Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Oross András: Végvárakból kaszárnyák. A Budai Kamarai Adminisztráció szerepe Magyarország új katonai berendezésében a 17-18. század fordulóján 1441
1450 OROSS ANDRÁS ráció azt a célt szolgálta, hogy a nem katonáskodó és így adófizetésre kötelezhető rácokat elkülönítse a csárdákokban és egyéb erődített helyeken szolgáló katonaelemektől. E törekvéseket tükrözte a bizottságok megnevezése is: „Gránz-Einrichtung", illetve „Separations Commission". 39 A kamara és a várak lerombolása A Budai Kamarai Adminisztráció területi illetékessége — mint láttuk — a Kanizsa Eger vonaltól délre húzódott. Magyarország e régióiban feküdt a legtöbb, korábban frontvonalon elhelyezkedő keresztény vagy éppen török végvár. A különösen jelentőssé váló várkérdés rendezésének két jól elkülöníthető területe volt: egyrészt a Tisza-Maros vonalán fekvő, az 1699. évi karlócai béke értelmében lerombolandó várak, másrészt a Habsburg-oszmán határ délre helyeződésével az ország belsejébe került végházak. Az előbbiek esetében komoly diplomáciai kényszer határozta meg a végrehajtandó feladatokat, az utóbbiak viszonylatában ugyanakkor az esetleges belső ellenség féken tartása, a pénzhiány és a várak szerepének megváltozása voltak a legfontosabb motiváló tényezők. Mindezek ellenére mindkét területen jól megfigyelhető volt az a katonai koncepció, miszerint a hadvezetés a központi helyeken fekvő várak erődítését és gyakran kaszárnyává építését szorgalmazta, míg a funkciójukat vesztett kisebb-nagyobb erősségeket a kiadott rendelkezéseknek megfelelően lerombolásra ítélte, tüzérségüket és személyzetüket pedig az említett főerődökbe vagy a határvidékre kívánta átvezényelni. A Tisza-Maros Határőrvidék várai A dél-magyarországi várak esetében egyszerűbben dönthetett az Udvari Haditanács, hiszen minden erősségben az uralkodó állandó hadseregének egységei állomásoztak, és császári-királyi tüzérség védte a várakat. 1700-ban Gyula várának részleges rombolására került sor, Ferdinand Christian Lindner gyulai provizor és harmincados közreműködése mellett. Az eredeti terv értelmében Aradra kellett szállítani a tüzérséget, a muníciót és az élelmet is. Az élésmester, Friedrich Rudolph Greving által hűtlen kezeléssel vádolt provizor40 minden tiltakozása ellenére megindult a vár és a helyőrség felszámolása. A lerombolt várat végül 1700. december 27-én hagyta el a katonaság. A vár készleteiből 31 szekeret Aradra, 56-t Nagyváradra, 22-t Jenőre vittek. Lindner beszámolt arról is, hogy 421 német 107, 60 magyar hajdú 7, 467 rác hajdú 1 napot, 134 Bihar me-39 L. Kurt Wessely: Neuordnung der ungarischen Grenzen nach dem grossen Türkenkrieg. In: Die к. k. Militärgrenze. Beiträge zu ihrer Geschichte. (Schriften des Heeresgeschichtlichen Museums in Wien, Militärwissenschhaftliches 'Institut 6.) Wien 1973. 29-93., Gerhard Seewann: Serbische Süd-Nord-Migration in Südosteuropa als Voraussetzung für die deutsche Ansiedlung im 18. Jahrhundert. In: A Kárpát-medence vonzásában. Tanulmányok Polányi Imre emlékére. Pécs 2001. 421-442., Szakály Ferenc: Szerbek Magyarországon - szerbek a magyar történelemben (Vázlat). In: A szerbek Magyarországon. Szerk. Zombori István. Szeged 1991. 11-50., különösen: 24—32. 40 MOL E 286 1700. No. 345. Greving szerint Lindner több helyen is helytelen adatokat közölt 1699. évi számadásaiban, erről tételes kimutatást is benyújtott a Budai Kamarának.
