Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Bariska István: III. Frigyes gyámsági kormányzása és Nyugat-Magyarország V/1153
III. FRIGYES GYÁMSÁGI KORMÁNYZÁSA ÉS NYUGAT-MAGYARORSZÁG 1159 juttatta.26 A családi birtokok felosztottságán a 15. század végére a sok tekintetben szerencsésnek tartható III. Frigyes úrrá tudott lenni. Neki ugyanis 1490-ben sikerült valamennyi Habsburg-birtokot egyesítenie. Ha tehát kormányzati stratégiákat keresünk, rá kell arra is mutatnunk, hogy a kormányzás egyik legfontosabb feltétele a kormányzandó terület feletti ellenőrzés volt. Meg kell tehát vizsgálni, miként állunk ezzel az alapfeltétellel a határ két oldalán. Ennek azért van jelentősége, mert a területhez, a földhöz jövedelmek, jogok, nevezetesen hatalmi, igazgatási, bírói, katonai, olykor pénzverési stb. jogosítványok is tartoztak. Lényegében tehát közvetetten kormányzati feltételek is. A hatalommegosztás a határ stájer-osztrák oldalán a hűbér {Lehen) logikáját követte. Ez kényszerítette ki a Habsburg-családon belüli osztozkodást is. Pontosabban ennek alapján 1283 és 1462 között a Habsburg-ház tagjai között olyan öröklésre, szerződés- és békekötésekre került sor, amelyeknek egyszerre kellett biztosítaniuk a birtokok öröklési rendjét, egységét és kormányozhatóságát. Ahhoz, hogy a Habsburgok Albert- és Lipót-ága nyugat-magyarországi kormányzati elképzeléseit megérthessük, röviden össze kell foglalni az osztrák trónöröklésijog szempontjából is azt a helyzetet, amely 15. század derekára meghatározó lett. Ernst C. Hellbling osztrák alkotmánytörténész azt mondja, hogy a birodalom, személy szerint Habsburg I. Rudolf német király a 13. század végén Ausztriát a hűbéri jogfelfogásnak megfelelően adta a Habsburg-testvéreknek hűbérbe. Eszerint a család oldalági rokonságát az öröklés nem illette volna meg.27 A magánjogi meggondolások azonban egyre jobban érvényesültek az államjog területén is. A megszerzett a territóriumra úgy tekintettek, mint minden más ingatlanbirtokra, ezért az államjogi gondolkodásban is gyökeret vert az osztozkodás szándéka. Ennek ellenére Ausztria osztatlan hűbérbeadására (Gesamtbelehnung, zu gesamter Hand) került sor. Azaz a Habsburg-család oldalági rokonsága is birtokhoz jutott. Ez az eljárás azonban a hűbérbe kapott tartomány felosztásának gyakorlata előtt egyengette az utat. További következménye is látható volt: nevezetesen az, hogy a terület mellett el kellett osztani a tartományokban folyó kormányzást is. Ez pedig együtt járt azzal, hogy a tartományokban keletkező jövedelmeken is osztozni kellett. Az, hogy a Habsburg-család tagjai közül több hűbérurat iktattak egy osztatlan hűbérbe, óhatatlanul tartós vitákhoz vezetett. IV Rudolf 1359-ban a Privilegium maiusban még a hamisítás eszközét sem restellte, hogy többek között az elsőszülöttnek előjogokat biztosítson. Az öröklési rend, a tartományi osztozkodás, valamint a közös kormányzás problémái különösen akkor váltak nyilvánvalóvá, amikor a 14. század végén a Habsburgok Albert- és Lipót-ágra szakadtak. Az 1379. évi neubergi szerződés ugyanis minden addigi megállapodásnak ellentmondott. Mindenekelőtt azzal, hogy nemcsak a bevételek és jövedelmek felosztására került sor. A szerződés ugyanis politikai 26 Zöllner, E. : Ausztria története i. m. 109. 27 Ernst C. Hellbling: Österreichische Verfassungs- und Verwaltungsgeschichte. Ein Lehrbuch fur Studierende. In: Rechts- und Staatswissenschaft 13. Wien 1956. 65.
