Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Pálffy Géza: A Magyar Királyság a 16. századi Habsburg Monarchiában V/1075
1112 PÁLFFYGÉZA minden módon igyekeztek fenntartani a saját anyagi gyarapodásukat is biztosító gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokat. Ezt a helyzetet kiválóan példázza 1589-ből a kakati (párkányi) éves és heti vásárok kijelölésének esete. Az esztendő tavaszán ugyanis Szokolovics Memi esztergomi szandzsákbég legfőbb ellenfeléhez, a komáromi végvár főkapitányához, Pálffy Miklóshoz az alábbi kéréssel fordult, hogy biztosíthassa a jól jövedelmező vásárok további fenntartását: „Mi azt gondoltuk, hogy a földnek épületére jobb lészen, hogy itt Kakaton minden héten vásár legyen és ismét fősokadalmak is legyenek, kire mindenfelöl bízvást jöhessenek és mehessenek, és az miből pénzt.teremthetnek, mindenüket áruljanak és vegyenek. Tinagyságtok gondolja el, az-sokadalmak mily alkalmatos napokon legyenek esztendő által, és a heti vásárok is mely napokon legyenek. Ezt Tinagyságtok elgondolván és minekünk megírván, ím mi azt elfogadjuk a mi hitünkre, tisztességünkre, emberségünkre, hogy az sokadalmakra és az vásárokra ide Kakatra mind hódolt és hódolatlanok bízvást jöhetnek és mehetnek, senkitől semmi hántások nem lészen, sem útjukban, sem az vásárhelyen, akár Lévából, Újvárból, Komáromból, Nagyszombatból, Pozsonyból, Bécsből, Prágából, akárhonnét jöjjenek, semmit ne féljenek, hanem bízvást jöhetnek és mehetnek minden marhájukkal, és áruljanak, vegyenek, az mint sokadalmakban szoktak."110 A „szuverenitás" kérdéséről Mindezek után joggal merülhet fel az olvasóban a kérdés, hogy ilyen körülmények között beszélhetünk-e a Magyar Királyság szuverenitásának megmaradásáról. Ezzel a dilemmával már a kortársak is szembesültek. 1588-ban például egy alkalommal a neves végvári főkapitány és magyar királyi tanácsos, ghymesi Forgách Simon az alábbi szavakkal sérelmezte a század második felére kialakult állapotokat: „contra rerum series [a dolgok rendje ellen] vagyon az, hogy valamely ország más idegenek tanácsával tartassák meg".111 S bár Forgách állítása megfelelt a valóságnak, úgy véljük, a Magyar Királyság szuverenitása a 16. század folyamán alapjaiban nem kérdőjeleződött meg, noha vitathatatlan, hogy a közös bécsi udvarnak és az új központi kormányszékeknek köszönhetően egyes államigazgatási területein valamelyes csorbát szenvedett. Sőt szuverenitása — mint már említettük — a Német-római Birodalomtól vagy a Cseh Korona országaitól még a közös uralkodó ellenére is megkérdőjelezhetetlen volt, de mindez a Habsburg Monarchia keretein belül alakulhatott csak ekként. Valójában tehát a Habsburgok különleges dinasztikus államán belül, annak többi részéhez viszonyítva maradt meg a Magyar Királyság függetlensége, miként ez így volt már a késő középkorban a Jagellók magyar-cseh államszövetségében is. Meglehetősen helytelen lenne azonban, ha a szuverenitás fogalmát a 19-20. századi modern közjog értelmében alkalmaznánk a késő középkor vagy a kora újkor vonatkozásában. E korszakokban az európai államfejlődés még messze volt a modern nemzet- vagy demokratikus (szuverén) államok kialakulásától, azaz Közép-Európában független osztrák, német, cseh stb. állam nem létezett, Jedlicska Pál: XVI. századi török-magyar levelek Pálffy Miklóshoz. Történelmi Tár 1881. 693. Takáts S. : Szegény magyarok i. m. 32.
