Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Bálint Csanád: Az ethnosz a kora középkorban. (A kutatás lehetőségei és korlátai) 277
290 BÁLINT CSANÁD Mármost ezek és a hasonló „elméletek" a középkor elején teljesen általánosak voltak, ami az elméleti „alapjuk" és „tudományos" módszerük azonosságából következett.6 2 Az előbbi a népek közös származásának feltételezésére támaszkodott,6 3 ami a keresztény felfogásból eredt: a Teremtés könyve Noé fiaitól vezette le a „népek szigeteit" (10,5.). Az utóbbi abból táplálkozott, hogy valamennyi tudóskodó középkori szerző az információit egyazon körből merítette; egyszerűen ez számított akkoriban tudományos eljárásnak. De nemcsak akkor, hanem már az ókori szerzők maguk is, Hérodotostól (IV 191., V 13.) kezdve, Virgiliuson át Titus Liviusig ugyanúgy és mind egyetlen világból: az Ilias hőseitől vezették le a különféle népek származását — ez volt ugyanis a népek származásával kapcsolatos kérdések általános kezelésmódja! Nem lehet számunkra meglepő, hogy mind az időszemlélet, mind a források felhasználásának módja is lényegesen eltért a modern korban kialakulttól: például Prokopios a 6. század közepén teljes természetességgel használta az 1300 évvel korábban írt Iliász egyik fordulatát.64 Amikor tehát a frankok eredetéről értekezett, Fredegar és az ismeretlen szerző is a maga korának megfelelően „tudományosan", azaz írásos forrásra támaszkodva járt el; a frankok trójai eredetével kapcsolatos mese ugyanis egy 300 évvel korábban dolgozó történénetírótól származik. Ammianus Marcellinus volt az, aki kitalálta, Fredegar tőle vette át, csak éppen „aktualizálta" azt, mert a római történetíró annakidején még nem a frankok, hanem a gallok eredetét vezette vissza Trójába (Res Gestae XV 9. 5)!65 El kell ismerni: Fredegar és az ismeretlen szerző eljárása realista volt, mivel az ő korukban a frank királyságban már legföljebb a mesékben élhettek gallok, de nyilvánvalóan tudniuk kellett arról, hogy ők maguk a gallok földjén élnek. Ugyanakkor szemmellátható, hogy egy másik nép eredetéről szóló római kori legendát mégiscsak fenntartás nélkül vitték át a saját korukba és népükre, azon lehetőség bármiféle mérlegelése nélkül például, hogy az akár az előttük élt galloktól is származhatik. Eljárásuk többféle módon magyarázható, de az is elképzelhető, hogy az általam javasolt első kettő együtt is közrejátszott abban. Először is lehetséges, hogy a „tudomány"-ról akkoriban alkotott felfogás az antik szerzők közvetlen felhasználását várta el.66 Egy közismert példa erre a korai magyar történelemből is idézhető, amelyik egyúttal a magyar őstörténet egyik alapkérdését is érinti: Hersfeldi Lambert történeti munkájának 1071 júliusában írt ré-62 Minderről a magyar őstörténetírás szempontjából, fontos kérdéseket érintve, 1. Vásáry István: Középkori elméletek a magyar őshazáról. Eletünk 35. (1997) 1127-1131. 63 B. Ziçtara: Frühzeit i. m. 19. 64 Peter Schreiner rec.: R. H.-W. Stichel, Die Kuppel an der goldenen Kette. Zur Interpretation der Hagia Sophia in Konstantinopel. Byzantinische Zeitschrift 97. (2004) 388. 65 E. Ewig: Volkstum i. m. 66 A francia történettudománynak végülis közel 1000 évébe telt, amíg leszámolt a trójai eredet meséjével. (A helyébe a 19. században egy másik — szintén téves — eredetelmélet, a galloktól való eredet teóriája került az előtérbe, de — figyelemre méltó módon — Ammianus Marcellinus akkor már nem került szóba. Bár a gallok a 15. század vége óta jelen voltak a nemzeti történetszemléletükben, a kérdés az 1880-as évektől kezdve politikai színezetet öltött; a francia történelem tankönyvek híres-hírhedt kezdőmondata — „Őseink, a gallok.." — a köztársaság-pártiak révén kapott igazi nyomatékot, 1. Colette Baune: Naissance de la nation France. Paris 1985. 16-21; A. Bourguière: Historiographie i. m. 44.
