Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Horváth Pál: Meghatározó tudós elmék és eredmények a hazai jogi tudományosság fejlődésében 567
A HAZAI JOGI TUDOMÁNYOSSÁG FEJLŐDÉSE 581 gyar jogi historizmus fejlődése területén nemcsak a nemzeti jogtörténet önállóságához tapadó következetlenségek, hanem a progresszív előtörténeti tényezők megtagadása tette jellegzetessé. A hivatalos kultúrpolitika rangjára emelt történeti-jogi irány ugyanis eleve taszította magától a liberális jogi historizmus történetkritikai törekvéseit és a progresszív összehasonlító jogi historizmust is.6 8 A magyar történeti-jogi irányzat továbbélését természetesen követni lehetne a polgári korszak végéig. Ide sorolható az a „nemzeties irány is, amely az ún. retrospektiv modernizálás nyitánya volt69 a századforduló évtizedeiben. A történeti-jogi irányzat jelenléte persze még a 20. század első felében is megfigyelhető a magyar jogi historizmus keretei között. A benne koronként felhalmozott részletkutatások, illetve a kútfők feltárását szorgalmazók érdemeit sem csorbítja viszont, ha azt mondjuk, hogy az irányzat „úgyszólván csak a kerteket nyújtotta a módszeres jogtörténeti kutatómunka számára" hazánkban,7 0 a benne időnként elhatalmasodó negatív tendenciák gyökerei pedig végső soron a feudális maradványokkal terhelt magyar valóságból fakadtak. A modern joghistoria ígéretes lehetőségeinek útvesztőit jelzi egyébként, hogy a liberálisok egyik-másik képviselője (Szalay László, Bocsor István) még az 1860-as években is alkotó munkát végzett, de már egyre jobban a módszeres kutatómunka perifériájára szorult. Innen fakadhatott azután, hogy csak a 70-es évek végétől kibontakozó pozitivista jogtörténetírásunk jelesebb képviselői tartották számon a magyar liberális jogi historizmus eredményeit. A rövidesen megjelenő retrospektiv modernizálások pedig a komparativ (egyetemes európai) jogtörténet kínálkozó lehetőségeit is kiszolgáltatták a történeti-jogi alapokra épített egyedülálló jogfejlődés gondolatának, és az ún. „szintetizáló" (Timon Ákos, Herczegh Mihály) jogtörténetírásnak. A hazai liberális, illetve az összehasonlítást hirdető jogtörténet előtt ezzel a további előrehaladás lehetőségei lezárultak. Ennek ellenére a magyar közgondolkodást formálni akaró gondolkodóink71 még gyakran visszanyúltak a magyar liberális jogi historizmus alapozóihoz, a feudális maradványok ellen harcot hirdető gondolkodóink és a pozitivista jogtörténet hadállásait védelmezők (Király János, Holub József és részben Eckhart Ferenc) pedig még merítettek is ezekből az értékekből. Polgári jellegű jogtörténetírásunk legértékesebb elemeként tartjuk számon tehát azt a pozitivista jogtörténettudományt, amelynek e tudományág mindmáig legnagyobb reputációra emelkedett tanára, Hajnik Imre teremtette meg az alapjait.7 2 Éppen Hajnik nyomán látjuk azonban, hogy a magyar poziti-68 így az első magyar jogtörténeti szin tézis megalkotóját, Bocsor Istvánt még Hajnik kútfőként kezelte, de már a századfordulón Marczali Henriknek kellett kiásni őt a feledés homályából. Ld. Máthé Gábor, Hajnik Imre, ih. (1970) 383. Vö. R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet I. (1973). 220. A tendencia elhatalmasodását persze nem lehet magyar sajátosságnak tekinteni, hiszen az némi eltéréssel a környező népek jogi historizmusában is megtalálható. 69 Ld. a szerzőtől: Adalékok a nemzeti ideológia múltjának elemzéséhez a magyar jogtörténetírás történetéből. In: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Évkönyve. 1966. 73-74. 70 „...anélkül, hogy kellőleg felhasználná azt az okleveles anyagot, amelynek gyűjtésében pedig maga is oly kiváló részt vett.." épp Wenzel Gusztávra utalva ld. Illés József: Bevezetés a magyar jog történetébe. Források története. Bp. 1930. 65-66. 71 Főként a megoldatlan társadalmi problémák kiéleződése idején. 72 Nagy vonásaiban a 70-es, 90-es évekre tehető a pozitivista jogtörténetírás kibontakozása Hajnik Imre termékeny munkássága által, amely a nemzeti jogfejlődés feltárását szolgáló speciális
