Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Tusor Péter: Purpura Pannonica. Az esztergomi "bíborosi szék" kialakulásának előzményei a 17. században (Ism.: Véghseő Tamás) 1067

TÖRTÉNETI IRODALOM 1069 Tusor Péter monográfiájának fontos részét képezik a Függelékben közzétett dokumentumok. A hat levéltárból közölt hatvannégy irat a szerző szándékai szerint (210. oldal, 1. sz. lábjegyzet) két nagyobb csoportba osztható. Az első harmincnyolc dokumentum az elemzett kérdések illusztrálása mellett a tudományos érdeklődés felkeltését is szolgálja. A forrásközlés második csoportját alkotó huszonhat irat pedig elsősorban a bíborosi kinevezések menetét hivatott bemutatni. A forrásközléssel a szerző minden bizonnyal eléri célját, s a dokumentumok elemzése újabb adatokkal gazdagítja a kor egyháztörténetével foglalkozó egyéb kutatásokat is. E helyen egy, a Lippay György bíborosi kinevezéséhez kapcsolódó dokumentumokban többször felbukkanó adalékra szeretném felhívni a figyelmet, mely a magyarországi görög katolikus egyházak történetéhez nyújt kiegészítést. A 10. (1652. május 26.: III. Ferdinánd levele X. Ince pápához), a 17. (1652 nyara: emlékirát X. Ince pápához) és a 18. (1652 ősze: emlékirat Fabio Chigi bíboros államtitkárhoz) számú iratok Lippay bíborosi kinevezése mellett különböző érveket hoznak fel. A dokumentumok szerzői felsorolják a jelölt érdemeit, melyek között megemlítik azt is, hogy Lippay nem csak a protestantizmus visszaszorításában szerzett elévülhetetlen érdemeket, hanem a Magyarországon élő keleti szertartású keresztények katolikussá tételében is. A 17. és 18. számú iratok érzékeltetik is a különbséget az eretnekeknek nevezett protestánsok és a szakadároknak tekintett keletiek soraiban végzett tevékenység között: Lippay az előbbieket megtérítette (convertiti), míg utóbbiakat visszavezette a Szentszéknek való engedelmességre (ridotti all'obedienza della Santa Sede). Nyilvánvalóan az 1646 áprilisában megkötött ungvári unióról van szó, mellyel a történelmi munkácsi egyházmegyében élő keleti szertartású keresztények körében létrejött és a következő évtizedekben megerősödött a görög katolikus egyház. Lippay még egri püspökként karolta fel az uniós kezdeményezéseket (Taraszovics Bazil püspök 1642-ben előtte teszi le a katolikus hitvallást), míg magát az uniót már utódja, Jakusich György kötötte meg. Róla viszont feltételezhetjük, hogy mindenben elődje és prímása instrukciói szérint járt el. Lippay természetesen az esztergomi érseki székbe kerülve sem feledkezik meg a jelentős nehézségek közepette formálódó görög katolikus egyházról, hanem számos intézkedéssel támogatta és — ahogyan Hodinka Antal fogalmaz — „páratlan szeretettel" kísérte figyelemmel sorsát. Az országon belül az egyesült papság jogainak tiszteletben tartását, a Szentszéknél pedig a görög katolikus egyházszervezet elismerését próbálta meg elérni. (A vonatkozó dokumentumok Hodinka Antal forrásgyűjteményében találhatóak: A munkácsi gör. szert, püspökség okmánytára. Ungvár 1911.) A bíborosi kinevezését kérő iratok tehát egyáltalán nem túloznak, amikor felhívják a döntéshozók figyelmét Lippaynak a görög katolikus egyház létrejöttéért, vagyis az egész katolikus anyaszentegyház megszilárdításáért tett erőfeszítéseire. Lippay bíborosi kinevezésének ügye ugyanakkor tovább árnyalhatja az egyházi unió kérdését. Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy mi motiválta Lippayt (és a többi katolikus főpapot), akkor elsőként a 17. századi katolikus expanziót megalapozó tridentinus szellemiségre gondolunk. A római tanulmányok után hazaérkező, jól képzett és katolikus öntudatukban megerősödött ifjú klerikusok az egyházi ranglétrán egyre feljebb jutva éppen aktuális tevékenységi körükben mindig a katolikus érdek érvényesítését tartják szemük előtt. Ezért amikor adott esetben „felfedezik" az ország keleti és északkeleti területein élő keleti szertartású keresztényeket, akkor nem is lehet más céljuk, mirit az, hogy — megelőzve a protestáns konkurenciát — minél előbb katolikussá tegyék őket. Ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a tudátos karrierépítés szempontjai is szerepet játszhattak. A fentebb említett, 1652-ben keletkezett ajánlások és emlékiratok Lippay kinevezése érdekében gyakorlatilag egy időben keletkeztek az érseknek a görög katolikus egyház megszilárdításáért hozott intézkedéseivel. Ne feledjük azt.sem, hogy Lippayt már 1644-től kezdve foglalkoztatta a bíborosi kalap megszerzése. Egyáltalán nem zárható tehát ki, hogy az egyházi unió ügyének előmozdításakor Lippay a tudatos karrierépítés szempontjait is szem előtt tartotta. Tudatában volt annak, hogy Rómában nagy sikerként könyvelték el az 1596-ban megkötött breszti uniót, melynek során a lengyelországi rutének jelentős része elfogadta az egységet Rómával. Egy hasonló magyarországi kezdeményezés minden bizonnyal jó színben tüntette fel az esztergomi érseket: nem is maradhatott ki érdémeinek felsorolásából. A jelenség a későbbi évtizedekben sem ismeretlen. 1681 végén — a processus informális jegyzőkönyvének és a kinevező iratok tanúsága szerint — Bénkovich Ágoston kifejezetten azért találtatik méltónak a váradi püspöki székre, mert korábban évtizedeken keresztül a görög katolikus egyház megerősítésén fáradozott és szerzett elévülhetetlen érdemeket. Kollonich és Szelepchényi rivalizálásának is időről-időre egyik fontos színtere lett a görög katolikus egyház.