Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Snagovi foglyok (Ism.: Sipos Péter) 1332

1334 TÖRTÉNETI IRODALOM ták, akárcsak 6, mivelhogy komolytalanul van megfogalmazva [...] Általában a határozat nem azon a vonalon mozog, hogy a helyzetet becsületesen feltárja a magyar nép előtt". A kötet harmadik része a snagovi foglyok 17 politikai feljegyzését tartalmazza. Közülük 6 másutt már megjelent dokumentum közlését indokolttá teszi, hogy hozzájárulnak a csoport poli­tikai arculatának és az októberi napokban kifejtett tevékenységének megismeréséhez. Nélkülöz­hetetlen forrásai továbbá október 23-a és a következő napok történetének. Az emlékirat értékű jegyzetekből nyilvánvalóvá válik az olvasó számára, hogy az október 23-án hivatalban volt Gerő-Hegedüs vezetés történelmi súlyú „több, mint bűne, hibája", hogy nem adta át a kormányrudat még idejekorán Nagy Imrének és csoportjának, és ezzel meghiúsítot­ta, hogy Magyarországon is az 1956. októberi békés „lengyel megoldás" valósuljon meg. A gyűjtemény szervesen kapcsolódik Nagy Imre snagovi feljegyzéseit és leveleit tartalmazó kötethez és azzal szoros tárgyi egységet képez. A kettő együttes tanulmányozása teszi lehetővé annak megismerését, hogy milyen gondolatok, érzelmek befolyásolták 1956 főszereplőinek csele­kedeteit a forradalom napjaiban, és hogyan élték meg a méltatlan száműzetést, hogyan érezték magukat a snagovi pokol tornácán. Sipos Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom