Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Bálint Csanád: Az ethnosz a kora középkorban. (A kutatás lehetőségei és korlátai) 277
288 BÁLINT CSANÁD akkor a Titkos történet alapján éppenséggel őt tarthatnék Bizánc minden tekintetben legrosszabb, leggyengébb és legműveletlenebb császárjának! Ezt a kiáltó ellentmondást különösen hangsúlyossá teszi, hogy a szerző éppenséggel kortárs, szemtanú, a császári palotába bejáratos személy volt, azaz a tőle ránkmaradt forrást minden hasonló esetben vitathatatlanul hitelesnek szokás tartani! Ez az eset egyáltalán nem egy különleges kivétel volt: ugyanilyen elfogultság, egyenesen gyűlölet vezette Bizánc egy másik nagy történetírójának tollát, amikor a saját kora császárjának képét rajzolta meg (lásd Chronicon Monembasiae).5 4 A tanulság: a történeti források fenntartással kezelendők. Rendkívül triviális, de egyes közép- és kelet-európai történészek látásmódja (és gyakorlata!) miatt mégis szükséges itt leírni: a források jelentőségét azért sem szabad abszolutizálni, mert számolnunk kell azzal, hogy nem kizárólag az történt, amiről írásos adatok maradtak ránk.5 6 (Másik triviális körülmény, amivel sok közép- és kelet-európai kutató szintén nem számol: a különböző forrásadatok nem feltétlenül koherensek!) Ezzel kapcsolatban nem is kizárólag az elveszett, vagy éppen el sem készült forrásokra6 6 kell gondolni, hanem arra is, hogy — számtalan okból — még a különben forrásadatokban gazdag régiók esetében is előfordulhatott: bizonyos eseményekről, folyamatokról a források egyáltalán nem tudósítanak. Ilyen példa a Rómától északra lakó népek romanizálódásával kapcsolatban kínálkozik. Ez egy évszázadokon keresztül zajló, több ország lakóinak életét, társadalmi berendezkedését és kultúráját alapvetően meghatározó, sokrétű folyamat volt s mégis: arról sem nagy vonásokban, sem apró részleteiben nem szól — még csak közvetetten sem -»- egyetlen forrás sem!67 Ez azért figyelemreméltó^, mert ugyanezek a nyugat-európai források szólnak számtalan eseményről, a politikai, egyházi és kereskedelmi viszonyokról, kulturális részletkérdésekről (az Észak-, Közép- és Kelet-Európa kutatói szemszögéből irigylésreméltó részletességgel!), ami sok történészben azt a benyomást keltette, illetve kelti, hogy azok révén a rekonstruálható történelemnek, az egykori életnek többé-kevésbé teljessége áll a kutatás rendelkezésére. Ugyanígy még a különben kiemelkedően gazdag, és Kelet-Európa és Ázsia története szempontjából fölbecsülhetetlen értékű muszlim földrajzi irodalom sem közvetlen, személyes tapasztalatok alapján, hanem különféle információk összegyűjtése révén született. Mindezek alapján még sokszorta nagyobb óvatosság szükségeltetik azon régiók történeti kutatása során, amelyekkel kapcsolatban alig vagy éppenséggel egyáltalán nem áll rendelkezésünkre írásos adat! Különösen nagy körültekintés ajánlatos az egykorú forrásoknak az eurázsiai steppei, valamint közép- és kelet-európai kora középkori ethnogenezisekkel kap-54 Stanislau Turlej: The Chronicle of Monemvasia. (Byzantina et Slavica Cracoviensia 4.) Cracow 2001. 144-145. 56 Arnold Esch: Zeitalter und Menschenalter. München 1994. 39-69.: „Überlieferungs-Chance und Überlieferungs-Zufall als methodisches Problem des Historikers". 66 E tekintetben igen tanulságos Robin G. Collingwood: A történelem eszméje. Bp. 1987. с. könyve. О hívta föl a figyelmet például arra, hogy a különben hatalmas kultúrájú suméroknak egyáltalán nem volt történetírása, s hogy a görög történelmet egyoldalúan, az athéniak szemszögéből ismerjük, miközben semmit sem tudunk arról, hogy miként látták ugyanazt a spártaiak! 67 W. Pohl: Distinction i. m. 63.
