Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Cieger András: Az alkudozás küzdőterei. Lónyay Menyhért szerepe az 1867-es gazdasági kiegyezésben 1377
1400 CIEGER ANDRÁS itt fekvő okfejtésemet tekintse egyfajta kötelességteljesítésnek." Mindazonáltal ha a magyarok kitartanak felfogásuk mellett és „ha a birodalmi pénzügyminisztérium a kifizetések elmaradása miatt valóban egy szinekúra lesz csupán, akkor remélem, hogy Őfelsége kegye által hamarosan egy olyan alkalmazásba kerülök, ahol az állam számára hasznosabb lehetek, mint ezen osztályrészemül fennmaradó látszatmegbízatás révén.'"7 3 Becke magyar kollégája válaszát két nappal később már kézhez is vehette. Lónyay bizalmas levelében bevallotta, hogy a felhozott alapos érveket elvben el tudná fogadni, de óvatosnak kell lennie, mert „Perger indítványa és a sóbányajegyekre vonatkozó módosítás következtében igen kevés lehetőségem maradt", megemlíti továbbá az ellene indított rosszindulatú agitációt is. Levelének második részében pedig a közös pénzügyminiszter kilátásba helyezett távozására reagált: „Ön azt írja, hogy egy másik posztot kívánna betölteni. Ezt én igen sajnálnám mind országom érdekei, a még megszilárdítandó kiegyezés miatt, mind személyes okokból. Én magam is nagyon vágynék arra, hogy ismét a magam ura és ismét családomé lehessek, sajnos azonban ez nem lehetséges, mert még az 1869. évi költségvetés benyújtását és elfogadását, illetve a minisztérium megszervezését kell keresztülvinnem, aztán jöhet majd a jól megérdemelt pihenés."74 Átolvasva a két politikusnak az államadósságok tárgyában írott leveleit, világosan kirajzolódnak az őket nyomasztó dilemmák és az érvelési technikák. Lónyay határozott fellépése ellenére tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a hiányos magyar és osztrák kiegyezési törvények mindkét jogértelmezést lehetővé teszik, hiszen nem kis része volt abban, hogy rendezetlen maradt e kérdés. Ráadásul az 1867. évi 15. törvénycikk 9. paragrafusának néhány kitétele („központi szükséglet"; „a közös pénzügyminiszter a magyar korona országainak s illetőleg Őfelsége többi országainak pénzügyminiszterével kellő egyezményre fog lépni") inkább Becke igazát látszott erősíteni, bár az is igaz, hogy az osztrák törvény megfelelő paragrafusa még lakonikusabban fogalmazott a közös pénzügyminiszter feladatkörével kapcsolatban. A korábban általa tett engedmé-73 Becke Lónyay Menyhérthez, 1868. jan. 16. MOL Filmtár, 34861., valamint másolatban: FA GZ 453/868 RFM, Pr/1868 (Fasc 11.8.1). Becke minisztériuma fontosságáról hasonló érvekkel győzködte a magyal- delegáció tagjait is. Erről: Csengery Antal Deák Ferenchez, 1868. febr. 9. Csengery Antal hátrahagyott iratai, i. m. 252. 74 Lónyay Menyhért Beckéhez, 1868. jan. 18. FA GZ 453/868 RFM, Pr/1868 (Fasc 11.8.1). Lónyay ugyan kérte Beckét, hogy „az egész levelet tekintse bizalmas közlésnek", ám az osztrák kolléga csatolta azt Beusthoz intézett átiratához. A levélben említett Heinrich Perger alsóausztriai képviselő a vita utolsó napján, december 14-én a következő indítványt tette a birodalmi tanácsban: „Azon körülmény, hogy az államadósság terheihez Magyarország csak határozott, semmi változás alá nem esendő évi járulékkal járul, nem állapít meg semminő jogi kötelezettséget a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országokra nézve az iránt, hogy az ennek folytán az államadósság kamatfizetésére és törlesztésére megkívántató szükséglet egész fennmaradó részét elvállalniok és fedezniök kelljen, s fenntartja magának e királyságok és országok képviselete, hogy az államadósság kamatai és törlesztése, valamint ezek fedezése iránt utólagosan határozzon." A sokak által támogatott javaslatban rejlő jogi kibúvót, Johann Berger ellenindítványa igyekezeteit hatástalanítani azzal, hogy javaslatára a képviselőház csak annyit mondott ki, hogy „nem szándékozik valami új, eddig nem létezett kötelezettséget vállalni." Közli: Pesti Napló, 1867. dec. 17-18. 291-292. sz., valamint: Die neue Gesetzgebung Oesterreichs., i. m. 878-879 és 895-897.
