Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Pálffy Géza: A Magyar Királyság a 16. századi Habsburg Monarchiában V/1075

1114 PALFFY GÉZA számára, a magyarországi belpolitikai élet és az igazságszolgáltatás teljes körű irányítása, ami az új keretek közepette, a közép-európai Habsburg-államszövetségben a diéta és az országos tisztségek működése mellett valójában a Magyar Királyság szuverenitásának legfőbb záloga volt. De nem vagy csupán igen elenyésző mértékben érte idegen (osztrák vagy német) hatás a magyarországi joggyakorlatot és jogszolgáltatást; nem számítva persze az 1447-től közel két évszázadra Habsburg-zálogban lévő nyugat-magyarországi városokat és váruradalmakat (Kőszeg, Kismarton, Fraknó stb.). Ezekben az V. Károly császár által 1532-ben kiadott büntetőtörvénykönyv (Constitutio Criminalis Carolina) komolyan éreztette hatását. De a „kaiserliches Recht" — mint az egykorú források nevezték — csakis addig volt például Kőszegen érvényben, amíg 1647-ben a város vissza nem került a Magyar Koronához.119

Ezt követően a több mint egy évszázados birodalmi joggyakorlat ellenére azonnal visszaállt a magyar jogrendszer.120 Hasonlóan jól érzékelteti a Magyar Királyság önállóságát képviselő országgyűlés erejét a végvárfeladó magyar kapitányok feletti ítélkezés esete. Felettük ugyanis az új keretek között — a német végvári főtisztekhez hasonlóan — az Udvari Haditanács különleges delegált bíróságának kellett volna ítéletet hoznia. Mivel azonban a magyar várfeladók feletti jogszolgáltatás már a késő középkorban a magyar diéta különleges bíróságának privilégiuma volt, a bécsi katonai vezetők az 1550-es évek végére belátták, hogy a magyar rendek kiváltságainak megtartása helyesebb, mint újabb felesleges konfrontáció vállalása a számukra egyébként is komoly jogi nehézségeket jelentő kérdésben. A várfeladó magyar kapitányok felett így a következő két évszázadban is a magyar országgyűlés különleges bírósága mondta ki az ítéleteket.121 Végül nem feledhető, hogy a Magyar Királyság helyzete a szuverenitás kérdésében a Habsburg Monarchián belül az osztrák örökös tartományokkal (például Alsó-Ausztriával vagy Morvaországgal), vagy azon kívül például az Oszmán Birodalommal vazallusi viszonyban álló Erdélyi Fejedelemséggel való összehasonlításban meglehetősen szilárd és jóval kedvezőbb volt.122

Sőt: a bécsi politikai vezetésnek a magyar rendek komoly ereje, továbbá az ország hely-, nyelv- és jogismeretében való, említett hiányosságok miatt valójában semmi esélye sèm volt, hogy Magyarországot az osztrák örökös tartományok közé 1937. 547-561. és Fazekas István: A Magyar Udvari Kancellária leltára 1577-ből. Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) 9. (2002) 227-247. 119 Bariska István:

A szabad királyi várossá válás ára. In: Kőszeg 2000. Egy szabad királyi város jubileumára. Szerk. Bariska István-Söptei Imre. Kőszeg 2000. 59-110. 120 Bariska István:

A Szent Koronáért elzálogosított Nyugat-Magyarország 1447-1647. (Archívum Comitatus Castriferrei 2.) Szombathely 2007. 91-113., Uő: A büntetőbíráskodás egy különös intézménye a XVI-XVII. századi Vas megyében. In: Előadások Vas megye történetéről 2. Szerk. Tilcsik György. (Vas megyei levéltári füzetek 6.) Szombathely 1993. 287-297. 121 Pálffy Géza:

Várfeladók feletti ítélkezés a XVI-XVII. századi Magyarországon (A magyar rendek hadügyi jogkörének kérdéséhez). Levéltári Közlemények 68. (1997) 199-221. 122 Erdély és a Porta vazallusi viszonyát újabban Papp Sándor írásai világították meg. Összegző jelleggel a 16. századra vonatkozóan: Papp Sándor: Die Verleihungs-, Bekráftigungs- und Vertragsurkunden der Osmanen für Ungarn und Siebenbürgen. Eine quellenkritische Untersuchung. (Österreichisches Akademie der Wissenschaften, Philosophisch-Historische Klasse, Schriften der Balkan-Komission 42.) Wien 2003.