Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Cieger András: Az alkudozás küzdőterei. Lónyay Menyhért szerepe az 1867-es gazdasági kiegyezésben 1377
AZ ALKUDOZÁS KÜZDŐTEREI 1393 Lónyay a felvetett problémák zömében kénytelen-kelletlen engedett a módosítási javaslatoknak, az államadósság kezelését illetően azonban megmakacsolta magát. Az alábbi levelekből valószínűsíthető, hogy bár Lónyay a közös kezelés híve volt, de közjogi okokból határozottan ellenezte, hogy ez a jog a birodalmi pénzügyek irányítóját illesse. Úgy vélte, hogy ha Csengery (és Deák) mégis kitartana e módozat mellett, akkor az adósságkezelés ellenőrzését a delegációkra kellene bízni, mondván hogy csak így érvényesíthető a parlamentáris felelősségre vonás elve a dualizmus rendszerében. Ezen elképzelés ellen viszont maga Deák tiltakozott egy táviratában, melyet november közepén az ismét Bécsben tárgyaló Lónyaynak küldött: „A 12. szakasz után javaslott új pont ellenkezik a törvénnyel, mely csak a külügy és a hadügy költségeinek meghatározását bízta a delegatiókra, minden egyéb közös érdekű tárgyat, s azok között az adósság elvállalásának kérdését határozottan fönntartotta az illető országgyűléseknek. Az államadósságok ügyét semmi részben nem adhatjuk a delegatiókhoz, ez oly kiterjesztése volna a delegatiók hatáskörének, mely a kiegyenlítésnek részünkről kitűzött alapelvével ellenkeznék. Azt hiszem, fönn kell tartani azon elvet, hogy az, aki az államadóssági évi illetékeket kezeli, mind a magyar országgyűlésnek, mind a birodalmi tanácsnak számoljon és feleljen arra nézve, hogy azon illetékeket pontosan az ezen egyezményben kijelölt célokra fordította. Ezt ki kell mondani vagy a törvényben, vagy egy külön kötendő egyezményben, de ezen utolsó esetben, ily egyezmény kötését nagyban a most hozandó törvényben is fönn kellene tartani." Majd terjedelmes táviratát azzal a kéréssel zárta, hogy mivel javaslatát nem egyeztette még senkivel, ezt a kormány tegye meg a párt különféle fórumain.54 Lónyay a táviratot elolvasva feltehetően egy gyors egyeztetésre Beckéhez sietett, majd még aznap délután a következő levelet küldte minisztertársának, Gorove Istvánnak: „Miután az öregúr reá nem állott a közlött szerkezetre, teljesen meggyőződve levén arról, hogy ha ezen államadóssági egyezményt megbizgatjuk, bizton meghiúsul az egész, s így a kiegyenlítés nagy műve. Végre is abban állapodtunk meg, hogy nem változtatunk rajta, csakis annyit, mennyit az 5. § elhagyása és a leszámolás megtörténte okvetlenül igényel, lesz tehát 12 §-ból 9§ [...] Közöld kérlek Deákkal, én jobban nem tudtam csinálni. Meglehet, hogy nem megy keresztül, azt csak sajnálnám. Más, meglehet szerencsésebb lesz. A 12. § utáni pótlékot [Andrássy] Gyula kívánta, mondván hogy az öregúr beleegyezésével lenne. Lesz tehát felelősség nélkül kezelő is, vagy azon ampfibium [kétéltű] miniszter, ki 3 testületnek felelős, két országgyűlésnek és egy delegátiónak, mely delegátió ismét 2 részből áll, tehát 4 felé számol és felelős. A pragmatica sanctio folytán bévett összegekről a két delegátiónak, az államadósságok fejében két országgyűlésnek. Le kell-e neki lépni, ha egyben kisebbségbe jő? Ha igen, permanens kilépő lesz. Mi történik velem, nem tudom-e nem igen van kedvem Párizsba menni, ily bizonytalan alapokon álló pénzügyérnek bajos a jövőre lépéseket tenni. Kö-54 Deák Ferenc Lónyay Menyhérthez, 1867. nov. 18. (a táviratot 12 órakor vették Bécsben). MOL Film tár, 34861.
