Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Mészáros Kálmán: II. Rákóczi Ferenc tábornokai és brigadérosai. A kuruc katonai felső vezetés létrejötte és hierarchiája 1703-1711. (Ism.: Bánkúti Imre) V/1325

1326 TÖRTÉNETI IRODALOM rú hadseregét eddig kevéssé tanulmányozott szempontból mutatja be: a szerző a kuruc katonai felső vezetés személyi állományát vette vizsgálat alá. A tábornoki kar minden hadseregnek fontos, mondhatni meghatározó része, tőle függ a haderő stratégiája, harcmódja, a hadjáratok lebonyolítása, fegyelmi állapota, felszerelésének és ellátásának biztosítása, egyszóval ütőképessége. Nem tudjuk, Rákóczi valójában mennyire látta azokat a nehézségeket és akadályokat, amelyek eléje tornyosultak, amikor 1703 júniusában átlépte az ország határát, hogy célját, a független magyar rendi államot megvalósítsa. A megoldásra váró feladatok között nem utolsó volt — mind fontossága, mind nehézsége miatt — a hazai hadsereg létrehozása, hiszen ez lett volna a függetlenség egyik legfontosabb attribútuma. Rákóczi kitűnő szervező volt, s ez a hadsereggel kapcsolatos tevékenységéből is kitűnik. Hazai tevékenysége is tulajdonképpen ezzel indul: a határon őt váró csoportot rendezni kezdte, mint Emlékirataiban oly életszerűen elmondja, hogy az inkább zsákmányra éhes tömegből valamiféle szervezettebb, katonailag valamelyest használható egységet hozzon létre. Bár hadseregével, annak teljesítményével mindvégig elégedetlen volt, fáradhatatlanul tevékenykedett szervezeti, morális és fegyelmi állapotának javításán. Jellemző, hogy még a háború végén, a vesztett romhányi csata után is külön parancsban vonta le a tanulságokat és rendelkezett a tisztek tevékenysége és magatartása iránti követelményekről. Minthogy a konföderációnak nem volt külön központi hivatala a katonai ügyek irányítására és intézésére, Mészáros Kálmánnak fáradságos aprómunkával a legkülönbözőbb levéltári állagokból és forráskiadványokból kellett összeszednie a kuruc felső tisztikarra vonatkozó adatokat. Tisztázta kinevezésük, előléptetésük körülményeit, katonai beosztásukat, hatáskörüket, a rangfokozatok kialakulását. Mindehhez könyvében közli az eddig feltárt 31 kinevezési, előléptetési rendeletet vagy annak fogalmazványát. A személyi adatokon túl azonban tárgyalja és bemutatja e fontos vezető csoport mentalitását is, nem valami felemelő képet rajzolva, mert rájuk is jellemző volt a rendi (vagy általában az emberi?) társadalomban uralkodó személyi áskálódás, irigykedés, vetélkedés, intrikálás és féltékenykedés a rangokért. Des Alleurs márki meglehetősen reális képet rajzolt a főtiszti kar magatartásáról, még ha néha túlzott is. Noha rokonok voltak, a Bercsényi Miklós és Forgách Simon közötti viszálykodás és gyűlölködés ijesztő, ugyanakkor komikus példája ennek a mentalitásnak. Könyvében Mészáros Kálmán tisztázta a kuruc hadseregben bevezetett tábornoki rangfokozatokat (tábornagy - lovassági tábornok - altábornagy - vezérőrnagy: ez utóbbira használták tulajdonképpen a „generális" elnevezést). Elfogadva és megerősítve Heckenast Gusztáv adatát, 27 tábornokot nevez meg. Ebből egy (Janusz Grudzinski) lengyel volt, aki 1709-1710 fordulóján csak néhány hónapig állt Rákóczi szolgálatban. Az 1704-től bevezetett brigadérosi (dandárnoki) rangfokozatot összesen 33 fő viselte, közülük azonban négyen franciák voltak. (Eredetileg többen viselték ezt a rangot, de hatan tábornokká léptek elő, a brigadéros ugyanis nem számított tábornoknak.) Végül 3 fő besorolása bizonytalan: Des Alleurs francia altábornagy ugyan mint tanácsadó katonai tevékenységet is kifejtett, sőt a zsibói csatában a kurucok jobb szárnyát vezette, de nem állt Rákóczi szolgálatában. Vay Ádám udvari marsall és helyettese, Török András rangja (tábornoki címe) pedig vitatható, mert tisztségük ellenére is csak kivételes helyzetben jutottak tényleges katonai szerepkörhöz. (Vay Ádám „marsall" címe nem is „tábornagy" értelemben volt használatos, hanem a hagyományos „udvarnagy" tevékenységére utalt: mint Rákóczi bizalmi embere, az ő feladata volt a fejedelmi udvar működésének irányítása.) Ez a 63 főnyi főtiszti kar irányította, vagy kellett volna, hogy irányítsa és működtesse a kuruc hadsereget. Arra a kérdésre, hogy ez a 63 fő elegendő és alkalmas volt-e erre a nehéz feladatra, nem könnyű válaszolni. Mészáros Kálmán ezt nem is tekintette feladatának, hiszen a válasz ezekre a kérdésekre újabb monográfiát fog igényelni. De nagyon tanulságos és a főtiszti állomány működésének értékeléséhez igen jó és fontos kiindulási alapot jelent az a 84. oldalon közölt táblázat, amelyet a szerző a főtisztek 1703 előtti életpályája alapján állított össze. Eszerint közülük aktív katonaként csatlakozott Rákóczihoz 21 fő (ha az 5 külföldit leszámítjuk, akkor 16 fő); életpályája előző szakaszában valamilyen katonai ismeretet vagy tapasztalatot szerzett (akár a császár, akár Thököly hadseregében) 24 fő; végül semmiféle katonai tapasztalattal, ismerettel nem rendelkezett, vagy ilyenről nem tudunk 18 fő esetében. Véleményünk szerint az elvégzésre váró teljesítmény-felmérés alapján ezt a főtiszti állományt eléggé szerény képességű és képzettségű testületnek kell tekintenünk. Ennek több oka volt. Mindenekelőtt figyelembe kell venni, hogy a kuruc hadsereg alakulóban volt, s erre a körülmények nemigen voltak kedvezőek (tiszt- és altiszthiány, az ország állandó hadszíntér volta, pénzhiány stb.) Rákóczinak nem volt könnyű dolga a felső tisztikar létrehozásában, több olyan té-