Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Bálint Csanád: Az ethnosz a kora középkorban. (A kutatás lehetőségei és korlátai) 277
300 BÁLINT CSANÁD modern példát is megnéznünk, majd azonnal látni fogjuk: az ethnogenetikai folyamatok minden időkben, mindenütt hasonlóak voltak. Mind a török népnek, mind az országának a neve nagyon friss keletű. 1874-ben javasolták először, amit akkoriban az oszmán értelmiség elutasítással fogadott, hiszen addig a birodalomban e név alatt vagy a türkméneket, vagy a birodalom egyszerű falusi lakosságát értették10 7 — mindeközben a mai török állam az Ottomán birodalom egyenes folytatása s az ország a Türkiye nevet viseli! Olaszország köztudottan ugyanilyen „fiatal" és főleg: mesterségesen létrehozott ország,108 melyen belül az egyes nyelvjárások közti különbségek olykor nevetséges, máskor súlyos félreértéseket eredményeznek; Németország és Spanyolország heterogén volta szintén közismert — mint Ernest Renan másfél évszázada rámutatott: lám, még a legnemesebb európai államok sem homogénok!109 A Svájcot a Rutli esküvel 1291-ben létrehozó négy államalkotó nép fontosabbnak tartotta az összetartozást, mint a nyelvi eltéréseik hangsúlyozását:110 három közülük nyelvileg más-más országhoz tartozik, miközben a mai Svájcban már több olyan nép lakik, amelyiknek a lélekszáma fölülmúlja a svájci olaszokét (törökök, délszlávok)!11 1 Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az államiság megléte nem elengedhetetlen feltétele sem annak, hogy egy ethnikum kialakuljon, sem hogy az fönnmaradjon: például a baszkok két, a számik három, az azerik négy, a kurdok öt országban élnek — márpedig egyiküknek sincs anyaországa és soha nem is volt önálló államuk. Visszatérve a kora középkorhoz: a forrásokban előforduló népnevekkel kapcsolatos, nem pontos és megbízható információkra támaszkodó források íróit a történelemről alkotott többféle koncepció vagy helyzetelemzés vezethette. 1) Az egyik — tulajdonképpen bizonyos történeti ismeretekkel rendelkező — csoportjuk maga is tudta azt, hogy a népek nagy része a többivel állandó kavarodásban élt, s így az egyikük neve átkerülhetett a másikéra (is); erre példaként alább Agathias egyik adatát fogom idézni. 2) A másik csoportba sorolható szerzőknek közelebbi, vagy éppen pontos történeti ismeretei lehettek egykori törzsszövetségek felbomlásáról, szétvándorlásáról. A közép-európai szlávoktól vett példa: a szlávoknál több népnek (egykori törzseknek?) azonos volt a megnevezése, lásd a morvák a Kárpát-medence északnyugati sarkában és a Morava folyó mentén, horvátok a Kárpátoktól északkeletrere és az Adriánál, szerbek/szorbok a Balkánon és az Elbánál. Ugyanazt a népnevet viselték tehát, de ugyanazon népnek semmiképpen sem voltak nevezhetők! Ugyanígy amióta Theophylaktos Simokattes 200 éve vitatott információit összevetették az Orhoni feliratok adataival, a kutatásban egyértelművé vált, hogy a türk hatalomátvétel után a legyőzött avarok egyik része Nyugat felé, a 107 Niyazi Berkes: Türk Dü§üncesinde Bati Sorunu. Istanbul 1975., 64.; Ideology and archaeology in Turkey. In: Archaeology under Fire. Nationalism, politics and heritage in the Eastern Mediterranean and Middle East. Ed. Lynn Meskell. London 1998., 122. (5. sz. jegyz.). 108 Bernard Guenée: État et nation en France au Moyen âge. Revue Historique 237. (1967) 30. 109 Ernest Renan: Qu'est-ce qu'une nation? Paris 1997. 52. 110 Uo. 50. 111 A. D. Smith: Origin i. m. 35.
