Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Standeisky Éva: "Forradalomcsinálta népképviseletek" Helyi hatalom az 1956-os forradalomban 1235
1284 STANDEISKY ÉVA A Győr-Sopron Megyei Nemzeti Tanács már október 29-én megkísérelte felügyelete alá vonni a megye településeit. Rádiófelhívásban tudatta, hogy megalakult a neki alárendelt Munkástanács: „Ennek megfelelően a városi, járási és községi tanácsok nemzeti bizottságai, nemzeti tanácsai, munkás- és paraszttanácsai a közigazgatási feladatok szempontjából a megyei munkástanácshoz tartoznak." A helyi rétegszervek, különösen az „ifjúsággal kapcsolatos elvi kérdésekben" a döntést azonban saját magának tartotta fenn.14 6 A szándék ismert tehát, a megvalósulásról azonban nincsenek egyértelmű források: a meglévők a centralizációs szándék nehézségeiről szólnak. Székesfehérváron a megyei Nemzeti Tanácsnak az önellátásra berendezkedő vállaltokkal gyűlt meg a baja. A vállalatok nem akarták befizetni a megyei bankba napi nyereségüket, amivel a teljes megyei hatalom felett rendelkezni akaró Tanács érdekeit sértették, hiszen a befolyó összeg fölött ő maga szeretett volna rendelkezni. A megyei és városi forradalmi szerv vezetése kísérletet tett arra is, hogy egységesítse a munkahelyeken a fizetések kifizetését. Dönteniük kellett a sztrájkolok és a folyamatosan dolgozók bérezéséről. Végül is inflációt gerjesztő módon döntöttek: akik nem dolgoztak, 100% bért kaptak, a ténylegesen dolgozók a dupláját.14 7 Összegzés A forradalmi „tanácsok kétségkívül mindig demokratikusak, de bizonyos értelemben korábban sohasem látott vagy elgondolt képződmények. Mivel pedig senki, sem államférfiak, sem politikatudósok, sem pártok soha nem fordítottak komoly figyelmet erre az új és teljesen kipróbálatlan szervezeti formára, az a tény, hogy több mint egy évszázada makacsul felbukkan, spontenaitására és külső érdekektől vagy elméletektől való teljes függetlenségére vall. [...] A [forradalmi] tanácsok megjelenése és nem a pártok visszaállítása volt a világos jele annak, hogy valóban a demokrácia lázadt fel a diktatúra, és a szabadság a zsarnokság ellen. [...] Lakóhelyi tanácsok jöttek létre pusztán azon az alapon, hogy emberek együtt laktak, s ezek járási és más területi tanácsokká fejlődtek tovább [...] Az egyes csoportokban a tanács megalakítása a pusztán esetleges együttlétet politikai intézménnyé változtatta." Hannah Arendt fentebbi következtetését az 1956-os magyarországi forradalom tanulságaira is alapozva vonta le.148 A forradalomról szóló összefoglalók éppen csak érintik a helyi forradalmi szervek tevékenységét, és ugyanazokat az általánosságokat tartalmazzák. A mármár elméletté sűrített általánosítások Clifford Geertz szavait juttatják eszünkbe: „Az elméleti megfogalmazások oly alacsonyan lebegnek az általuk irányított értelmezések fölött, hogy ezektől függetlenül nincs sok értelmük, és nem is nagyon érdekesek (ha nem általánosak, nem is elméletiek), inkább az a baj, hogy alkalmazásaiktól elszakítva vagy közhelyesnek, vagy üresnek látszanak.149 146 A forradalom hangja. I. m. 209. 147 „Egy nép kiáltott, aztán csend lett" I. m. 386. 148 Hannah Arendt: A totalitarizmus gyökerei. Budapest, Európa kiadó, 1992. 638. 149 Clifford Geertz: Sűrű leírás. Ut a kultúra értelmező elméletéhez. In: Misszionáriusok a csónakban. Vál. Vári András. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1988. 51-52.
