Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Gáll Ervin: A magyar-román párhuzamos megtelepedés és a régészet 375
380 GÁLL ERVIN dencéből, azaz a régészet nem tudott bizonyítékot szolgáltatni román népesség jelenlétére az Erdélyi-medencében ebből az időszakból. Mindezek után meg kell vizsgálni a kérdéskör másik vetületét is: mikor tűnnek fel, mikor válnak régészetileg megfoghatóvá a Szamos és a Maros völgyében a honfoglalók anyagi kultúrájának elemei. A továbbiakban ezt vizsgáljuk. 2. Az erdélyi honfoglalás kori leletek2 5 A Kárpát-medencében a 10. század első felében egy új régészeti kultúra jelenik meg, amelynek jellege mind a temetkezési szokásokban, mind a tárgyi hagyatékban teljesen eltér a korábbi régészeti kultúráktól. Ez történik az Erdélyi-medencében is, csak azt kell megvizsgálni: pontosan mikor (feltéve, hogy ez még egyáltalán lehetséges). Az Erdélyi-medencében szerintünk két nagy kultúrcsoportot lehet elkülöníteni: az úgynevezett steppei (A) csoportot, és az úgynevezett mészkőpakolásos (B) csoportot (lásd az 1. térképet). A steppei csoportot tipikus honfoglaló magyar temetkezések alkotják. A honfoglalás kori régészeti kultúra fő jellegzetessége a lovastemetkezés, jobban mondva csak a lócsontok sírba való tétele (ellentétben az avar korszakkal). Ennek a szokásnak 5 típusát különítette el Bálint Csanád ezelőtt harminc éve, amelyekből négyet regisztráltunk is az Erdélyi-medencében (lásd az 1. táblát). Ez a szokás ismert az Erdélyi-medence 10. századi temetkezéseiből (Kolozsvár-Pata utca, Kolozsvár-Zápolya utca, Gyulafehérvár-Mentőállomás, Gyulafehérvár-vár délnyugati része, Déva, Szászváros, Sepsiszentgyörgy). Ugyanakkor szórványleletek is utalnak erre a szokásra (Csíkzsögöd, Eresztevény); ezek szerintünk későbbi időszakból valók (lásd az 1. térképet). A honfoglalás kori férfi temetkezések egy másik jellegzetessége a fegyverek sírba tétele (a kora középkorban ez általános szokás), amely azonban majdnem teljesen ismeretlen az Al-Duna vidékén, illetve a 9. századi erdélyi temetőkben. (Megjegyeznénk, hogy fegyverek nagy számban ismertek Bulgáriából is, azonban nem sírokból, hanem inkább telepekről.) Ilyen jellegű temetkezések, illetve leletek kerültek elő Kolozsvár-Pata utca, Kolozsvár-Zápolya utca, Gombás, Maroskarna „B", Déva, Szászváros, Gyulafehérvár-Mentőállomás, Csáklya, Hari, Nyírmező, Vájasd lelőhelyekről. Ez a szokás még keresztény temetkezésekben is feltűnik, a pogány szokások egyfajta továbbéléseként: Vajdahunyad-Kincseshegy 11. századi temetőjének 2. sírjából egy rombusz alakú nyílcsúcs bukkant elő. Az Erdélyi-medencében feltárt női sírokat távolról sem lehet összehasonlítani az alföldiekkel. Az egyetlen, Gombáson előkerült női sír, mely egy „felékszerezett" nő sírja, meglehetősen eltér az átlagos 10. századi síroktól. A 10. szá-25 Itt nem foglalkozom kutatástörténettel, mivel ezt a feledhetetlen Bóna István megtette már több alkalommal, illetve a statisztikai kimutatásokat az Erdélyi-medence 10. századi kutatástörténetéről személyesen is elvégeztük már, vö. Bóna István: A honfoglalás kori Erdély a régészeti kutatások fényében. Honismeret 24. (1996) 3-16.; Gáli Ervin: Stadiul sápáturilor §i publica{iilor despre secolul X in Bazinul transilvánean. Erasmus 11. (2000) 46-54.; Uő: Rituri §i ritualuri funerare in Bazinul Transilvánean din secolul X a descálecátorilor maghiari. Acta Siculica 2000. (2001) 169-172. (1. ábra 1-2.).
