Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Gáll Ervin: A magyar-román párhuzamos megtelepedés és a régészet 375
A MAGYAR-ROMÁN PÁRHUZAMOS MEGTELEPEDÉS ÉS A RÉGÉSZET 381 zadi közösségek szegények voltak, ennek a szegénységnek legjobb bizonyítéka, hogy egyetlen női lovastemetkezés sem került elő az Erdélyi-medencéből.2 6 Összegezve megállapítható, hogy az Erdélyi-medence területén regisztrált temetkezési szokások túlnyomó többségének párhuzamait megtalálhatjuk a Kárpát-medence más régióiban. A temetkező helyek megválasztása, a temetők szerkezete, a sírok mélysége, tájolása, berendezésük nagy része, a csontvázak helyzete révén megannyi szállal kötődik a steppei kultúra által megszállott területek szokásaihoz. A domborzati viszonyoknak megfelelően érzékelhető különbségek vannak például az Erdélyi-medencében és a Bánságban előkerült temetők típusa és előkerülési helye között. Az Erdélyi-medencében nagy temetők elsősorban a medence központjának számító Gyulafehérvárról és a későbbi, 11. századi ispánsági központokból ismertek, míg a Bánságban inkább kisméretű, családi (?) temetőknek számító temetkezőhelyeket tártak fel jelentős számban (lásd a 2. térképet). Ugyancsak innen kerültek elő a legtöbbször őskori halmokba ásott sírok, illetve temetők, szemben az Erdélyi-medencével, ahonnan ilyen jellegű temetkezés egyáltalán nem ismert. Nem látok eltérést a sokszor elemzett (egyesek által erdélyi specifikumnak tartott2 7 és keleti ortodoxnak ítélt) karhelyzetek között sem. Az egyes temetőkben ugyanis majdnem egyenlő mértékben vannak jelen a különböző típusú, steppei és bizánci eredetűnek tartott karhelyzetek. Ebből a szempontból tehát az erdélyi és a többi régió között jelentős különbségeket nem sikerült kimutatnunk. A régió jellegzetessége az obulus-adás szokása esetében is megnyilvánul (lásd a 3. térképet). Az Erdélyi-medencében az obulus-adás szokását all. század elejéről dokumentálhatjuk először, szemben a bánsági, partiumi, magyarországi, felvidéki lelőhelyekkel. A Bánságban egy észak-déli tájolású sírból (Újvár 1. sír) egy, a 10. század első felében vert II. Romanos érme került elő (1. táb.), a Partiumban pedig lovas sírokból ismertek érmek (Sikló 7. és 9. sír), amelyek valószínűleg nyugati dénárok. Az erdélyi részeken az obulus-adás szokása később jelenik meg, a szokás a korábbi, 9. századi kultúrában nem jelentkezik az Erdélyi-medencében, miként a Partiumban és a Bánságban sem. Az Erdélyi-medencében a temetők egy olyan csoportját sikerült kiszűrnünk, amelyeknek nincs kapcsolata a steppei kultúrával és temetkezési szokásokkal, következésképp a Kárpát-medencei 10-11. századi temetőkhöz való viszonyuk is nagyon eltérő (2-6. táb.). Ezek a temetők az Erdélyi-medence későbbi központjában találhatóak, temetkezési szokásaikban teljesen eltérnek a régió más temetőitől, így például a bánsági-partiumi, de egyéb Kárpát-medencei lelőhelyektől is. A Gyulafehérvár-Brándu§ei utca, Császár forrása és Mentőállomás lelőhelyeken feltárt temetőkre olyan rítusok jellemzőek, amelyek egyáltalán nem ismertek a (csak) lovas-fegyveres temetőkből. (Megemlítjük azonban, hogy a Men-26 Gáli Ervin: Analysis and comparison of burial customs in the 10-11th century in the Transylvanian basin, Cri§ana and Banat. Dacia. Revue d'archéologie et d'histoire ancienne. Nouvelle Serie 48-49. (2004-2005) 390. 27 Tettamanti Sarolta: Temetkezési szokások a X-XI.században a Kárpát-medencében. Studia Comitatensia 3. (1975) 103.
