Századok – 2006
TÖRTÉNETI IRODALOM - Szili Sándor: Szibéria birtokbavételének koncepciói az orosz és a szovjet történetírásban (Ism.: Niederhauser Emil) 798
798 TÖRTÉNETI IRODALOM mezte. A szerző úgy véli a történetírásnak meg kell szabadulnia a szovjet korszak ideologizáló és idealizáló felfogásától, de óvakodni kell a posztszovjet konzervatív és irracionalista nézetektől is. Nehéz tömören jellemezni Alekszej Mihajlovicsot mint államférfit és „a magánembert" és megvonni uralkodása „hagyatékát". Megjegyezzük, hogy Andrejev terjedelmes levéltári és historiográfiai anyagra építette művét, amit a gazdag jegyzetapparátus igazol. A könyv nézetünk szerint egyszerre tudományos és lebilincselően olvasmányos. Andrejev megalapozottan állítja, hogy Alekszej Mihajlovics egy átmeneti kor uralkodója volt. Az istenfélő cár országa kormányzását olyan szolgálatnak tekintette, amely felelősséggel és kötelezettségekkel jár. A 17. század közepén hozzá és birodalmába beszűrődött a nyugati hatás. Kljucsevszkij úgy fogalmazott, hogy az előbbi folyamat ugyan elkezdődött, de I. Péter alatt érett modernizációvá. A prikázrendszerben Alekszej Mihajlovics létrehozta a Titkos Ügyek Hivatalát. A cár megkövetelte a gyors és szakszerű ügyintézést. Sok rendeletet maga írt meg, illetve aprólékosan átnézett. Kínosan ügyelt az udvari és az egyházi szertartásrendre és a legtöbb ceremónián személyesen vett részt. Kljucsevszkij szerint alattvalóival szemben egyszerre érvényesítette a hatalmat és a jámborságot (a megbocsátást). Kedvelte a solymászatot és szeretett sakkozni. Izmajlovói és más birtokain színvonalas gazdálkodás folyt. Alekszej Mihajlovics uralkodása végén a hagyományos és a reform előtti hangulat együttes jelenléte jellemezte a köz- és a magánéletet. Az elsőt példázza a régi moszkvai és a grekomán nézetek továbbélése, illetve az óhitűek (így a Szoloveckij kolostor szerzeteseinek és Awakum) utóvédharcai. Új sajátosságokat honosított meg az 1672-től a cár haláláig működő első orosz színház. 1664-ben érkezett Moszkvába Szimeon Polockij, aki létrehozta latin iskoláját, a cár rábízta gyermekei nevelését (lásd hatását Fjodorra és Péterre) és igyekezett meghonosítani a szillabikus költészetet. Az építészetben ekkor jelent meg az európai irányzat „leágazásaként" az úgynevezett „Nariskin"-barokk. Az 1660-as évek második felétől nagyívű közéleti pályát futott be a művelt A. Sz. Matvejev. Felesége (egy eloroszosodott skót hölgy) szalonjában világi témákról társalogtak. Ha Alekszej Mihajlovicsot és korát értékelnénk, úgy fogalmazhatnánk, hogy bár létrejöttek a későbbi reformok bizonyos előzményei, fennmaradtak az orosz történelem moszkvai szakaszából származó korlátai is. Az előzőkből indulhatott ki Szofja, Fjodor és legfőképp I. Péter. Kurunczi Jenő Szili Sándor SZIBÉRIA BIRTOKBAVÉTELÉNEK KONCEPCIÓI AZ OROSZ ÉS A SZOVJET TÖRTÉNETÍRÁSBAN (Ruszisztikai könyvek 14.) Magyar Ruszisztikai Intézet, Budapest, 2005. Szili Sándor már több éve dolgozik a budapesti Magyar Ruszisztikai Intézetben, szép eredményekkel. Most egy nagyobb historiográfiai művet tett le az asztalra. Mint bevezetőjében hangoztatja, csak a koncepciókat vázolja fel, nem ad képet a kérdéskör egész historiográfiájáról. A témát négy nagy fejezetben tárgyalja, és ezeknél már a címben jelzi a különböző koncepciókat. Az első fejezet a szibériai beavatkozás megkezdésétől tekinti át a koncepciókat, és voltaképpen röviden fel is vázolja az eseményeket, amelyek Szibéria megszerzésére vezettek (igyekszünk követni a szerző óvatos fogalmazásait). Az első korszak tehát Szibéria meghódítása és krisztianizálása. Ez a fejezet a 18. század első negyedéig megy el, tehát Péter korszakát is magában foglalja. Már rögtön itt különböző koncepciók kerültek szembe egymással. A szibériai tatár kánságot Jermak hadjárata pusztította el, vannak olyan adatok, hogy kósza jobbágyok élén, de a terület megszerzésével és a cárnak való átadásával bocsánatot is nyert. Az egyház természetesen a krisztianizálást állította az előtérbe. Szili végigköveti a különböző követi utasításokban és a nem csekély számú szibériai évkönyvekben szereplő változatokat. Ennek kapcsán mintegy mellékesen Szili nagyon világos rendszerezést ad ezekről a szibériai évkönyvekről, filiációjukról. A cári udvar persze eleve saját eredményének tudta be a terület megszerzését, legfeljebb Jermak szerepét nem hagyhatta ki, ahhoz az túlságosan erősen beépült az orosz folklórba. Az első világi történetíró Szemjon Uljanovics Remezov volt a 17. század második felében. Maga is egykori szibériai száműzött unokája, a hódítást írta le, eredeti elképzelésével szemben nem tudott egyházi szellemű munkát nyújtani.
