Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Cieger András: Az alkudozás küzdőterei. Lónyay Menyhért szerepe az 1867-es gazdasági kiegyezésben 1377
1394 CIEGER ANDRÁS zöld kérlek'a megállapodást a központi bizottmánnyal, talán holnap visszajövök, de csak egy nap maradnék Pesten. Mielőtt a 3 javaslat tárgyaltatnék, kívánnék egy kis erőt szerezni s elmenni Meranba." - írta fáradt keserűséggel.55 Nem nehéz észrevennünk, hogy Deák határozott intenciói elől igyekezett kitérni. Egyrészt, a kisebb módosítások végrehajtásán túl a közös pénzügyminiszteri kezelés egyértelmű törvényi kimondására továbbra sem vállalkozott, és a gyakorlatban megvalósíthatatlannak tartotta a Deák által javasolt bonyolult (széttagolt) felelősségi rendszert is, e helyett fenntartásait hangoztatva a Deák-táviratban található köztes megoldásba kapaszkodott, azaz törvényjavaslata továbbra sem szólt világosan e fontos kérdésekről (sem a delegációt, sem a közös pénzügyminisztert nem ruházta föl hatáskörrel), a probléma megoldását a jövőbe tolta. Másrészt pedig semmilyen szerepet sem kívánt játszani az otthoni egyeztetésekben, azt távollétében a kormány más tagjaira bízta (holott illetékessége folytán ez elsősorban az ő feladata lett volna). A magyar képviselőházban december 3-án vette kezdetét a gazdasági kiegyezést rögzítő törvényjavaslatok megtárgyalása. A kvótajavaslat általános és részletes vitája mindössze öt napot vett igénybe és annak elfogadtatása nem ütközött különösebb akadályokba (leginkább Ghyczy Kálmán támadta a kormány számításait). Nem mondhatjuk el ugyanezt az államadósságok után elvállalandó évi járulékról szóló kormányelőterjesztéssel kapcsolatban. Már maga az általános vita is kilenc napon át tartott. A balközép nevében ezúttal Tisza Kálmán lépett sorompóba a javaslattal szemben. Elismerte ugyan, hogy Magyarországnak részt kell vállalnia a birodalom adósságterheinek a kisebbítésében, kifogásolt azonban minden olyan kitételt a javaslat szövegében, amelyből a későbbiekben levezethető lenne a szolidaritás elve az államadósságok egészére nézve (ti. az 1867: 12. tc. 53-55. paragrafusai méltányossági alapon csak az államadósságok kamatterheihez való hozzájárulást mondták ki). Ebből kiindulva vitatta, hogy az adósság kezelése a közös pénzügyminisztert illetné. Továbbá pontos kimutatásokat kért a kormánytól a jövőre az országra nehezedő honi kiadásokról, hiszen csak így határozható meg valójában, hogy milyen mértékben képes Magyarország — saját anyagi jólétének veszélyeztetése nélkül — áldozatokat vállalni az adósságtörlesztésből. Végül javasolta, hogy e számítások benyújtásáig halasszák el a törvényjavaslat tárgyalását.5 6 A Deák-párt meghatározó politikusai — a korábban jelzett belső feszültségek ellenére — egyöntetűen léptek fel az efféle követelésekkel szemben (pl. Deák, Lónyay, Eötvös és Andrássy - igaz Csengery az államadósságok kapcsán néma maradt). Az országgyűlés nyilvánossága előtt ugyanis a közös cél a javas-55 Lónyay Menyhért Gorove Istvánhoz, 1867. nov. 18. OSZK Kt. Levelestár. A törvénytervezet eredeti 5. paragrafusa közös hitelfelvételt helyezett kilátásba arra az esetre, ha az 1868-as átmenetinek számító költségvetési év valamelyik oldalon hiánnyal zárult volna. A levélben említett pótlék a törvény végén pedig valójában egy hatálybaléptetési záradék volt, amelyet a bizalmatlanság szült. Az utolsó mondat ugyanis kimondta, hogy Magyarország csak abban az esetben vállal szerepet az államadósságok törlesztésében, ha az osztrák törvényhozás a gazdasági kiegyezés mindhárom jogszabályát (kvóta, államadósság, vámszerződés) elfogadja és azokat az uralkodó birodalmának mindkét felében szentesítette. 56 Tisza álláspontjáról részletesebben: Kozári Monika-, Tisza Kálmán és kormányzati rendszere. Budapest, 2003, Napvilág Kiadó, 141-148.
