Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - O Slovenskej historiografii v Collegium Carolinum (Ism.: Vesztróczy Zsolt) 799

799 TÖRTÉNETI IRODALOM A második fejezet a 18. század második negyedétől a 19. század derekáig vizsgálja a koncepciókat, Szibéria „civilizálása" címen, ami már utal arra, hogy a korabeli koncepciókra erősen hatott a felvilágosodás. Egyúttal ekkor, a lipcsei német tudós Georg Friedrich Müller meghívásával és hivatalos megbízásával kezdődött a tervszerű kutatás. Müller igyekezett objektív képet adni a terület sorsáról, ezért részletező művének A szibériai cárság leírása címet adta meg. Müller elképzeléseit még II. Katalin, vagy Lomonoszov és Ragyiscsev is átvette, hogy a nagy évszázad szereplői közül csak néhányat említsünk. Ebben az időszakban lett nagykorú az orosz történetírás M. M. Scserbatov és Ny. M. Karamzin személyében. Karamzin persze az uralkodó szempontjából rendezte el az adatokat. Nála Jermak a nagy romantikus hős, elvégre Karamzin is romantikus volt. A korabeli történetírók erősen Karamzin hatása alá kerültek. A civilizációs küldetés itt egyértelműen elfogadott volt, ezt P M. Szolovcov Szili véleménye szerint már szellemtörténeti módszerrel ragadta meg. Természetes, hogy Péter óta Szibéria tulajdonlása az orosz nagyhatalmiság egyik jele, sőt biztosítéka volt. A következő fejezet (a 19. század második felétől a 20. század első harmadáig) Szibéria kolonizálását emlegeti, csakhogy ez nem a szó korabeli értelmében a gyarmatosítást jelentette, hanem az eredeti jelentést tartotta meg, vagyis a betelepítést. Hogy az orosz történelem fő sodra a fokozatos északkeletre vonulás, ottani letelepedés, ezt már Sz. Szolovjov bizonyította nagy munkájában a 19. század második felében. Itt többeknél került szóba az a felfogás, hogy az orosz behatolás nem jelentett gyarmatosítást, a betelepülők nagyon jól megfértek a bennszülöttekkel. A. P Scsapov az orosz telepítést természettani-antropológiai koncepcióvá építette ki, a történetfilozófus Ny. Ja. Danyilevszkij az erőszakmentes kolonizációban látta az orosz kultúrtörténeti típus sajátosságát, hogy ennek a feladatnak teljesen megfelelt, sőt ezen túlmenően, mint már bevezetőben mondtuk, áttekintést adott Szibéria megszerzéséről, ennek eseménytörténetéről. De mintegy mellékesen rövid áttekintést adott az orosz történetírás fejlődésének fő vonalairól is. Még bizonyos mértékig betekintést is nyújtott a szovjet történetírás boszorkánykonyhájába. A koncepciók és a róluk folytatott vita nyilván még sokáig tart, hiszen nemzeti és nagyhatalmi érdekek szólnak ebbe minduntalan bele. Szili Sándortól nem ennek az áttekintésnek a folytatását várjuk (sok újat alkalmasint nem hozna), hanem a kérdés teljes historiográfiai áttekintését. Persze, lehet hogy a szerzőnek más elképzelései lesznek - eléggé érett ahhoz, hogy a lehetőségek közt döntsön. Niederhauser Emil О SLOVENSKEJ HISTORIOGRAFII V COLLEGIUM CAROLINUM Historicky casopis, 52. évf. 2004. 2. 233-378. A SZLOVÁK HISTORIOGRÁFIÁRÓL A COLLEGIUM CAROLINUMBAN Az 1989. évi fordulatot követően a szlovák történésztársadalom több konferenciát is rendezett a historiográfia helyzetéről és a szakma feladatairól, melyek anyaga később a Historicky casopis című folyóiratban nyomtatott formában is megjelent. A lap most ismét ilyen tematikus összeállítást közöl, amely 2002-ben, a müncheni Collegium Carolinumban rendezett nemzetközi konferencia tizenöt előadását tartalmazza. Dusán Kovác bevezetőjében a szlovák historiográfia 20. századi történetét vázolta fel a kezdetektől napjainkig. Ezen belül három nagy fordulópontot mutatott ki, melyek egyben az alapfeladatok és a prioritások újbóli meghatározásával jártak. Az első ilyen dátum 1919, a pozsonyi Komensky Egyetem megalakulása; ekkor indult meg először a szlovák anyanyelvű, professzionális történészképzés, amire a dualista Magyarországon nem volt lehetőség. Ez a kezdetben rendkívüli nehézségekkel járt, mivel nem volt megfelelő oktató gárda, a képzés során nem támaszkodhattak a történetírásuk korábbi eredményeire (forrásközlések, helytörténeti munkák, monográfiák stb.), a döntően cseh nemzetiségű tanárok pedig a szlovák történelmet egyfajta mellékterméknek, a csehszlovák történelem részének tekintették. A következő fordulópont 1953 volt, a szakma legfontosabb műhelyének, a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézetének megalakulása. Ugyanakkor komoly gondot okozott a kommunista rendszer ideológiai gyámkodása, mely a maga eszmei elvárásaival és a tudományos szabadság megszüntetésével teljesen deformálta a történettudományt. Az 1968 után bekövetkezett normalizáció szakmai és személyi téren további kontraszelekciót, a „tehetségtelenek forradalmát" hozta, mivel ekkor a szlovák történésztársadalomnak egy rendkívül tehetséges része kény-