Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Bálint Csanád: Az ethnosz a kora középkorban. (A kutatás lehetőségei és korlátai) 277
312 BÁLINT CSANÁD szemügyre vétele megmutatja, s ez egyszeriben egy olyan figyelmeztető körülményre is ráirányítja figyelmünket, amelyik általános tanulságot is kínál. Amikor ugyanis Harmatta János 1955-ben a hun leletanyag meghatározásának szükségességéről írt,17 9 akkor — negyedszázaddal Alföldi András és Joachim Werner úttörő munkái után! — még mindig azt lehetett eredménynek tekinteni, hogy a hun^ori emlékeket egyáltalán sikerült kiválasztani a nagy eurázsiai leletanyagból. Hozzátehetjük: a helyzet azóta, kerek félévszázad elmúltával sem javult sokat, mert valójában még ma sem tudni pontosan, hogy a hun/гоггак csoportján belül valójában mely leletek kapcsolhatók ténylegesen magához a hun néphez? (Ezért járt el helyesen hunkori régészet egyik legfőbb forrásának, a keresi temetőnek feldolgozója, amikor a könyvének „Das hunnenzeitliche Gräberfeld von Kerc" címet adta.180 ) A válaszadást nagyban nehezíti a Kárpát-medencei hun uralom idejéből ismert leletek csekély száma. Ezen kívül a Nedao menti csata leírása (Jordanes 50.) az Attila birodalmában élt népeknek oly nagyfokú tarkaságát tárja elénk, hogy komoly kételyünk támadhat aziránt: vajon sikerülhet-e valaha is azok régészeti hagyatékát szétválasztani?! Elképzelhetőleg be kell érnünk azzal, hogy nem többet, mint a Kárpát-medencei hun birodalomnak magának a leletanyagát van lehetőségünk tanulmányozni és nem az abban lakó egyes népekét. Ez nem lehet véletlen, nem a kutatás hiányossága; mint látni fogjuk, hasonló helyzettel találkozunk az Avar kaganátus, Kazária és a 10. századi Magyarország régészete esetében is. Az avaroknál a rendkívül nagy számú és homogénnak tűnő hagyatékot szemlélve ma a korábbi kutatási helyzetnél lényegesen színesebb kép áll előttünk. Első pillantásra úgy tűnik, hogy a 7. századi leletanyagban megfigyelhető kulturális színesség a kaganátus ethnikai tarkaságát18 1 is tükrözi, de ez csak részben van így. Az utóbbi két évtizedben folytatott feltárásoknak és kutatásoknak köszönhetően a legutóbbi időkig kétségbevonhatatlanul és par excellence keleti gyökerűnek és jellegűnek tartott koraavar kori leletanyagon belül immár nem egyedül a mindig is másféle (provinciális bizánci eredetű) népességgel kapcsolatba hozott Keszthely-kultúra jelentősége növekedett meg mind a leletek számát, mind a jelentőségét tekintve. Először is a Bóna István által 35 éve készített korszakalkotó áttekintés182 óta megnőtt ugyanis a — szintén romanizált kultúrára utaló, de a Keszthely-kultúra hordozóitól eltérőnek tűnő lakosságtól származó — Környe-Várpalota-Veszprém-típusú temetők száma. Másodsorban egyre erőteljesebben hívja fel 179 János Harmatta: Problème de la détermination et de l'appréciation historique du matériel archéologique hunnique. In: Conference archéologique de l'Académie Hongroise des Sciences. Szerk. Vértes László. Bp. 1955. 222-238. 180 Irina P. Zaseckaja: Das hunnenzeitliche Gräberfeld von Keré. Varia Archaeologica Hungarica (előkészületben) 181 Vq Walter Pohl: Verlaufsformen der Ethnogenese - Awaren und Bulgaren. In: Typen der Ethnogenese unter besonderer Berücksichtigung der Bayern I. Hg. Herwig Wolfram, Walter Pohl. (Osterreichische Akademie der Wissenschaften, Phil.-Hist. Klasse, Denkschriften 201.) Wien 1990. 113-124.; Radoslav Katiőic ugyanott megjelent, címe szerint ugyané témát tárgyaló cikke valójában a 9. századi Kárpát-medencei szlávokkal foglalkozik, 1.: Radoslav Katiéic: Die Ethnogenesen in der Avaria. In: uo. 125-128. 182 István Bóna: Ein Vierteljahrhundert der Völkerwanderungszeitforschung in Ungarn (1945-1969). Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 23. (1971) 265-336.
