Századok – 2006

MŰHELY - Sz. Simon Éva: A hódoltságkori török paleográfia tréfája vagy egy renegát írnok ügyeskedése? Egy különleges forrás a kanizsai védelmi övezet hatékonyságáról 1586 őszéről 1045

1052 SZ. SIMON ÉVA » Ugyanerre a következtetésre jutunk akkor is, ha Tirjáki Haszán és Ernő főherceg egymásnak látszólag ellentmondó állítását vesszük elemzés alá. Mivel a tahrír nagyrészt tartalmazza a listán szereplő helyneveket, megállapíthatjuk, hogy a vizsgálat során Tirjáki Haszán szigetvári szandzsákbég a települések hódolását illetően nem mondott valótlant Ali pasának. Oszmán felfogás szerint a terület alávetett volt, mert szerepelt a legfrissebben készült szandzsákösszeírásban. (Sőt, ahogy az imént kimutattuk, nagyrészt nem is puszta igényterületként szerepelt.) Ebben az esetben viszont felmerül a kérdés, Ernő főherceg csupán taktikai okokból nevezte a falvakat kódolatlannak,3

2

vagy idő közben fordulat állt be azok állapotában? Az egyes helységek alávetettségében történt változásokat a rovásadó-összeírások vizsgálata segítségével kísérhetjük nyomon.3

3

Ennek alapján elmondhatjuk, hogy az oszmán közigazgatás terminológiája szerint kanizsai náhijének nevezett kerülét szinte egyöntetű behódoltatására nemcsak a török pénzügyi defterek, hanem a dikák szerint is sor került (lásd részletezve ugyancsak a függelékben). Időpontját a magyar jegyzékek az 1575/76-1578. évek közé teszik. A latin nyelvű adóösszeírásokban ekkor jelenik meg ugyanis az egyes települések neve mellett a subiectus kifejezés, amely alávetettet,.alárendeltet jelent. A kérdés csak az, hogy folyamatosan, tehát a szóban forgó 1586. évben is így jelölték-e az érintett helységeket? A vizsgálat szempontjából — mint alább látni fogjuk :

— a listán szereplő falvak két jól elkülöníthető csoportba oszthatók. Az elsőbe az alsólendvai Bánffy család uradalmához tartozó — az 1586. szeptemberi portya által feltételezhetően érintett — településeket (1-5, 7, 18, 22-23, 25-26, 32, 36-38, 45-46, 67-69, 74, 80, 89-90, 120, 122), míg a másodikba az elszórtan fekvő, különböző vagy kurialista birtokosok tulajdonában lévő helyeket sorolhatjuk. 1. A Zala megye délnyugati csücskében fekvő Bánffy-javak alávetettségére vonatkozó első adat 1578-ból származik. Ekkor a két nagy uradalomrészre oszló birtoktest keletebbre fekvő, a Kerka alsó folyása mentén elterülő része teljesen a törökök adófizetőjévé vált, míg a nyugatibb, az ún. cserneci tag települései közül több, elsősorban a Lendva folyótól délre fekvő helységek (Lippa, Cserencsóc, Belatinc, Gánicsa, Lakos, Melininc, Tornyistya judikátusához tartozók és maga Alsólendva városa) meg tudták őrizni függetlenségükét.3

4

Ebből a régióból 1578-ban csak az Ali pasa listáján is szereplő Dobronak, valamint Filóc 32

A prágai udvar akkoriban attól tartott, hogy a törökök nem akarják tovább megtartani a fegyverszünetet, vagy előnyösebb feltételeket akarnak kicsikarni. Kárpáthy-Kravjánszky Mór: Rudolf uralkodásának első tíz éve (1576-1586). A Velencei Kir. Állami Levéltár császári udvarból való követjelentései alapján. Bp. 1933. 119. A forrásunkban szereplő adatok ezt bizonyos mértékig alá is támasztják. A nagyobb mértékű rabszedés a béke nyílt megszegését jelentette, aminek egyenes következménye volt a diplomáciai bonyodalom. Az emberkereskedelemre vonatkozó szokásokra 1. Pálffy Géza: A rabkereskedelem és rabtartás gyakorlata és szokásai a XVI-XVII. századi török-magyar határ mentén. Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) 4. (1997) 1. sz. 5-78. Az 1586. év egyéb rabszedéseire Takáts Sándor: A pribékék. In: Uő: Rajzok a török világból i. m. I. 309. 33

MOL E 158, Magyar Kincstári Levéltárak, Magyar Kamara Archívuma, Conscriptiones portarum 11, ill. 54. kötet. 34

Néhány azonban közülük is bekerült az 1579. évi tahrír-defterbe — Belatinc, Gánicsa, Lakos, Melnice, Tornyistya a források tanúsága szerint — mint „fantom" birtok.