Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Miskolczy Ambrus: Románok a történeti Magyarországon; Miskolczy Ambrus: Határjárás a román-magyar közös múltban (Ism.: Fenyő István) 1592

1594 TÖRTÉNETI IRODALOM - különösen nem olyan előzmények után, mint Erdélyben. Egyébként Miskolczy maga korrigálja utóbb tételét, amikor leírja: a magyarországi román nemzet politikai-jogi helyzetét tekintve elnyomott nemzet volt. Sem a kiegyezéskor, sem utána a magyar politikai elit képtelen volt lemondani az egységes magyar nemzeti állam programjáról. A magyarok elzárkózása ma már szinte gyermetegnek tűnne, ha nem haladnánk a trianoni béke igazságtalan feltételei felé. Miskolczy az időszakra vonatkozólag frappánsan idézi Valeriu Brannte emlékiratait: „Szerencsénk..., hogy nem tudunk akkora nagy ostobaságot csinálni, hogy a magyarok ne válaszoljanak még nagyobbal." A 19. század végén - 20. század elején nagyformátumú politikusok és szellemi emberek léptek fel a román életben: Nicolae Iorga, Iuliu Maniu, Octavian Goga, loan Slavici, Vasile Goldis, akikről az összefoglalás sorra megemlékezik, de akiknek platformjáról, törekvéseiről bővebben is érdemes lett volna szólni. Hiszen ők voltak azok, akik konzerválni igyekeztek a magyarságról kialakult negatív képet, méghozzá többnyire nem kis képességekkel. Bízzunk abban, hogy ez idővel jótékonyan változik - Miskolczy könyve ehhez járul hozzá. Miskolczy Ambrus HATÁRJÁRÁS A ROMÁN-MAGYAR KÖZÖS MÚLTBAN Lucidus Kiadó. Kisebbségkutatás Könyvek. Bp., 2004. 343 о. Az előbb tárgyalt történeti összefoglaláshoz hosszú út vezette el a kutatót - a „Határjárás" több mint harminc esztendő mélyfúrásairól ad számot. Küzdelemről a különböző igazságok „terrorja" ellen, amely mindig hamisításokhoz és hazugságokhoz vezet. Erre alkalmul elsősorban a könyvkritika műfaja szolgált: a szakirodalom megállapításai lehetőséget nyújtottak arra, hogy a kutató kinyilvánítsa a maga álláspontját. A kritikák s mellettük a tanulmányok sorozata ugyancsak a forrásfeltárás erényeivel jeleskedik: Miskolczy dokumentumokat, statisztikai táblázatokat, könyvkiadási előfizetési listákat, táplálkozási tabellákat stb. vonultat fel a mítoszok és a fétisek, a nemzeti mártírológia kliséivel szemben. Burebista és Decebál képzeletbeli dák fejedelmek pallosa ma már nem villog, de a budai Egyetemi Nyomda 1780-1830 között kiadott kétszáz román nyelvű könyvének számadata igen. Több mint egy évtizeddel ezelőtt reprintben megjelent az Erdély öröksége című vállalkozás. Miskolczy megopponálta az újra-kiadást. Nem mesterével, Makkai Lászlóval, a kötetek hajdani szerkesztőjével szemben — róla többször is hálás tisztelettel emlékezik meg —, hanem mert anakronisztikusnak tartja az egykori vállalkozás szemléletét, az Erdély-romantikát. Erdély mint az „igazi", az ősi, hamisítatlan, autochton magyarság letéteményese, „Csaba királyfi népe" stb. csak olyan mítosz, mint a géta-dák eredet, vagy a Mihály vajda által létesített román „egység". Valóságpótlék mind-mind, illúziók, nosztalgiák és vágyálmok terméke. De szerintem más is vezérelte az 1941-es mű változatlan reprintjét. Az a rendszerváltás után elterjedt nézet, hogy mindazt, ami a történetírásban 1945-1990 között történt, el lehet és el is kell felejteni. Mintha ott lehetne folytatni, ahol Makkai Lászlóék 1941-ben abbahagyták (holott maga Makkai is egészen másképp folytatta!) Egy másik újra-kiadás viszont örömére szolgál a kutatónak: I. Tóth Zoltán 1946-os könyvének, Az erdélyi román nacionalizmus első százada 1697-1792. csíkszeredai megjelentetése. I. Tóth a multietnicitás és multikulturalitás földjén, a Bánságban született és nőtt fel, a nemzetek együttélése természetes közegévé vált. Az ő életműve •— melynek nyitánya volt a szóban forgó kötet — a maga egészében mentes a fasiszta mítosztól és a kommunista utópiától - I. Tóth harmóniát keresett a történelemben. Ezért hárította el a magyar kultúrfölény ostoba hangoztatását, mint ahogy a román sikerek bombasztikus eltúlzásait is. E könyvét 2001-ben románul is megjelentették - az 1946-ban elhangzott szó időszerűvé vált a román tájakon is. A „Határjárás" tanulmányai, mint ahogy Miskolczy egész, életművé kerekedő munkássága is, a soknemzeti együttélés dicséretének jegyében születtek. Szellemi téren ezt mozdítja elő a Perecsenyi Nagy László érdekesen ellentmondásos figurájáról szóló értekezés, társadalomtörténeti síkon pedig a színes forgatagú brassói társadalom polgárosodásáról rajzolt összegzés. Perecsenyi nem egyszerűen „rossz író" volt, mint a róla szóló tanulmány minősíti, hanem vérbeli grafomán, s nem Horvát János, hanem a délibábos álmodó, Horvát István követője. Miskolczy teljes joggal figyelt fel rá, mert miközben írásai telítve vannak nemesi nacionalizmussal — a negy-