Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Bálint Csanád: Az ethnosz a kora középkorban. (A kutatás lehetőségei és korlátai) 277
322 BÁLINT CSANÁD letve hogy lehetséges jellemezni a fegyvereik alapján, nemcsak Európában volt általános, hanem Ázsiában is kimutatható — s ezzel megtaláltuk az első közös pontot az európai és steppei ethnogenezisek párhuzamos kutathatóságában. A Tacitus által kifejezett néprajzi szemlélet megnyilvánulása volt ugyanis a hiungnu san-jünek a Kr. e. 174-ben a kínai császárhoz intézett levelében álló kitétel: uralma alatt „az összes íjfeszítő nép egyesült."218 Senki sem gondolhatja, hogy a hiung-nu birodalom — nagyon sokféle népből álló! — alattvalóinak ez lett volna az egyedüli, illetve a legfőbb jellemzője, hiszen nyilvánvalóan akadt jóval több és sokkal fontosabb megkülönböztető jegy is, mint ez az — egyfajta „legkisebb közös többszörös"-nek tekinthető — általánosság. Csakhát ránk ez az adat maradt, a san-jü — pontosabban: az ő levelét közlő kínai krónika írója — éppen ezt tudta, vagy ezt tartotta szükségesnek jellemzésül kiemelni. Ez a sommás meghatározás egyben a kínaiak ethnográfiai érdektelenségét is tükrözi a tőlük Északra — s általában: a birodalmon kívül — lakó népek közti különbségek gondosabb megfigyelésében és azok részletezésében. Ez nyilvánult meg a részükről a „hua" vagy „i" ('barbár') népnév megalkotásában és használatában, valamint abban az általánosításban,219 ahogyan egy ezredéven keresztül nem is tettek lényeges különbséget a hiung-nu (Kr. e. 2 - Kr. u. 2. század), a zsuanzsuan (4-6. század) és a türk (6-8. század) kaganátusok között. Pontosan az ezzel azonos szemléletnek és a Mi-tudatnak ilyen megnyilvánulása volt a görögöknél, a rómaiaknál és a bizánciaknál is a „barbár" jelző, majd a kora középkori Közép- és Kelet-Európában, valamint a Kaukázus térségében a „szkíta", a „hun", a „türk" stb. népnevek archaizáló használata — ez az újabb szempont is tehát a két világ írásos forrásaiból levonható ethnogenetikai jellegű megfigyelések összevethetősége mellett szól. A Jordanes által a Nedao-menti csata leírásában (Getica 50.)22 0 bemutatott változatosság látványos, egyben a jelen cikk témája szempontjából tanulságos példáját adja annak, hogy az írásos forrásokból leszűrhető adatokat mennyire bizonytalan tényleges ethnospecifikumként kezelni. Ez ugyanis teljesen nyilvánvalóvá teszi, hogy a forrást semmiképpen sem szabad szó szerint értelmezni, az abban felsorolt fegyvertípusok használatát ethnospecifikusnak tekinteni, hiszen lehetetlen, hogy egy-egy népcsoport kizárólag csak egy bizonyos fegyvert használt volna. A színes leírás tehát vagy a szerző irodalmiaskodó törekvését jelzi, vagy tudóskodó, de konkrét információként nem szabad kezelni. Pontosan ilyen szándékok vezették az évszázadokkal később évkönyvet író Regino tollát is, aki senki 218 Ligeti Lajos: Az ázsiai hunok. In: Attila és hunjai. Szerk. Németh Gyula. Bp. -1940. 40.; Han Shu 94, Memoir on the Hsiung-nu by Ssu-ma Ch'ien and Pan Ku. Trans., ed. and annotated by E. Tinios. (School of History, University of Leeds) Leeds é. n. 13.: „All the people who draw the bow have been united into one nation." 219 Vásáry I.: Belső-Ázsia i. m. 66. 220 „contis pugnantem Gothum, ense furentem Gepida, in vulnere suo Rugum tela frangentem, Suavum pede, Hunnum sagitta praesumere, Alanum gravi, Herulum levi armatúra aciem strui" - Monumenta Germaniae Historica Auetores antiquissimi V/1. Iordanis Romana et Getica. Berlin 1882. 125. Magyarul: „hosszú lándzsával harcoló gót, karddal dühöngő gepida, dárdától ütött sebe miatt lehanyatló rugus, gyalogos suavus, nyilait elfogyasztó hun, nehézfegyverzetű alán, és könnyűfegyverzetű herul" - az idézett magyar fordítás Kiss Margit munkája, 1. Iordanes Getica. A gótok eredete és tettei. Pécs 2002. 97.
