Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Kincses Katalin Mária: Kultusz és hagyomány. Tanulmányok a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulójára (Ism.: Bánkúti Imre) 1072

> TÖRTÉNETI IRODALOM 1073 lerancia kiemelkedő személyiségét, az Európa szerte ismert tudóst, tudományszervezőt és egyházi vezetőt. A mindenoldalú tolerancia terén Bél Mátyást a Rákóczi-szabadságharc egyik legfontosabb eredménye, a vallási türelmi politika folytatójának tekinti. A róla szóló gondolatébresztő fejezeteket olvasva, az elismerés mellett a recenzensben bizonyos — kritikusnak is mondható — kérdés merül fel honi (és szlovák) történettudomány szervezőinek és irányítóinak együttműködésével kapcsolatosan. Bél Mátyás azon tudósok egyike, akit mindkét nép magáénak vall és vallhat. Munkái nemzetismereti, tudományos és történeti szempontból kimagasló értékűek. Összegyűjtött kritikai kiadásuk (és magyarra-szlovákra fordításuk) mindmáig hiányzik. Egy-egy megye, város lefordíttatta a rá vonatkozó részt, de összesített, könnyen hozzáférhető tudományos igényű Bél Mátyás életműkiadás nincs. Közbevetőleg: ide sorolnám a Rákóczi-szabadságharc kutatói által sokszor idézett és használt Kolinovics Gábor munkáját is, amely hasonló mostoha sorsban részesült. (És a sort még esetleg folytathatnánk, noha egy recenzió nem alkalmas hely tudománypolitikai bírálatokra, de ezzel is ki akartuk emelni Kincses Katalin Mária könyvének gondolatébresztő értékét.) A könyvben két fejezet, a kötet terjedelmének mintegy felében Rákóczi és a szabadságharc utóéletét, a társadalom tudatába való beépülésének folyamatát vizsgálja, két egymástól élesen különböző periódusban (19. sz. első évtizedei - 20. sz. eleje). Fenntartás nélkül egyetértünk a szerzővel, amikor a két szakaszt élesen elkülöníti egymástól: hagyományra és kultuszra. Mindkettőnek megvolt a szerepe a maga korában, bizonyítva, hogy minden történeti periódusban az irányító, hatalomgyakorló (vagy feltörekvő) társadalmi csoportok a maguk politikai érdekei szerint értelmezik, gyakran formálják vagy torzítják a múlt eseményeit és kiemelkedő személyiségeinek tevékenységét. A tudomány megállapításai bizony sokszor csak a háttérben, alig észrevezetően szerénykednek. Tanulságos csak futólag is áttekinteni Rákóczi személyének értékelését, illetve annak változását az elmúlt három században. Cserei Mihály az Erdély históriájában elítéli Rákóczit és társait, ellenben a rendi nemzettudatnak megfelelően hosszásan ír Zrínyi, Nádasdy és Frangepán mozgalmáról és igazságtalan kivégzéséről, őket tartva az igazi (rendi) nemzeti hazafiaknak és vértanúknak. Rákóczi emlékét a 18. században nemcsak Bécs tiltotta, hanem a rendi-nemzeti tudat is akadályozta terjedését. A Rákóczi-hagyomány életre kelése a 18. századi szerény előzmények után, tulajdonképpen a századfordulón indult meg, amikor a rendi nemzettudaton belül lassan bontakozni kezdtek a polgári rtfemzet kialakulásának csírái a felvilágosodás és a francia forradalom eszméinek hatására. Majd a reformévekben és a forradalomban a Rákóczi-hagyomány egyértelműen a polgári átalakulás egyik elősegítője, a Bach-korszakban, az abszolutizmus éveiben pedig a nemzeti függetlenség kiemelkedő jelképévé vált. A pozitív szerepet játszó Rákóczi-hagyomány kibontakozását a szerző Kazinczy Ferenc irodalmi, tudományos és tudományszervező tevékenységének alapos és részletes áttekintésével mutatja be. Kazinczy tudatosan gyűjtötte a Rákóczi személyére és felkelésére vonatkozó adatokat, saját családja történetével is összekapcsolva. Másokat is igyekezett dokumentumok kiadására ösztönözni, jelentős szerepe volt tehát a Rákóczi-hagyomány és a polgári átalakulás összekapcsolásában. A kultusszá torzulás a 19. század utolsó harmadában indult meg, elsősorban Thaly Kálmán tevékenységén keresztül. Csúcspontját talán éppen a bujdosók hamvainak 1906. évi hazahozatala és a kassai temetés színpadias jelenetei, az egész országot elárasztó, nacionalista felhangokban bővelkedő emlékünnepségek, frázisoktól hemzsegő szónoklatok, kiadványok jelentették. A monarchia, és benne a történeti Magyarország ekkor már súlyos válságban volt a megoldatlan nemzetiségi kérdés, a földnélküli nyomorgó paraszttömegek és a munkásság elégedetlensége miatt. A vezető politikai elit képtelen volt a válság lényegi megoldására, maradt az önáltatás, a mítosz és kultuszteremtés. A Rákóczi-kultusz is egy volt ezek között, s a menekülést szolgálta a valóság elől. Kincses Katalin Mária könyvének befejező tanulmánya részletesen feltárja a hamvak hazahozatala körüli politikai szempontokat és személyi csatározásokat, szándékokat. Mindez mutatja, hogy a bujdosók hamvainak ügye mennyire szorosan összefüggött a kor nagyon is élő politikai és társadalmi problémáival. Legyünk pesszimisták? Vonjuk le azt a következtetést, hogy minden kor létrehozza a maga kultuszteremtő tevékenységét, s hogy ebben a folyamatban nem 1906 volt az utolsó állomás, s utaljunk az 1948-1949 után megindult új, másfajta Rákóczi-kultusz kibontakozására? Vagy nyugodjunk bele abba, hogy múltunk eseményei, személyiségei körül mindig is lesz kultusz, amely éppen a politika kívánalmai szerint végzi el torzító munkáját? Akárhogyan vélekedünk is, mindez