Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Snagovi foglyok (Ism.: Sipos Péter) 1332

TÖRTÉNETI IRODALOM 1333 Géza, Lukács György, Szántó Zoltán, Szilágyi József, Tánczos Gábor, Vas Zoltán, Vásárhelyi Miklós és Újhelyi Szilárd. Önmagában a kollektív balsors még nem jelentett közösségalkotó koherenciát. A Nagy Imre-csoporthoz tartozónak azokat tekintjük, akik a forradalom miniszterelnökével már október 23. előtt eszmei közösséget alkottak, megközelítőleg azonos módon gondolkodtak és mindvégig, a mártírhalálig vagy a súlyos börtönbüntetésig kitartottak szellemi és politikai vezetőjük mellett. Nem ezt tette különböző, itt nem részletezhető okokból Lukács György, Szántó Zoltán és Vas Zoltán, akik nem tekinthetők, s önmagukat sem tartották a Nagy-csoport tagjainak. Ók eleve sem tartoztak Nagy Imre környezetéhez. A kötet, Baráth Magdolna és Sipos Levente válogatásában és szerkesztésében, az összes snagovi fogoly (a fent említett három személyt is beleértve) irathagyatékának darabjait tartalmazza. Az első rész azokat a feljegyzéseket közli, amelyek a román kommunista párt képviselőivel, valamint az MSZMP megbízásából Kállai Gyulával folytatott eszmecserékről szólnak. A második nagy tömbben találhatók politikai leveleik. Szóvá kell tennünk, hogy itt több mint egy tucat Nagy Imre-levél is helyet kapott, holott indokolt lett volna ezeket is a Nagy Imre snagovi jegyzeteit és más iratait közreadó munkában publikálni. így vált volna elkerülhetővé több dokumentum kettős közlése. Jelen kötet harmadik része Losonczy, Donáth és Szántó politikai jegyzeteit foglalja magában. A Függelékben a csoport helyzetével és sorsával kapcsolatos magyar, román és szovjet provenienciájú iratok találhatók. A gazdag anyag tanulmányozását előmozdítja a szerkesztők által gondos munkával készített bevezető tanulmány, a számos magyarázó és életrajzi jegyzet. A dokumentumok két fontos vonatkozásban jelentenek nélkülözhetetlen forrást 1956 történetéhez és utóéletéhez. Egyfelől hozzájárulnak a Nagy Imre-csoport tagjai személyiségének, habitusának jobb megismeréséhez. Másfelől értékes visszaemlékezések és feljegyzések olvashatók magukról az 1956-os eseményekről is. A csoport tagjait — minden idealizálás nélkül bizton állíthatjuk — erkölcsi integritás és politikai állhatatosság jellemezte. Egyetlen pillanatra sem tagadták meg eszményeiket, amelyeket a forradalomban meg akartak valósítani - a nemzeti függetlenséget, a demokráciát és a sztálinizmus minden maradványától megtisztított szocializmust. Nagy Imre hívei egyöntetűen úgy vélekedtek, hogy a felkelés kirobbanásáért a döntő felelősség a Rákosi-Gerő vezetést terheli, amely nem akart távozni a párt éléről és makacsul elutasította a reformkövetelések teljesítését. Donáth Ferenc kifejtette, hogy az események fő okai nem gazdasági, hanem politikai jellegűek voltak, mert a magyar nép nemzeti érzéseit súlyosan megsértették, a vezető klikk módszerei bizalmatlanná tették a tömegeket a párttal szemben, amelyben belső demokrácia nem létezett. Elutasította azt a vádat, hogy „a belső és a külső reakciónak" köze volt a történtekhez. Újhelyi Szilárd hangsúlyozta, hogy „a mozgalomnak forradalmi, regeneráló és különösképpen nemzeti jellege volt", bár elismerte, hogy benne „ellenforradalmi elemek is részt vettek". Ez a motívum a csoport más tagjainak megnyilatkozásaiban is felbukkan, de annek ellenére indokolatlannak tartották a szovjet intervenciót, különösen a november 4-i támadást. Losonczy Géza szerint „ha a Nagy-kormány még néhány napig maradhatott volna, [...] képes lett volna — belső erőkkel — letörni az ellenforradalom erőit, amelyek kétségtelenül léteztek és így nem lett volna szükség a szovjet hadsereg közbelépésére". Donáth Ferenc szintén elhamarkodottnak ítélte a november 4-i intervenciót. Lukács György pedig meg volt győződve arról, hogy „ha még egy hetet vagy tíz napot vártak volna, a dolgok odáig jutottak volna, hogy nem lett volna szükség a szovjet hadsereg beavatkozására". így viszont „a Szovjetunió kétszer került abba a helyzetbe, hogy katonái a magyar munkásokra lőjenek, és [...] ez a nemzeti önérzet megsértése mellett mély sebeket okozott". A Nagy Imre-csoport etikai intaktságát bizonyítja, hogy váltig elutasították olyan nyilatkozat aláírását, amely bármilyen formában „önbírálatot" tartalmazott volna, vagy elismerte volna a deportálás jogos voltát. Nem voltak hajlandók arra sem, hogy bármilyen formában kifejezésre juttassák a Kádár-kormány elismerését. Donáth Ferenc kijelentette, hogy „nem adhat nyilatkozatot kommunista lelkiismerete ellen. Nem akarja becsapni a magyar népet, amelynek eleget hazudott Rákosi és Gerő." Határozottan visszautasították az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának 1956. december 5-i határozatát, amely szerint az 1956. október 23-án kezdődött eseményeknek első oka a Rákosi-Gerő-klikk politikája volt, míg a második kiváltó tényezőként a Nagy-Losonczy fémjelezte pártellenzék tevékenységét jelölte meg. Donáth szerint az első pont „a Rákosi-Gerő-klikk súlyos elhajlásait túlságosan szűkszavúan tükrözi. Ami a második pontot illeti — a Nagy és Losonczy csoporttal kapcsolatban — [...] az összes magyarországi becsületes párttagok kikacag-