Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Pálffy Géza: A Magyar Királyság a 16. századi Habsburg Monarchiában V/1075
A MAGYAR KIRÁLYSÁG A 16. SZÁZADI HABSBURG MONARCHIÁBAN 1095 történt. Ez azután hamar bevett gyakorlattá vált, és jól alkalmazható „hűségbiztosíték" maradt az uralkodók számára az egész 16-18. század folyamán.58 Miként azonban arra a fentiekben a 2. táblázatban már röviden utaltunk, 1550-ig a magyar uralkodók kíséretének egy részét a középkori udvari struktúrából egy ideig megmaradt udvari huszárok (husarones aulici, husarones aulae regiae familiäres) adták, akik a késő középkorban meghatározott kiváltságokkal rendelkeztek, tapasztalt és elismert huszárkapitányokként a királyi bandérium nagy részét alkották, ugyanakkor a török veszély fokozódásával a 16. század első évtizedeiben lovasaikkal — az udvarból „kihelyezve" — már gyakran a fontosabb déli végvárakban (Nándorfehérváron, Temesváron és Jajcán) teljesítettek szolgálatot. A mohácsi vereség után ezeket a huszárkapitányokat, akik általában 10-200 könnyűlovasnak parancsnokoltak, a középkori gyakorlatnak megfelelően Ferdinánd király is felfogadta. Az 1550-es években azonban fokozatosan eltűntek. Katonai feladataikat a kiépülő határvédelmi rendszer végváraiban szolgáló és már az Udvari Haditanács által szerződtetett magyar és horvát huszárkapitányok vették át. Reprezentációs szerepüket viszont ettől kezdve általában a közös bécsi-prágai udvarban 1, 2, 3 vagy 4 lovassal szolgáló magyar udvarnokok vagy egyéb tisztségben felbukkanó magyar nemesek, illetve a Magyar Királyság említett főméltóságai vállalták magukra. Mindezt jól jelezte, hogy 1558 legvégén Ferdinánd királyt már nem a középkori eredetű udvari huszárok, hanem többek között a már 1554-től a Hofburgban ténylegesen szolgáló Révay János kísérte Csehországba, majd az augsburgi birodalmi gyűlésre. Nevezetesen uralkodójának külön megbízására és közös udvara díszére („pro décore et ornamento curiae nostrae") 12 ékesen felszerelt magyar huszár élén,59 akik ott egyúttal I. Ferdinánd egyik legfontosabb országát, a Magyar Királyságot is méltán reprezentálták. Összességében mindez tehát azt jelentette, hogy a bécsi közös udvar tényleges kisebb tisztségeiben való szolgálat már a kezdetektől fogva meghatározó „alapkő" lett a magyar főnemesek számára az 1526 előtti önálló magyar királyi udvar névlegessé vált főméltóságaihoz, és ezzel a magyar belpolitikai élet befolyásos pozícióinak megszerzéséhez, azaz valójában a magyar arisztokrácia magyarországi karrierjéhez. Ezzel magyarázható tehát, hogy az udvarban szolgáló főnemesi ifjak vagy családtagjaik többsége előbb vagy utóbb magyar főméltóság lett. Mivel pedig a bécsi udvari szolgálat — miként a középkorban is — gyakran birtokadományokat és rangokat hozott magával, a közös udvarbeli tisztségviselés hosszabb távon többnyire anyagilag is jó befektetésnek bizonyult. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy — a korszak püspök-helytartóit leszámítva — a 16. században a magyarországi belpolitikai élet vezető személyiségei többnyire abból a mintegy húsz főnemesi famíliából (Balassi, Bánffy, Báthory, Batthyány, Czobor, Dobó, Draskovich, Erdődy, Forgách, Homonnai Drugeth, Nádasdy, Nyáry, Perényi, Pálffy, Révay, Tahy, Thurzó, Várday, Zrínyi) kerültek ki, akik felismerték az udvari szolgálat jelentőségét, és gyermekeik bécsi iskoláztatására és udvarbeli neveltetésére nem sajnálták a befektetést. Ez a gyakorlat egyébiránt ké-58 Vö. a 18. század kapcsán H. Balázs É.\ Bécs és Pest-Buda i. m. 113-126. 59 Slovensky národny archív, Bratislava La továbbiakban SNA]; Archívy rodu Révay, 1. Spolocny archív rodu Révay, Král'ovské dekréty, mandáty Fasc. IV Nr. 30. (1558. okt. 18., Bécs)
