Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Cieger András: Az alkudozás küzdőterei. Lónyay Menyhért szerepe az 1867-es gazdasági kiegyezésben 1377
AZ ALKUDOZÁS KÜZDŐTEREI 1395 latok elfogadtatása és nem az ellentétek megjelenítése volt. Semmiképp sem kívánták kockára tenni több hónapi, sőt több évi egyezkedés eredményeit. Feltehetően ez az oka, hogy a törvény végleges szövegében sem pontosították például az adósságok kezelésre vonatkozó bekezdést. Továbbá ugyancsak ezzel a szándékkal magyarázható, hogy Lónyay és Deák (valamint Eötvös is) beszédeikben egyaránt politikai kérdésként kezelték a monarchia két felének gazdasági kapcsolatait rendező szerződések elfogadását. Deák nagy ívű felszólalásában a létrejött megállapodást az Európában tapasztalható hatalmi átalakulás kényszerű következményeként értékelte, a szövetkezés lehetséges alternatívájaként a nemzet beolvadását, pusztulását villantva fel.5 7 Lónyay pedig a gazdasági megállapodásokat a közjogi kiegyezés életképessége bizonyítékának tekintette. Politikustársai meggyőzése érdekében a rá már korábban is jellemző érvelési technikát alkalmazta. Beszédében tudatosan túlzó derűlátással teljesen problémamentes képet festett a dualista rendszer jövőbeni működéséről: „ez által fog hazánk pénzügyi rendszere önállóan kifejlődhetni és az anyagi kérdések ezen legnehezebbjének végleges kiegyenlítése folytán a birodalom két fele közt minden lehető viszály elháríttatni." Előterjesztőként a Háztól azt kérte, hogy a törvényjavaslatokat további módosítások nélkül szavazza meg, mert a szerződésekből fakadó politikai, erkölcsi és gazdasági előnyöket súlyos hiba lenne a pénzügyi számítások megkérdőjelezésével veszélyeztetni.5 8 A kormánypárti többség rendre vissza is verte az ellenzék módosító javaslatait. A december 16-án kezdődő részletes vita során azonban Lónyay számára ismét váratlan dolog történt: Deák Ferenc a végszavazás előtti percekben újabb indítvánnyal állt elő: „Deák, az ellenzék követelésére azt a §-t, amelyben az államjegyekre nézve a szolidaritás ki lett mondva, úgy kívánta módosítani, hogy a forgalomban lévő állampapírok összege legyen kimondva a törvényben. A kormány nevében nem tudtam mást válaszolni e javaslatra, mint azt, hogy ezt a változtatást az osztrák kormánnyal a lehető leghamarább megbeszélem. [...] Nagyon kellemetlen helyzetbe kerültem: merev ellenzékre találtam Deákban és a kisebbségben. Én elégszer kértem őt, hogy ne engedjen az ellenzéknek, ám ő nem volt hajlandó beleegyezni abba, hogy ezen pont szövegén ne változtassunk." - panaszkodott Beckének.5 9 57 Deák felszólalása az államadóssági törvényjavaslat vitájában, 1867. dec. 14. Deák Ferenc beszédei, i. m. 5. köt. 320-335. 58 Lónyay miniszteri expozéja, 1867. dec. 7. Lónyay. Beszédek, i. m. 109. Az államadóssági vita anyaga olvasható: Az 1865. dec. 10-dikére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. Szerk. Greguss Ágost, Pest 1868. 1867. dec. 7-16. CLXXXIII-CXCI. Ülés, 5-6. köt. 326-362. és 3-168. 59 Lónyay Menyhért Beckéhez, 1867. dec. 16. MOL Filmtár, 34861. A szóban forgó paragrafus eredetileg a 8. volt, amelyből az új 5. §. lett. Deák maga is szabadkozott későn beterjesztett javaslata miatt, de igyekezett pusztán technikai kérdésnek beállítani a módosítás elfogadtatását a Birodalmi Tanáccsal: „Igaz, hogy ez némi kis gyakorlati nehézségekkel jár, mivel a lajtántúliak már szóról szóra elfogadták ezen törvényjavaslatokat. De ezt hiszem ez nem áthághatatlan akadály, és elhárítható úgy, hogy a magyar ministerium fölszólítja a túlsó ministeriumot, a túlsó ministerium pedig a birodalmi tanácsban legközelebb előteijeszti, hogy a magyar országgyűlés ezt ki akarja mondani. Mivel pedig ők is csak ennyit akarnak — mert hiszen önnön maguk terjesztették elő a számokat — okvetlenül el is fogják fogadni." Lásd: Az 1865. dec. 10-dikére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója, i. m. 6. köt. 191. ülés, 163.
