Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Bálint Csanád: Az ethnosz a kora középkorban. (A kutatás lehetőségei és korlátai) 277
AZ ETHNOSZ A KORA KÖZÉPKORBAN 301 másik Kína felé költözött. A Nicephoros patriarcha és Theophanes Confessor közös forrásában leírt mesés történet magja mindenki által elfogadottan az a realitás lehetett, hogy az onogur-bolgárok különböző törzsei Kuvrat halála után szétköltöztek, illetve egyikük helyben maradt. E példák nagy tanulságot kínálnak a számunkra. A 6. században a Kelet felé menekülő avarok elkínaiasodtak, az onogurok 650 után helyben maradt része beolvadt a Kazár kaganátus népeibe, ugyanakkor a Kuvrat-fi Kuber és Alzeco „népei" (valószínűleg: törzsei11 2 ) is nyomtalanul eltűntek. Ha viszont a „nép"-ként szereplő Kárpát-medencei avarokat (akik mint önálló nép 300 év múlva szintén eltűntek!), valamint a dunai és volgai bolgárokat önmagukban nézzük, akkor két fontos szempontra derül fény. a) Triviális: az általunk vizsgálható népek genezise az írásos források alapján mindig csak egy bizonyos történelmi időszakig vezethető vissza, azon túl már nem — holott azelőtt is voltak „ethnogenetikai folyamatok"! Ebből az következik, hogy az általunk tanulmányozható népek nem tekinthetők öröktől fogva valónak. b) Már az maga is esetleges, hogy egyáltalán melyik nép ethnogenezise vizsgálható, míg másoké nem. Ez ugyanis egyáltalán nem csak attól függ, hogy arra vonatkozóan hány, milyen és mennyire részletes írásos forrás maradt ránk, hanem minden esetben a „sikeresség", a nép fennmaradásának szempontja is mérlegelendő. Egyrészt magától értetődik ugyanis, hogy a valahová beolvadt népek ethnogeneziséről nem értekezhetünk, hiszen azok „eltűntek", önálló népként megszűntek létezni, ezért azok kutatása legföljebb a befogadó nép viszonylatában jöhet számításba. (Erre általában ritkán kerül sor.) Másrészt a „sikeresség" (értsd: a fennmaradás) szempontja testvér- vagy rokonnépek esetében visszafelé nyomozva egy ponton szükségszerűen összetalálkozik, s onnan többé már nem az éppen tanulmányozni kívánt népről, hanem annak őseiről van szó, ami egyúttal más népek őseit is jelenti. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ez a „siker" is mindig csak egy bizonyos történelmi időpontból nézve, egy bizonyos időszakaszon át tekinthető annak. Például a 10. századi volgai bolgárok ethnogenezise épenséggel követhető a 7. századi Kuvrat birodalmáig, ahonnan az visszavezethető az onogurok, még tovább visszafelé haladva pedig egészen az ogur népek 5. századi európai történetéhez — ezek a bolgár népek mondhatni egy félévezreden át önállóak voltak. A modern kor történelme felől nézve azonban már egyszerű tény, hogy ez a nép — legalábbis önálló csoportosulás formájában — a 13. században eltűnt. (Hogy aztán kik és milyen mértékben voltak a leszármazottaik, valamint a csuvas és tatár ethnogenezis körül a két érintett nép között az utóbbi évtizedekben zajló szenvedélyes vita miként értékelendő, attól most nyugodtan eltekinthetünk.) Ugyanebből a szemszögből nézve: a dunai bolgárok eredete is egyértelműen 112 Az előbbi esetében pontos információval rendelkezünk: Theophanes (forrása) szerint Kuber a „hadseregével" (és nem „népével"!) együtt költözött az Avar kaganátusba, vö. Bálint Csanád: A középavarkor kezdete és Kuber bevándorlása. Archaeologiai Értesítő 129. (2004) 41-42.