártok vezetőit és tagjait, hogy a külföldi védleveleket ismerjék el. Wallenberg pedig 1944. november 7-én kiadott egy nyilatkozatot, mely szerint a svéd okmányokkal rendelkező zsidók sem katonai, sem polgári munkaszolgálatot teljesíteni nem tartoznak. Hogy egy kicsit részletesebben is beszéljünk a svájci mentőakcióról, el kell mondjuk azt, hogy amikor Carl Lutz svájci konzul elutazott Budapestről, szintén 30 Lévai Jenő: Fehér könyv. Külföldi akciók magyar zsidók mentésére. Budapest, Officina, 1946. 105-148. 31 Lévai Jenő: A pesti gettó csodálatos megmenekülésének hiteles története. Budapest, Officina [1946].
