Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Liberty and the search for Identity. Liberal Nationalisms and the Legacy of Empires (Ism.: Gergely András) V/1331

TÖRTÉNETI IRODALOM 1335 mindvégig jelen volt: folytonosság mutatható ki a 18. századi felvilágosodás és a 20. század között. Sőt, a cári fennhatóság alatti lengyel királyság parlamentjében jelent meg először parlamenti pártként Közép-Európában a liberalizmus. Azonban éppen a lengyel politikai liberalizmus maradt erőtlen és gyenge - folyóiratokra, értelmiségi gondolkodókra korlátozódott. Janowski nem figyel fel arra, hogy a lengyel területeken is legfontosabb kérdés, a jobbágyfelszabadítás, mennyire kimarad a liberális diskurzusból. A 19. század közepén megjelenő „organikus munka" gondolata pedig, noha közelebb állott a reálpolitikai helyzethez, végképp lehetetlenné tette a liberálisok párttá formálódását. „Nemcsak egy liberális párt vagy hordozójaként egy tisztán körülhatárolható csoport hiányzott, hanem hiányzott a tudatos intellektuális folytonosság is." (265.) A liberalizmusnak „nem sikerült a társadalom átformálása".(267.) Mégis, az „organikus munka" területén sok olyat tettek, amely a lengyel liberalizmusnak a nemzeti függetlenségi tradíciók mellett is megérdemelt helyet biztosít. Otto Urban (1938-1996), a neves cseh társadalomtörténész vállalkozott a cseh liberalizmus 1848-1918 közötti jellemzőinek felvázolására. 1848-49-ben a csehek a kremsieri országgyűlésben kulcsszerephez jutottak, jelentős szerepük volt a (papíron maradt) alkotmánytervezet létrehozásában. Az 1850-es években a cseh liberalizmus is elnémult, és csak az 1860-as években élénkült fel. Néhány év múltán kiderült, hogy a messzemenő államjogi célok — a Habsburg Birodalom trialista átalakítása — nem valósíthatók meg. A '48-as nemzedék hamar kiöregedett, részeredményekkel beérő 'ócseh' nemzedékké változott, s velük szemben jelentek meg a demokratikus irányban is nyitó 'ifjúcsehek'. Az ő sorsuk is a politikai eredménytelenség lett, s így — a lengyelekhez hasonlóan — a gyakorlatias aprómunka felé fordították figyelmüket, amelyet itt „fokozatos pozíciószerzésnek" neveztek. A cseh liberalizmus számára a nemzeti kérdés volt a végül megoldhatatlannak bizonyult probléma, a német-cseh együttélés számára nem tudtak kereteket kialakítani. Nem jött létre együttműködés az osztrák és a cseh liberálisok között. A századvégi demokratizálódási folyamatok pedig — a birodalmi választójog általánossá tétele 1907-ben — elindították a cseh liberálisok háttérbe szorítását: a cseh parasztpárt és szociáldemokráca mögött a harmadik helyre szorultak. A folytonosságot mutató cseh liberális fejlődés, amelynek kisvárosi-kispolgári bázisa jelentékenynek mondható, ugyanakkor utat nyitott a huszadik századi demokratikus pártfejlődésnek. Az orosz liberalizmussal foglalkozó írások egyike,.Kun Miklósé, az orosz liberalizmus „eredendő tehertételét" elemzi, azt, hogy a liberális reformgondolatok a hatalom berkeiből indultak ki, s olyannyira nem volt társadalmi támogatottságuk, hogy még a cár pártfogása esetén is kudarcra voltak ítélve. Egy rövid időszakot, az 1810-1825 közötti éveket mutatja be, amikor csakugyan figyelemreméltó reformtervek születtek, amelyek megérdemlik a „liberális" minősítést. Számos terv a fokozatosságra épített, realisztikus szempontokat érvényesített. De sem a felülről bevezetni próbált reformok, sem az összeesküvés útját járók nem érhettek el sikereket: tehertétel volt az orosz társadalom. •. • Alexander Szemjonov a huszadik század elejei orosz liberalizmus egyik dilemmáját elemzi: nemzetállammá kellene-e alakítani a soknemzetiségű orosz birodalmat, vagy utat kell-e nyitni a nemzeti fejlődéseknek? A többség az oroszok kulturális fölényére, s így egy birodalom szükségességére hivatkozott, ám ezt a fölényt csak keleten s nem nyugaton (Finnország, Lengyelország, Baltikum) lehetett kimutatni. így belső ellentmondás jött létre, amelyet a következő, szovjet korszak sem tudott feloldani. - - . A „szerb liberalizmus értékvilágát" Res s Imre tanulmánya rekonstruálja. Külön elemzi a magyarországi szerbség liberalizmusát, amelynek reprezentánsa Miletics Szvetozár, és a Szerb Fejedelemség liberális állam-ideológiáját, amelyet Vladimir Jovanovic képviselt. A magyarországi szerbség liberálisaira igen erős külpolitikai érdeklődés jellemző, a közép-európai nemzeti átalakulások sodrában nagy aktivitással keresik a nemzeti emancipáció lehetőségeit. A „hagyományos" bécsi orientáció után a kiegyezés táján felbukkannak a magyar szövetséget kereső vonulatok is, hogy azután végül a szláv szolidaritás érzetéből merítsenek erőt. A magyar liberálisok gondolataival rokonítható az a szerb elképzelés, amely az egyéni önfeláldozással járó „nemzetszolgálatnak" feltétlen elsőbbséget tulajdonít az egyéni „haszonkereséssel" szemben - amely, mint láttuk, a „gyakorlatias aprómunkát" hirdető lengyel vagy cseh liberálisok számára magától értetődő volt. Magában a Szerb Fejedelemségben 1869-ben európai színvonalú liberális alkotmányosságot vezettek be parlamentarizmussal, általános választójoggal. A liberális alkotmány alapzata, a modern társadalom azonban jószerével hiányzott. Az ottani szerb liberálisok, akik ezt az alkotmányosságot megteremtették, fokozatosan ki is szorultak a hatalomból. A liberális eszmék és a valóság közötti szakadékot itt is a középkor idealizálása, „az oltár és a guzla" szövetségének hangoztatása, va-