Századok – 2006
TÖRTÉNETI IRODALOM - Czigány István: Reform vagy kudarc? Kísérletek a magyarországi katonaság beillesztésére a Habsburg Birodalom haderejébe 1600-1700. (Ism.: Bagi Zoltán) 1070
1070 TÖRTÉNETI IRODALOM Biztosak lehetünk abban, hogy Tusor Péter kötetében még számos olyan adatra találhatunk, melyek felkeltik a korszak kutatóinak érdeklődését. így a szerző nem csak egy fontos egyháztörténeti kérdés magas színvonalú bemutatását végezte el, hanem forrásközlésével a további kutatásokra is ösztönzőleg hat. Véghseő Tamás Czigány István REFORM VAGY KUDARC? Kísérletek a magyarországi katonaság beillesztésére a Habsburg Birodalom haderejébe 1600-1700 A Hadtörténeti Intézet és Múzeum millenniumi könyvtára 4. Balassi Kiadó, Budapest 2004. 227 o. 7 kép, I térkép Az elmúlt másfélszáz esztendőben a 16-17. századi magyar történelmet feldolgozó művekben megcsontosodott egy olyan torz, a rendi-ellenzéki, majd a marxizmus által sugallt szemlélet, amely a korszak eseményeiről korántsem adott körültekintően képet. A magyar társadalom és hadügy fejlődésének ebben az időszakban bekövetkezett megakadásáért — az oszmán hódítás mellett — ez a felfogás egyértelműen a Habsburg-uralkodók és a bécsi kormányzat úgymond „elnyomó" politikáját tette felelőssé. A mű bevezetőjében megfogalmazottak szerint Czigány Istvánt a történeti köztudatba beleivódott egyoldalú és sematikus Habsburg-ellenes történészi felfogás késztette arra, hogy a 17. század magyar hadtörténetét, ezen belül is részletesen az 1671. évi redukció előzményeit és következményeit újra feldolgozza, illetve a már feltárt, valamint új források bevonásával más megvilágításba helyezze a korszak meghatározó hadügyi eseményeit, reformjait és kudarcait. A szerző könyve első részében átfogó képet nyújt a 16-17. században a spanyol, francia, angol, svéd, németalföldi és a német-római birodalomi területeken végbement hadügyi változásokról, azaz a „hadügyi forradalomról". A hadszervezet, a taktika és a stratégia fejlődése mellett mindezek gazdasági, társadalmi és demográfiai előzményeit, következményeit és összefüggéseit is bemutatja. Ezt követően a bécsi kormányszervek által megszervezett és irányított magyarországi oszmánellenes védelmi rendszer 16. századi történetét veszi górcső alá, nevezetesen hasonló módon és módszerrel, mint a „hadügyi forradalom" nyugat-európai hatásai ábrázolásának szentelt fejezetekben, tehát mind katonai, mind gazdasági összetevőit egyaránt tárgyalja. A hosszú török háború (1591-1606) lezárását követően a harmincéves háború (1618-1648) küzdelmeiben lekötött bécsi kormányzat figyelme elfordult a magyar-horvát-szlavón végvidékről: a királyi zsoldba fogadott katonák havi járandóságának finanszírozása egyre nagyobb problémát jelentett, s — ennek is köszönhetően — a várak őrségének egy része mezei szolgálatot vállalt az egy-egy hadjáratra felállított ezredekben. Ezt kihasználva a 17. század első felében mind a magyar rendi hadviselés szerepe, mind pedig a rendek és a határ menti nagybirtokosok anyagi hozzájárulása fokozatosan növekedett a védelmi rendszer fenntartásában, és egyúttal jelentős politikai fegyverré vált az udvari politikával szemben - ahogyan ezt Czigány István hangsúlyozza. A vesztfáliai béke (1648) megkötését követően a bécsi Udvari Haditanács — okulva a harmincéves háborúban szerzett tapasztalatokból — a zsoldjába fogadott ezredek számát ugyan lecsökkentette, de mintegy 20000 főből álló állandó haderőt szolgálatában tartott, amelynek egy részét a Magyar Királyság meghatározott végházaiba és városaiba rendelte. Emellett a magyar és német végvári katonaság létszámát is növelték. Ez új helyzetet teremtett a magyarországi végeken. Egyrészt a végvárakba beosztott újabb egységek ellátásának és finanszírozásának problémáira az addigi adózási rendszer és pénzügyi apparátus nem talált adekvát választ. Másrészt az állandó hadsereg növekvő jelenléte az oszmánellenes végvidéken a magyar rendekben azt a félelmet keltette, hogy az elmúlt évtizedekben kiharcolt hadügyi és ezzel együtt politikai pozícióik veszélybe kerülhetnek. Ezen érzésük nem is volt teljesen alaptalan. Az Európában lezajlott hadügyi és társadalmi folyamatok nem a rendi struktúra továbbélésének kedveztek, hanem a központosítás irányába mutattak. Az önálló, rendek ellenőrzése alatt álló magyar haderő gondolatának életképtelenségét pedig — miként a szerző megállapítja — az 1663. évi hadjárat bebizonyította. A bécsi udvar tisztviselői a 17. század második felében bő két évtized leforgása alatt — a rendeknek a
