Századok – 2006

TANULMÁNYOK - Bálint Csanád: Az ethnosz a kora középkorban. (A kutatás lehetőségei és korlátai) 277

AZ ETHNOSZ A KORA KÖZÉPKORBAN 323 által sem kétségbe vonhatóan: irreleváns módon állította párhuzamba a Közép-Európában megjelenő magyarok harcmodorát a britekével: „Ezeknek és a briteknek a harcmódja között az a különbség, hogy azok hajítódárdákat, emezek nyilakat használnak ..." (ad a. 889.).22

1

Hogy mennyire kétséges a fegyverzet, a harcmodor ismertetésével foglalkozó forrásadatokat — származtak légyen azok akár kortársaktól is! — ethnospecifikus jellegzetességek megállapítására fölhasználhatni, jól mutatja a szvébeknek Jordanes és Claudianus által kínált jellemzése: ugyanokét az első gyalogosként, a másik kantárral felszereltként (azaz lovasként) írta le.22

2

Valamelyest más lehet a helyzet az olyan esetekben, melyeknél a forrás írójának közelebbi ismeretei voltak:22

3

Ammianus Marcellinus a Keletről jövő, iráni eredetű szarmaták fegyverzetét a közelükbe északnyugati irányból érkező germán kvádokéval hasonlónak írta le, mert e hasonlóságot a szomszédságuk következményének tartotta (Róma története 17. 12.). E hasonlóság egyfelől tanulságos a régészek számára; a regionális összetartozás természetes következménye volt, másfelől egy újabb intő jel az ethnos kutatóinak a fegyverzetnek nem-ethnospeciflkus voltára vonatkozóan. A steppei népek esetében első pillantásra azt hihetnők, hogy könnyebb a dolgunk: velük kapcsolatban minden forrás egységes az íj használatának és a lovas harcmodornak hangsúlyozásában.22

4

Aztán gyorsan kiderül, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy a rájuk vonatkozó forrásadatok nem alkalmasak ethnospecifikus jellegű következtetésekre, hiszen a steppei népek életmódja oly mértékben azonos volt, hogy a fegyverzet struktúrájában eleve nem is lehettek lényeges eltérések. Természetesen elképzelhető bizonyos specifikumok előfordulása, akár nagy számban is, így például a nyílvesszőknek színjelzésekkel történő ellátása,22

5

csakhogy ilyeneknek a forrásokban népenként történő pontos leírását várni teljesen reménytelen. Elméletileg többet várhatnánk a régészeti leletek esetében, csakhogy a példában említettek és az azokhoz hasonlók annyira csak kivételszámba menően fordulnak elő, hogy sohasem lehet majd megtudni, az általunk megfigyelt kisebb-nagyobb eltérések vajon egyéni, törzsi vagy netán törzsszövetségi jelentést hordoztak-e (az utóbbit, szerintem, szinte biztosan nem). Walter Pohl az ethnospecifikum megragadását illetően — Falko Daimra226 hivatkozva — optimista az avarok régészete esetében. (Korábban én is az voltam a honfoglalás kori Magyarország hagyatékával kapcsolatban, ami — nem hangsúlyoztam kellőképpen — csak a szomszédos népekkel való összehasonlításkor állja meg a helyét.22

7

) Joggal említette a reflexíj használatát: az európaiak azt ugyanis valóban sosem vették át a steppei népektől.22

8

Be kell azonban 221

Györffy Gy.: Bevezetés i. m. 208. 222 W. Pohl: Distinction i. m. 29. 223 Walter Pohl: Strategies of Distinction. In: Distinction i. m. 30. 224

Az utóbbi többször előfordul germán népek jellemzésekor is, 1. uo. 225

Sevjan 1. Vajnstejn: Pamjatniki vtoroj poloviny I tysjaceletija v Zapadnoj Tuve. In: Trudy Tuvinskoj kompleksnoj archeologo-étnografiőeskoj ëkspedicii 2. Moskva-Leningrad 1966. 125., ris. 39 226 Falko Daim: Archaeology, ethnicity and the structures of identification. The example of Avars, Carantanians and Moravians in the eigth century. In: Distinction i. m. 71-93. 227 Csanád Bálint: Some ethnospecific features i. m. 185-194. 228 W. Pohl: Distinction i. m. 29.