Századok – 2006

KÖZLEMÉNYEK - Paál Vince: A diplomácia "konyhájában". Gratz Gusztáv a bresztlitovszki béketárgyalásokon 127

158 PAÁL VINCE Ezzel az utolsó breszt-litovszki tárgyalás is véget ért. Másnap hazaindultunk. Nem állíthatom, hogy hazafelé olyan jó volt a hangulatunk, amilyennek tulajdonképpen lennie kellett volna, mert hát mégiscsak békét tudtunk hazavinni. Czernin gróf is érezte az ukrán békeszerződés gyengéit, és hogy sovány az eredmény, amit alapjában véve jelentett. A delegációk ülései következtek, és Czernin számára nem volt világos, hogyan védelmezze meg előttük a breszt-litovszki eredményt. Azt is mérlegelte, vajon nem lenne-e jobb, ha én mennék helyette a delegációk elé, hogy ott felvilágosítással szolgáljak, mert én a kényes kérdéseket könnyebben ki tudnám kerülni. Aztán arra jutott, hogy a békeszerződés védhető, leginkább talán demagóg eszközökkel, amennyiben célnak tekintjük, hogy a Monarchia népeinek kenyeret hozzunk. Szüntelenül az a kérdés foglalkoztatja, hogy milyen hangulat fogadja Bécsben. Azt hiszem, megnyugtathatom, mert a széles néprétegek körében minden béke már magában véve népszerű. A hazaúton Czerninnel folytatott beszélgetések a már mögöttünk levő breszt-litovszki tárgyalások epilógusát adják. Czerninnek nem volt olyan könnyű és szenvtelen természete, mint Kühlmannak, ciki ha egy feladatot megoldott, bizonyára nem töprengett azon, hogy azt jól oldotta-e meg, vagy megoldhatta-e volna még jobban. Czernin újra és újra azon töprengett, hogy nem követett-e el hibát, és már csak ezért sem tudott igazán örülni annak, amit hazavitt. Ehhez hozzájárult még az is, hogy örökké nyugtalan elméje az előtte álló következő feladatokon nemcsak gondolkodott, hanem azok komoly fejtörést is okoztak neki. Állandóan nyugtató szavakra volt szüksége, hogy önbecsülését meg tudja őrizni. Az a férfi, aki kifelé gyakran gőgösnek és büszkének tűnt, aki mindenütt, ahol számadással tartozott — a császár és a parlament előtt — fennhéjázó benyomást tett, olykor összeomlott, ha egyedül volt. Csak azok a szemrehányások fájtak neki, amelyeket ő maga magának tett. És el lehet mondani, hogy akárhány kritikusa volt is, egyetlenegy sem gyötörte meg annyira, mint — ilyenkor— saját maga. A hazaúton Czernin gróf egyszer csak megkérdezte tőlem: „Mit tett volna Ön az én helyemben? Hozzájárult volna Cholm és vidéke Ukrajnának történő átadásához?" Őszintén azt felelem: „Nem, - mert nézetem szerint az Ukrajnával kötött béke olcsóbban is elérhető lett volna. Nem akarom azt állítani, hogy Hoffmann tábornok rászedett bennünket, de tény, hogy az ukrán béke, tekintettel a tábornok céljára, miszerint az oroszokkal szakítani kell és katonailag teljesen le kell verni Oroszországot, éppen neki volt a legkedvesebb. Az, hogy Ausztriát összeveszítette a lengyelekkel, szintén nem lehet kellemetlen számára." Czernin gróf azt mondta, abban a kényszerhelyzetben, amelyben volt, nem lehetett szűkmarkú. Mindegy, mit ér Cholm a lengyelek számára. Ha olyan sok minden múlik is rajta, oda kellett adnunk, ha ez volt az egyetlen lehetőség, hogy békeszerződést kössünk — mindegy, hogy kivel. „Az egyetlen, ami bántana az lenne — mondta Czernin gróf—, ha a németek a markukba röhögnének." Jellemző az ukrán feltételek elfogadásának elhamarkodott módjára, hogy Czernin gróf hirtelen arra kért, mutassam meg neki a térképen a cholmi körzet új határát. Amikor megmutattam neki, megjegyezte: „és ezért a kis földdarabért vannak a lengyelek annyira magukon kívül?" Persze olyan kicsi azért nem volt