Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Pál Judit: Karrier a „tudatlanság földén". Egy főúri kliens a 18. század közepén Kelet-Magyarországon VI/1407
1428 PÁL JUDIT akartáü azáltal, hogy annak képviselője is aláírta. Az építkezés folyamatáról tudósító leveleiben Zanathy tettre kész, hozzáértő és szorgalmas városvezető képében áll előttünk. Gondosan felügyelt a munkára, igyekezett a legjobb minőségű, de egyben a legkedvezőbb árú anyagokat kiválasztani, és még a technológiába is beleszólt. Világlátott, tapasztalt emberről van szó, a fenyődeszkák kapcsán megjegyzi, hogy Bécs tájékán fenyőből „roppant épületeket tesznek."88 A munkálatokat ő felügyelte 1756-ban is, amikor már Szatmári Sámuel volt a bíró. Ennek ellenére az építkezés jócskán elhúzódott. Bírósága alatt amúgy Zanathy városi ügyekről a legritkább esetben levelezett a Károlyiakkal. Néhány közérdekű dologban egyeztettek, például az orvvadászok vagy a szőlőhegyen meghúzódó lakosok ügyében. A szatmáriak félévszázados hasztalan küzdelmet folytattak, hogy a szőlőhegyen megtelepedett lakosságot leköltöztessék a városba. Ez ezúttal sem sikerült, bár a „hegyen lakó népnek" 1752-ben kihirdettek egy pátenst, amelyben kitűzték a „fatális napot", azaz Szent Márton napjára elrendelték a szőlőhegy elhagyását. Zanathy egyelőre optimista volt: „nagy tolvajságnak vágódik be ezzel az útja, mert sok orgazdának kelletett azon két hegyen lenni." Egyben tanácsot is adott Károlyinak, kérvén, ő „se szenvedje őket az maga hegyében, hanem valamint én meghirdettem, ha Erdődre, Madarászra, Réztelekre vagy városunkra jönnek, szabad nekiek, a portiót sok, aki kerülte, fogja majd fizetni."89 Máskor pozícióját kihasználva szívességet tett patrónusának. Károlyi Ferenc egy bizonyos telek iránt érdeklődött, Zanathy viszont egyelőre nem szolgálhatott információkkal, „noha az öreg Tanácsbéleiktül is tudakozódtam róla, de meghányom a n. váras régi laistromit, s talán valahol akadok reája."90 Volt azonban olyan helyzet is, amikor a kétféle lojalitást nem lehetett összebékíteni. 1761 végén Zanathyt bevádolták Károlyi Antalnál. Károlyi egyik ménesét ugyanis a szatmári határra hajtották, ahol „a lakosok szerte-széjjel járván a réteken, mindjárt zúgni kezdettek magok között az lovak ottjárása miatt." 0 éppen a szőlőhegyen volt, hogy a szüretre „dispositiokat tegyen". Ahogy hazaért, megkeresték a városi szószólók és a mezei bírák, hogy behajtsák-e a lovakat, mivel ez sértette a város privilégiumát. 0 a döntést a „senatus consultum"-ra utalta, de a szüret miatt már nem tarthatott tanácsülést. „Másodnapon újra a szószólók s mezőbírák és más 4 öreg emberekkel ex plebis hozzám jöttek, kérvén, engedjem behajtatását a ménesnek, mivel soha ott senkinek ménest vagy gulyát jártatni szabad nem volt. Ujabban ad senatum delegáltam a dolgot s szőlőmben mentem. Ott esküdt kötelességembűi a tanácsbelieket öszvehívattam és az discursusok után 2 deputatust küldöttünk Erdődre", de onnan Gáspár Sándorhoz irányították a küldötteket, aki „sarcastice" felelt, és nem tett rendelést az elhajtásról. Másnapra össze kellett hívnia mindkét tanácsot, és a gyűlésen megszületett a döntés, amelynek értelmében behajtották a ménest. „Nem nekem kell vala tehát az actust tulajdonítani, hanem az egész népnek, kit bizony tudja Nagyságod, mely nehéz ilyetén matériákban jó észre 88 Zanathy József Károlyi Ferencnek, Szatmár, 1755. júl. 13. MOL P 398, Nr. 81962. 89 Zanathy József Károlyi Ferencnek, Szatmár, 1752. okt. 28. MOL P 398, Nr. 81953. 90 Zanathy József Károlyi Ferencnek, Szatmár, 1752. szept. 2. MOL P 398, Nr. 81954.
