Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Gergely András: Kossuth levele Mezőtúrról (1849. július 27.) 609
612 GERGELY ANDRÁS Aulich Lajos vezérőrnagyot kinevezte hadügyminiszterré, s ezzel a július 4-én hadvezéri működése folytán hadügyminiszterségéről lemondott Görgei helyét sikerült betölteni. Július 14-én írta alá Kossuth és Bálcescu a magyar-román megbékélési tervezetet, amely a későbbi, július 29-i nemzetiségi házhatározat alapjává vált.6 Július 14-én a Délvidéken Guyon tábornok Kishegyesnél megverte Jellacic seregét, és visszavonulásra kényszerítette. Dél felől egyelőre a hadsereg koncentrációját nem fenyegette veszély. A legfontosabb, a fővezéri kérdés (s vele a seregek mozgásának koordinációja, a koncentráció megvalósítása) megoldatlan maradt, s érezhetően nőttek a polgári vezetésen belüli ellentétek is. A fővezérség ügye, Horváth Mihály találó kifejezésével, „nem volt könnyű megoldatú".7 Forma szerint július 1. óta Mészáros Lázár altábornagy volt a főparancsnok (aki Henryk Dembinskit nevezte ki vezérkari főnökévé és teljhatalmú helyettesévé), de e megoldás lehetetlensége napok alatt nyilvánvalóvá vált. Perczel Mór, aki seregével Pesttől délre és délkeletre kulcsfontosságú pozícióban védte az Alföldet, felmondta az engedelmességet a Mészáros-Dembinski párosnak. A haditervek tudta nélküli megváltoztatására hivatkozva Mészáros le is mondott, de helyét nem volt kivel betölteni. A rangidős tábornokok közül a betegeskedő Aulich csak a hadügyminiszteri pozíciót vállalhatta, Damjanichnak lába tört (az aradi vár főfelügyelője lett), Vetter a Délvidéken működött, Bem nem volt hajlandó otthagyni Erdélyt, Perczel köztudottan senkivel sem tudott megférni, Klapka Komárom parancsnoka lett. Maradt Görgei - és Kossuth. Görgei serege azonban távol volt, és nem adott hírt magáról. Valahol vagy másfél napi hírtávolságra mozgott-küzdött ez a sereg - ha jöttek volna hírek egyáltalán, de Szegeden pontosat nem lehetett tudni, mert nem küldtek jelentést. Július közepén Szegeden még bizonytalanságban voltak afelől, hogy megkezdte-e Görgei az elvonulást Komárom környékéről, s ha igen, merre tart. A hivatalos politika számára a kapcsolattartás megszakadása politikailag tette volna kockázatossá, a közbeékelődött osztrák és orosz csapatok stratégiailag tették célszerűtlenné Görgei fővezéri kinevezését. Ugyanakkor Szegeden a távolság, a bizonytalanság, az észak felől remélt sikerek (és néha a keletkezett álhírek) szinte mitikus ködbe burkolták és már-már olimpuszi magasságokba emelték Görgeit és seregét. Ahogy fogytak Szegeden a remények, úgy fordult — a különben zömében még bizakodó8 — közvélemény a megmentőnek kikiáltott Görgei felé, s e hatás alól az országgyűlés, sőt a kormány egyes tagjai sem tudták kivonni magukat (és emellett a reményt vesztettek Görgei vezetésével mielőbbi és jobb véget reméltek, míg Kossuth-tól a harc felesleges folytatását félték). 6 Gergely András: Az 1849. évi nemzetiségi törvény. In: A pesti polgár. Tanulmányok Vörös Károly emlékére. (Szerk. Gyáni Gábor és Pajkossy Gábor) Debrecen, é. n. [2000.] 77-90. 7 Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben. Bp. é. n. III. 362. 8 Ld. pl. Gyulay Lajos - nővéréhez, Franciskához. Szeged, 1849. július 25. Csetri Elek -Miskolczy Ambrus: i. m. 234.
