Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Szabó Mária: Magyar-olasz kapcsolatok az első világháború után. Guidó Romanelli magyarországi küldetése (1919. május-november) I/103
120 SZABÓ MÁRIA Romanelli jó kapcsolatok akart kiépíteni a proletárdiktatúra ellenzékével is, és folyamatosan győzködte a Forradalmi Kormányzótanács tagjait, adják át a hatalmat egy az antant számára is elfogadható — és természetesen olasz orientációjú — polgári demokratikus koalíciós kormánynak.87 A szegedi ellenforradalmárokat ebben az időben Finzi próbálta megnyerni a román szövetségnek.88 Borghese és Romanelli júniusban Wekerle Sándorral tárgyalt, aki állítólag kijelentette: „A jövendő kormánynak szocialista bázisúnak kell lennie, a polgárság támogatásával, a reakció kizárásával."89 Az olasz külügyi megbízottak úgy vélték, a szegedi kormány túlságosan is francia befolyás alá került, ezért június-júliusban egyre többször adtak hangot azon meggyőződésüknek, hogy az olasz érdekeknek leginkáb egy szocialistákból és liberálisokból álló magyar kormány felelne meg. Sonnino felhívta figyelmüket a románok jelöltjére, Lovászy Mártonra is, egyszersmind leszögezte, hogy Olaszország akkor hajlandó támogatni az eljövendő magyar kormányt, ha az szövetségre lép a románokkal és együttműködik a jugoszláv blokk gyengítésében és elszigetelésében, illetve ha garantálja a már meglévő olasz-magyar megállapodások érvényben maradását.90 Az Olasz Fegyverszüneti Bizottság tagjai tehát nemcsak várták, hanem igyekeztek elő is készíteni a magyar kormányváltást. Az olasz-magyar kereskedelmi megállapodás fenntartását a már a Károlyi-kormány időszakából is ismert, a közös titkos akciókban aktívan részt vevő szociáldemokrata politikusoktól lehetett remélni. Ellenzéki körökben azonban eleinte kifejezett ellenszenvet keltett a budapesti olasz misszió „barátkozása" Kun Bélával és szociáldemokrata népbiztosokkal (például Ágoston Péterrel, Haubrich Józseffel), s a bécsi ellenforradalmárok Segrével sem szimpatizáltak. „Bolsevikabbak voltunk a bolsevikoknál" a magyarok szemében — emlékezett budapesti tartózkodásának első hónapjaira Romanelli. Csak azután kezdett lassan kialakulni a budapestiek rokonszenve az alezredes iránt, hogy megszervezte a rendszeres étkeztetést — először a budapesti olasz kolónia tagjainak, majd a rászoruló magyarok számára is —, és szélesebb körben elterjedt, hogy a népbiztosokkal meglévő jó kapcsolatait a rendszer ellenségeinek megmentésére (is) használja. Olasz méltatói szerint Romanellit „spontaneitás és szolidaritás jellemezte, kemény volt, de diplomatikus", és „küldetése sok tekintetben megfelelt a mai nemzetközi béketeremtő missziók szellemiségének".91 Elegáns, öntudatos, jó ki-87 Ebben a proletárdiktatúra támogatására május második felében Budapestre érkezett Odino Morgari olasz szociáldemokrata képviselő közvetítésére is számíthatott. Mindketten azt javasolták Kunnak, hívjon olasz csapatokat Magyarországra. Kun azonban helyesen mérte fel, hogy ennek ekkor már nem volt realitása. L. Romanelli jelentése Segrének (1919. május 24.) és Segre válasza (1919. május 26.) AUSSME, E-8, 117/3. 9941. és 1098. sz. Morgarit és néhány társát 1919 augusztusában éppen Romanelli mentette ki a Friedrich-kormány börtönéből. L. Antonello Biagini előszavát: Romanelli: i. m. (2. kiad.) XXI. 88 Az új külügyminiszter, Tommaso Tittoni még ennél is messzebbre ment, amikor július 17-én azt javasolta Párizsban, hogy az antant támaszkodjék a magyar nemzeti erőkre, konkrétan a szegedi ellenforradalmi kormányra. 89 Romanelli: i. m. 208. A Wekerlével folytatott tárgyalásokról 1. uo. 207-219. 90 Sonnino távirata a bécsi és budapesti katonai missziónak (1919. június 7.) ASMAE, AP 1919-1930, 1738, 665. sz. 91 Piero Laporta: Guido Romanelli. Ufficiale italiano nella storia dell'Ungheria. Rivista Militare 2002. 3. sz. 99-109.
