Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Pálffy Géza: A Magyar Királyság a 16. századi Habsburg Monarchiában V/1075
1094 PALFFY GÉZA játszott közeli, neves rokona, I. Ferdinánd magyarországi csapatai főhadparancsnoka (1537-1538,1540,1544-1545) és egyúttal főudvarmestere (1539-1545), Leonhard Freiherr von Vels is. Külön figyelmet érdemel ugyanakkor, hogy Macedóniai ténylegesen viselt, bécsi udvari kamarási tiszte mellett már 1550 őszétől 1561. évi haláláig a Magyar Királyság főkamarási/kamarásmesteri tisztét (cubiculariorum regalium magister regni Hungáriáé) is betöltötte. Az integrálódó magyar politikai elit lehetőségei Macedóniai Péter karrierje jól jelzett egy másik fontos jelenséget is. Jóllehet az egykori középkori önálló magyar királyi udvar megszűnt, azaz Bécsben csak egy közös udvar működött, a Habsburgok kormányozta Magyar Királyságban a késő középkori magyar királyi udvar egyes elemei egészen az 1848. évi polgári átalakulásig, sőt 1918-ig fennmaradtak. Mint az a 15. századi egykori önálló cseh királyi udvar legfőbb tisztségviselői esetében részben már a Jagellók uralkodása alatt a késő középkorban is történt,56 a Magyar Királyságban a bécsi közös udvar ellenére megmaradtak az egykori udvari főméltóságok.57 Azaz I. Ferdinánd király, majd utódai ugyanúgy neveztek ki az elkövetkező évszázadokban is magyar királyi főkamarásokat, lovász-, pohárnok- és étekfogómestereket, de — és talán ez a legérdekesebb — még külön magyar királyi udvarmestereket és ajtónállómestereket is, noha e tisztségviselők ténylegesen szinte semmit sem láttak el egykori középkori udvari feladatkörükből. Ez mégsem jelentett a bécsi közös udvar szempontjából valóban komoly problémát, hiszen e tisztségek betöltői — az udvarmestert és a főkamarást kivéve — ténylegesen már 1526 előtt, a Jagellók budai udvarában sem gyakorolták udvari feladataikat. E főtisztségviselők valójában az ország belpolitikai vezetői, a Magyar Tanács tagjai voltak, akiknek névleges udvari tisztségeik hatalmukat reprezentálták, a Magyar Kamarából értük járó nem csekély éves fizetés pedig az uralkodó iránti lojalitásuk egyik fontos záloga volt, miként a velük általában járó egyéb tisztségek (főként a magyar tanácsosi poszt) és birtokadományok is. Megszüntetésük tehát emiatt nem merült fel sem cseh, sem magyar viszonylatban, hiszen ez nem jelentett volna mást, mint a magyar főnemesség és rendek alapvető jogainak és érdekeinek durva megsértését. Sőt a névleges magyar királyi udvari főméltóságok megtartása egyenesen kiváló lehetőséget kínált I. Ferdinándnak és utódainak arra, hogy a magyar politikai elitet — egy adott szinten legalábbis — saját érdekeiknek megfelelően formálják, a magyar nemesség vezető rétegét pedig ily módon is magukhoz kössék. A Habsburg-uralkodók a 16. század közepétől elsősorban oly módon éltek ezzel a lehetőséggel, hogy a névlegessé vált, de belpolitikailag komolyabb befolyástjelentő magyar udvari főméltóságok többségét a bécsi vagy a prágai udvarban tényleges szolgáló vagy korábban ott szolgált magyar arisztokratáknak és családtagjaiknak adományozták - miként ez Macedóniai Péter esetében már 1550-ben 56 Dílo Frantiska Palacky. I. Ed. Jaroslav Charvát. Praha 1941. 360-365. és 377-380., ill. újabban Math, P: Svét ceské aristokracie i. m. 52-78. 57 Fallenbüchl Zoltán: Magyarország főméltóságai 1526-1848. Bp. 1988.
