Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Novák Attila: Ellenállás vagy önmentés? Adalékok az 1944es magyarországi cionista ellenállás problémájához I/143
AZ 1944-ES MAGYARORSZÁGI CIONISTA ELLENÁLLÁS 147 kusok is osztották — egy ideig — ezt a vélekedést, hiszen Menachem Bader 1943. július 20-án még „kis édenkertnek" nevezte Magyarországot.12 A nagy optimizmus csak 1943 őszén kezdett fogyatkozni s csak ekkor utasította Menachem Bader arra a budapesti cionistákat, hogy esetleges invázió esetén ne működjenek együtt és ne hordják a megkülönböztető jelzést.13 Az európai zsidóság helyzete tovább romlott, a varsói gettót a nácik lerombolták, s további lengyelországi zsidó menekültek (köztük cionisták is) érkeztek az országba. Mindent egybevetve 1943 végén kb. 15 ezer zsidó menekült volt Magyarországon, ebből 6-8 ezer Szlovákiából, S-A ezer Németországból és Ausztriából és 1900-2.500 Lengyelországból érkezett. S ezek az emberek a kiteljesedő munkaszolgálat miatt egyre inkább vezető pozícióba kerültek a cionista szervezetekben, hiszen a magyar cionistákat megtizedelte a munkaszolgálat, a menekült szlovákiai és lengyelországi zsidók pedig elfoglalhatták a megüresedett helyeiket. Ók — természetesen — „poggyászként" magukkal hozták a teljesen eltérő társadalmi tapasztalataikat, amelyek egyébként sokszor inkább integrálódásuk gátját képezte, hiszen voltak köztük olyanok, akik egyszerűen csak imitálni akarták a lengyel cionisták akcióit, amely Magyarországon nem volt működőképes. A menekültek megjelenése és aktív mozgalmi élete nem kerülte el a hatóságok figyelmét, s a cionista szervezetekre fokozott nyomás nehezedett. Am a presszió nem 1943-ban kezdődött, hiszen a belügyminiszter 143.700/1940.VII.a B. M. sz. rendeletével már 1940. július 11-én feloszlatta a Magyar Cionista Szövetség (MCSz) helyi szervezeteit - a budapesti központ kivételével.14 A feloszlatás hivatalos indoka az volt, hogy az MCSz keretén belül működő csoportok és intézmények „oly tevékenységet fejtenek ki, amely államrendészeti, és több esetben erkölcsi szempontból is súlyos kifogás alá esik". A szövetség — a belügyminiszter álláspontja szerint — képtelen volt rendet tartani a különféle szakosztályok és csoportok között, s „azok meg nem engedhető üzelmek és tevékenységek fészkei lettek". E „meg nem engedhető üzelmek" főleg a cionista tevékenység különféle formáit, például a hachsarák és plúgák (a palesztinai munkára „felkészítő" mezőgazdasági és ipari kommunák) fenntartását, a különféle mosavák (nyári táborok) tartását jelentette, melyet a hatalom nagy gyanakvással szemlélt és a kommunistákkal azonosított. Az MCSz elnöke, a nyilasok által 1944 legvégén agyonlőtt Komoly Ottó, állandóan kérvényekkel bombázta a magyar hatóságokat, hogy engedélyezzék szervezete működését. A kérvényekben sajátos cionista egyszersmind magyar nacionalista hangon szólalt meg, és a belügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc némileg engedékenyebb hozzáállása következtében 1943. december 14-én ismét engedélyezték a szövetség szakosztályainak működését, illetve azt, hogy a feloszlatott helyi csoportok helyett az ország egész területén újakat alakíthassanak. Az engedélyezés természetesen nem volt független a magyar kormány akkori magatartásától, a háborúból való kiugrás szándékától. Közben persze a 12 Uo. 59-60. 13 Uo. 61. 14 A belügyminiszter 143.700/1940. VII. a B. M. sz. körrendelete. Magyar Országos Levéltár (MOL), Belügyminisztérium, Általános iratok (K 150), 1944-VII-5., 162.334. sz.
