Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Sz. Simon Éva: Névlegesen birtokolt szandzsákbégi hászok a 16. századi oszmán terjeszkedés szolgálatában (Gondolatok a ber vedzsh-i tahmin szisztéma működésének értelmezéséhez) VI/1351

1392 SZ. SIMON EVA alól kivont {déserta) falvak.216 Ezek közé tartoznak Eszteregnye és Szentpé­terúr kivételével a szandzsákbégi hászok is. 1576-tól pedig már behódolt Zala megyének az egész kisebbik kapornaki járása. Mindezek eredményeként a mű­ködése alatt — 1579-ben — elkészült tahrír-defter már magában foglalta a ka­nizsai náhije keretei között a megye nyugati részét is. Ezek a változások azon­ban a bég zalai falvainak adóztathatóságára látszólag semmi befolyással nem voltak; a fizetési jegyzékében a belőlük beszedhető jövedelem változatlan ma­radt. Az említett frissen elkészült tahrír-defter viszont a szigetvári bégek birto­kainak behódoltatására vonatkozóan érdekes adatokat közöl. Néhány település ugyanis kétszer szerepel benne. Egyszer abban a laza tömbben, ahol az 1570. évi hász-birtokokat hozza az összeírás, részletezés nélkül (a defter szerkezetét követve ez a II. sorozat, 1. a VIII. táblázatot), egyszer pedig hánéinak felmérésé­vel és lakosságának összeírásával teljesen elszórtan (I. sorozat). VIII. számú táblázat: A szigetvári offenzív hászok megjelenése az 1579. évi tahrír-defterben Település I. sorozat n. sorozat Portya éve Település Sorszám Hánék száma Adó összege Sorszám Adó összege Portya éve Istvánd . . . 215. 180 Horváti . . . 373 300 Almaszeg . . . 374. 300 15682 " Mocsolaka . . . 218. 250 Rokolya . . . 214. 200 Oltárc 39. 7 5 000 . . 1575-76? Szentpéterúr 47. 6 5 000 . . Eszteregnye 126. g218 1 500 217. 145 1574 aug. Egyedül 187. 3 500 238. 150 1575 márc.219 Rirács 204. 5 2 500 237. 250 Petri 206. m 100 216 250 216 A kiskapornaki járásban 1570-ben még csupán 44 déserta települést írtak össze. Ezek kö­zül a dikális összeírás szerint egy sem volt hódolt státusú. Eddigi ismereteim szerint viszont 22 már akkor is szerepelt az adott évből származó különböző török összeírásokban. 1574-ben már a já­rás 47 helysége alávetettnek nevezte magát és további 83 desertának. MOL E 158, 54. köt. 1574. 217 MOL E 156, Fasc. 27 Nr. 60. Kanizsa vára 1568. Az 1580-as évektől teljesen elhagyott. Ván­dor L.: Kanizsa története i. m. 337.; Szakály Ferenc: Kanizsa és uradalma a vár török kézre jutása előtt. In: Nagykanizsa török alóli felszabadulásának i. m. 21-28. 218 Mántával együtt szerepel. 219 1575 márciusának végén a szigetvári törökök átjöttek a Kanizsa tavon, és az Egyeduta -> nevű falut elégették. Ungnád Dávid konszantinápolyi utazásai i. m. 288.; Takáts Sándor: Then­göldi Bornemissza János. II. Hadtörténelmi Közlemények 15. (1914) 251. Károly főherceg levele a . ? budai pasához 1575. ápr.15. 220 A település felsorolt 19 férfi lakosa közül az 1579. évi tahrír-defter egyetlen családfőt sem említ. Vélhetően mulasztás volt az oka.

Next

/
Oldalképek
Tartalom