Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Liberty and the search for Identity. Liberal Nationalisms and the Legacy of Empires (Ism.: Gergely András) V/1331

1336 TÖRTÉNETI IRODALOM gyis az ortodoxia és a faluközösség idealizálása lett volna hivatott áthidalni. Liberális keretek között fogalmazódott meg először a balkáni nagyszerb hegemónia gondolata is. A nemzeti frusztráltság kudarcos légkörében a huszadik század elején a szerb liberalizmus újjászületése elmaradt. A román liberális nacionalizmusról szóló tanulmány a kötet egyetlen szerzőpáros által készített írása. Daniel Barbu és Cristian Préda tanulmánya címében a „tető felől épített államot" említi, vagyis azt, hogy a román liberálisok 1866-ban magukhoz ragadták az államhatalmat, többé-kevésbé liberális alkotmányt teremtettek - azzal a céllal, hogy nemzetállamot hozzanak létre. Arra viszont nem fordítottak figyelmet, hogy a társadalmat, a gazdaságot is modernizálják. Egy olyan politikusi réteg került uralkodó csoportként a bojárok mellé, amely az államot birtokának tekintve osztotta fel jövedelmeit egymás között. A liberálisok uralmát a szűk választójog és a bizantinus társadalmi berendezkedés folytán nem fenyegette veszély, végeredményben 1919-ig megszakítás nélkül uralkodtak. Modernizáló erőfeszítéseket nem tettek. Az egyetlen változás: kialakult egy állami bürokrácia, amely a parasztok adókizsákmányolásából tartotta el magát. Az országban parlamenti oligarchia uralkodott. Paternalista és autokratikus kormányzás alakult ki -ez jellemzi egyébként ezidőtájt az ortodox kultúrájú országok többségét. A demokratizálódás folyamatát pedig a nemzetközi helyzetre, a nemzet veszélyeztetettségére hivatkozva hátráltatták. 1919-ben, amikor az általános választójogot életbe léptették, az újonnan alakult parasztpárt jutott csaknem abszolút többséghez. A román liberálisok csak 1989 után jutottak újra jelentős szerephez. Az utóbbi évtizedben folytatott működésük felvázolása azonban, úgy érezzük, nem illik e tanulmánykötet tematikai körébe. A balkáni (szerb, bolgár, román) liberalizmusok még egyszer, együttesen tárgyaltatnak Diana Mishkoua tanulmányában. Liberalizmus és nacionalizmus ebben a régióban is elválaszthatatlanul összefonódott - fejtegeti meggyőzően a szerző. Nem annyira az elméleti hozadék a jelentős, hanem az a gyakorlatiasság, ahogyan a liberalizmus segítségével a nemzetállam intézményeit megteremtették. Lényegi közös vonásuk, hogy az individuális szabadság mozzanatát kiterjesztették, átvitték a szuverén nemzetállamra és annak 'szabad' kifejlődésére. E közös sajátosságokon belül a balkáni társadalmi meghatározókból fakadnak a helyi különbségek. A szerbség egalitárius paraszt-társadalmat alkotott, elitje is paraszti származású volt. A románoknál ugyancsak vidékies, de földbirtokos eredetű elit dominált. A bulgárok társadalma e kettő között helyezkedett el, a szerbeknél differenciálódottabb, de privilegizált rétegek nélküli társadalommal. A szerb liberalizmus — sok európai társához hasonlóan — belső, állampolgári szabadságot (demokrácia) és külső szabadságot (itt: nemzet-egyesítés, irredentizmus) különböztetett meg. Hangsúlyozták a kettő elválaszthatatlanságát. A különlegesség abban fedezhető fel, hogy a szerb liberálisok ahelyett, hogy töprengtek volna a társadalmi elmaradottság felett, a történelem kialakította egalitárius-paraszti társadalmi kereteket éppenséggel kiválóan alkalmasnak tartották arra, hogy a liberalizmus hordozója legyen. Az egykorú viszonyok kritikus elemzése helyébe így belépett a történelem. A régi egyenlőség, a paraszti faluközösség, az önkormányzat mind-mind közvetlenül alkalmasnak látszott arra, hogy a modern liberális jogállam hordozója legyen: eszerint a liberalizmus értékei nem idegenek a szerb néptől, csak a török elnyomás megakadályozta nemzeti szinten történő érvényesítésüket. Büszkén emlegették, hogy a nagy gazdagság igen ritka, a modern pauperizmus egyenesen ismeretlen Szerbiában. A „paraszti középosztály" révén Szerbia a legalkalmasabb arra, hogy liberális mintaország legyen. Ezek az illúziók, a valóságos paraszti érdekek iránti nemtörődömség vezetett azután ahhoz, hogy a huszadik század elején a szerb populizmus és radikalizmus elsöpörte a liberálisokat. A bolgár liberalizmus sajátosságaihoz tartozik — a szerbekével egybevetve — hogy itt 1878-ig az állami önállóság minden eleme hiányzott, illetve hogy belső megosztottság jellemezte. A reformer liberalizmus a küzdelmet a fiatal görög királyság nacionalizmusával vette fel, és arra törekedett, hogy — szultáni segítséggel — önálló (autokefál) ortodox egyházat alkosson. (Ezt 1871-ben el is érték.) E paradox módon törökbarát irányzat jeles teoretikusa Petko Szlavejkov volt, aki nyilván realisztikusan mérte fel, hogy a török hatalom még elég erős, a bulgárok pedig gyengék. Elsősorban a nevelés szükségességét hangoztatta, amelynél persze kénytelen volt a görögösítő, tudatlan és korrupt klérusra támaszkodni. A fokozatos iparosítást hirdette, egyensúlyt próbált találni az „európai" modernizálódás és a nemzeti hagyományok között. A bulgár liberális ébredés másik nagy alakja, Ljuben Karavelov forradalmi koncepciót dolgozott ki. Eszerint általános balkáni felkeléssel le kell rázni a balkáni török uralmat, helyén föderatív-demokratikus államot kell létrehozni. Érdekes módon külpolitikai szemlélete realisztikusabb volt annyiban, hogy meglátta az európai hatalmak önzését, rendszerük antiliberális vonásait