Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Tilkovszky Lóránt: A Deutscher Schutzbund és Magyarország. Nemzetiségpolitika - népiségpolitika. Területvédelem - kisebbségvédelem. (1918-1921) 3
A DEUTSCHER SCHUTZBUND ÉS MAGYARORSZÁG 7 A Deutscher Schutzbund ügyvezető elnökének egy, a németbirodalmi kormányhoz intézett 1921. június 29-i jelentéséből az ismerhető meg, hogy Loesch maga sem tudott ugyan egyetérteni a Nyugat-Magyarország csorbítatlan megtartására irányuló „makacs törekvéssel", de az annak indokolásául felhozott német szempontú bleyeri érvelésből mégis realitásnak fogadta el, hogy az ottani, 300 ezer fős zárt német településterület elcsatolása óhatatlanul olyan következményekkel jár a maradék magyarországi németségre, hogy megmentésére már most gondoskodni kell a sürgősen szükséges védintézkedésekről. Haladéktalanul Magyarországra jött, és két héten át tanulmányozta itt e szempontból a helyzetet. Ο nem hisz abban, hogy Bethlen miniszterelnöktől a maradék németek olyan jogokat fognak kapni, mint amelyekkel eddig az erdélyi szászok Nagy-Magyarországon rendelkeztek, s különben sem ért egyet a „szász ideával", hiszen a megkisebbedett Magyarország németjei svábok, akiktől a tapasztalat szerint nagyon idegen a szász mentalitás. A lehetőleg Budapesten létrehozandó honi németségi központ szerepére az Erdélyi-Szász Iroda alkalmatlan; a magyarországi sváb németeket a sváb Bleyernek kell vezetnie. Ο már nem a magyar politikának korábban okkal rossz szemmel nézett kiszolgálója, hanem kifejezetten a németség érdekeiért száll síkra, rátermetten, agilisan, jó politikai kapcsolatokkal, de antiszemitizmusát szükséges féken tartania, hogy ne hívja ki vele az igen erős hazai zsidóság ellenszenvét a magyarországi német mozgalom iránt. A német birodalom kormányának és a Deutscher Schutzbundban összefogott társadalmi szervezeteinek minden erkölcsi és anyagi támogatást meg kell adniuk ahhoz, hogy mielőbb létrejöjjön Magyarországon a valóban német kézben lévő német szellemű sajtó, német iskolák és kulturális egyesületek, német gazdasági szervezetek, német pénzintézetek stb., s hogy biztosítva legyen a németség közéleti súlya és politikai részvétele is. Mindezeknek természetesen lojális, magyar hazafias szellemben kell működniük. Mégis ez várhatóan sok akadály, ellenállás leküzdését igénylő, talán tíz évig is eltartó szívós munkát jelent, de fel fogja tudni emelni a magyarországi németséget az elvárható szintre, s ugyanakkor a német birodalom számára is kamatozni fognak a mindehhez részéről szükséges befektetések.10 A nyugat-magyarországi területátadást hátráltató különféle akciók (bandaharcok, „Lajtabánság") után az 1921 októberi velencei egyezmény egy mindössze Sopronra és közvetlen környékére szorítkozó népszavazás elrendelésével egyengette a bizonyos dél-magyarországi területek szerb megszállásának megszüntetésével junktimba hozott nyugat-magyarországi területátadást. Ekkoriban a Deutscher Schutzbund által támogatott, nemcsak németországi, hanem ausztriai helyi védszervezetek népszavazásokkal kapcsolatos tevékenysége ismeretében magyar részről érzékenyen reagáltak arra a körülményre, hogy az előző év októberi karintiai népszavazáskor végzett munkájával bizonyos hírnevet szerzett odavalósi Hans Steinacher Ausztria javára próbált beavatkozni az 1921. decemberi soproni népszavazásba, s ezért ki kellett utasítani Magyarországról.11 Loesch azokkal értett egyet, akik viszont bizonyos magyar részről alkalmazott, megengedhetetlen-10 PAAA, (Politisches Archiv des Auswärtigen Amtes), Pol. Abt. II. Ung. Politik 6. (Nationalitätenfrage). Bd. 1. Loesch: Ergebnis meines zweiwöchentlichen Aufenthaltes in Ungarn. Berlin, 1921. június 29. 11 Ormos Mária: Civitas fidelissima. Népszavazás Sopronban, 1921. Győr, Gordiusz, 1990. 189.
