Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Sz. Simon Éva: Névlegesen birtokolt szandzsákbégi hászok a 16. századi oszmán terjeszkedés szolgálatában (Gondolatok a ber vedzsh-i tahmin szisztéma működésének értelmezéséhez) VI/1351
HÁSZOK A 16. SZÁZADI OSZMÁN TERJESZKEDÉS SZOLGÁLATÁBAN 1381 ben egyet jelentett a hódoltatások irányításában betöltött vezető szerep megszerzésével. Az 1566-ban létrejött szigetvári szandzsák fennállása során is találkozunk ezzel a birtoktípussal, bár ez csak viszonylag rövid időszakon keresztül, 1570 és 1580 között voltjellemző. Ebből a periódusból ugyan négy jegyzék maradt ránk (1570, 1573, 1576, 1580), a bennük szereplő, becsléssel meghatározott települések adatai viszont, függetlenül a bégek kiutalásainak összegétől, teljesen megegyeznek. Mindegyik jegyzék 15 helynevet tartalmaz. Az ott élők az egész időszakon keresztül egy összegben, együttesen 12 725 akcsével tartoztak mindenkori birtokosaiknak. További közös jellemzőjük, hogy — ellentétben a financiális és a stratégiai hászokkal — már nem a görösgáli náhijéhez, hanem a frissen létrehozott kanizsai körzethez vannak összeírva. Sommás adóztatásuk arra utal, hogy 1570-ben még éppen csak áldozatul estek a török pénzügyigazgatási adminisztrációnak. De vajon miért merevedett meg így ez a forma? Ez annál is különösebb, mivel a kanizsai náhije időközben intenzíven növekedett. A kezdeti mintegy 73 összeírt településhez képest — melyek közül 1570-ben még 33 csupán becsértéken szerepelt170 — 1579-re már 224 hely lakosságának (bizonyos mértékű) felmérése történt meg, és adóösszegének megjelölésével további 303 helység is bekerült a defterbe.171 Az ilyen hosszü távon változatlan keretek ismét felvetik a tanulmány fő kérdését: vajon mi volt a célja az ilyen csekély várható jövedelemmel bíró, hódolatlan régió hász-birtokká tételének? Ha Hegyi Klára fent idézett állításából indulunk ki, miszerint a drinápolyi béke előtt a bégek mozgósító-képességük miatt bírtak nagy számú hódolatlan települést, joggal gondolhatjuk, hogy ez a lehetőségük továbbra is megmaradt. Nehezen képzelhető tehát el az, hogy tíz év alatt ne tudták volna behódoltatni a rájuk bízott 15 falut, különösen, hogy ez idő alatt hátországukban egy egész megye vált alávetetté. Mindezt alátámasztja az a körülmény is, hogy a becsült hászok ilyen jellegű „befagyása" nem csupán a szigetvári szandzsák sajátossága, hanem — homlokegyenest ellentétesen a korábbi időszakkal — 1570 után általános jellemző.172 A drinápolyi béke után a hódoltatásokban vezető szerepet játszó szandzsákokban tehát a pillanatnyi változásoktól függetlenül éltek tovább a megmerevedett formák. Ez esetben a módszert semmiképpen sem tekinthetjük pusztán a hiányzó jövedelmek pótlására szolgáló eszköznek. Felvetődik tehát a másik lehetőség, úgy ahogyan már az 1552 és 1570 közötti időszakban vagy a török adminisztráció által bekebelezett stratégiai hászok esetében is láttuk: szolgálhatott-e valamiféle távlati el-170 Az 1570. évben szandzsákösszeírás hiányában csak a tímár-defterek adataira támaszkodhattunk, így több szandzsák (szigetvári, pécsi, koppányi, fehérvári) tímárosainak kiosztott birtokok közül számoltuk össze a Kanizsához tartozókat. Az így nyert szám szinte biztos, hogy nem egyezik meg az elkallódott tahrír-defter adataival. BOA Tapu 503. Szigetvár; BOA Tapu 480. Pécs; BOA Tapu 505. Koppány; BOA Tapu 497. Fehérvár. 171 Bayerische Staatsbibliothek, Cod. Turc. 138. 172 A fehérvári szandzsák esetében az 1570 és 1587 közötti összeírásokban folyamatosan szerepel 8 becsült értéken adózó, Pápa környéki település és maga Pápa városa. A kezdeti listákban 25 település öröklődik bégről bégre, ez alól csak a legutolsó, az 1587. évi képez kivételt, amelyben csak 12 helynév található összesen. A településekből származtatható becsült bevételek mértéke a fehérvári szandzsák esetéber fordítottan arányos a bégek jövedelemnagyságával.
