Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Vámos Péter: Magyar jezsuita misszió Kínában (Ism.: Niederhauser Emil) 778

778 TÖRTÉNETI IRODALOM jutott. Az új határok kijelölésekor csupán a katonai érdekeket tartották szem előtt, több uradalom területét is kettészakították. Az új Szászországban már nem volt helye Felső-Lausitz különállásának, 1835-ben a tartomány az egységes szász monarchia részévé vált. A külön jogok egy részét azonban megtartották. Átszervezve ugyan, de megmaradt a felső-lausitzi rendi gyűlés, ami szociális és gazdasági ügyekkel foglalkozott. Ezen a német egység sem változtatott. 1907-ben egy vitairat szerzője a tartományt úgy aposztrofálta, hogy „állam a szász államban", és a dualista berendezkedésre célozva, nem kevés malíciával „szász Magyarországnak" nevezte. A weimari köztársaságban, sőt a nemzeti szocializmus első éveiben is megmaradt az évente egyszer, Walpurgis napján összeülő tartományi gyűlés, amit csak 1941-ben oszlattak fel. 1945-ben újabb impériumváltásra került sor, a lengyel-német határt a NeiBénél húzták meg. Görlitzet az új határ kettészelte: a jobbparti városrész az 1902-ben felavatott dicsőség-emlékművel együtt lengyel nevet kapott, ezután Zgorzelecnek hívták. A Szilézia provinciából Németországnak jutott területeket az oroszok Szászországhoz csatolták, így e részben helyreállt a tartomány egysége, ami azonban csak az 1952-es közigazgatási reformig tartott. A könyv gazdaság-, társadalom-, település-, vallás- és kultúrtörténeti részei arányosan megszerkesztettek. Különösen figyelemre méltóak a szorbokkal foglalkozó fejezet azon részei, amelyek a porosz és a szász kormányoknak a „vendekkel" — azaz a szorbokkal — szembeni politikájának különbségeit, az egyes kurzusok nemzetiségi politikáját tárgyalják. Tringli István Vámos Péter MAGYAR JEZSUITA MISSZIÓ KÍNÁBAN Körösi Csorna Kiskönyvtár 26. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. 390 o. A kínai magyar jezsuita misszió történetének megírására a fiatal kutató, Vámos Péter ugyancsak jól felkészült, hiszen a kínai mellett a japán és a koreai nyelvet is bírja. Könyve igen nagy és sokoldalú forrásanyag alapján készült, járt természetesen a helyszínen, de Rómában részben rekonstruálta (mellékesen) a magyarországi rendtartomány 1950-ben megsemmisített levéltárát, és személyesen is tudott beszélni a két világháború közti misszió néhány 1990 utáni ismét idehaza élő képviselőjével. Tehát még az oral history műfaját is kihasználta, és persze kitűnően tájékozott a kérdés szakirodalmában. A két világháború közt működött magyar misszió történetének széles előzményeit is felvázolja, keresztény misszionáriusok először a Tang-korszakban (618-907) kerültek a Középső Birodalomba. A 14. században ferencesek tevékenykedtek. 1583-ban jelent meg a jezsuita Matteo Ricci, utána még jónéhány szerzetes, akik természettudományos tevékenységük révén szerezték meg a mindenkori császárok támogatását. Csakhogy minden esetben előbb vagy utóbb a kormányzat mégis szembefordult az európai befolyást jelentő hittérítőkkel és kikergette őket az országból. Teljes szabadságot csak az első ópiumháború után kaptak, amikor Kína nem tudott már védekezni az európai-amerikai befolyás ellen. Azt a missziós központot, Támingot, amely a magyar jezsuiták kezébe került, francia jezsuiták alapították. A magyar köztudatban Anonymus óta élt az ázsiai származás tudata. Trianon után ez a revizionizmussal is összekapcsolódott. Táming egy 8640 km2-es körzet központja. Magyar jezsuiták itt 1922 óta szerepeltek (1919 óta már felkészültek a misszióra). 1935-ben Támingot apostoli prefektúra rangjára emelték, ekkor már magyar vezetés alatt. Ez a hadurak korszaka volt Kínában, a missziót nagyjából megkímélték. A város falát még a Ming korszakban, a későközépkorban építették meg, kilenc kapuval, a magyar rendház a keleti kapu közelében volt. A misszionáriusok igen szegényes körülmények közt tevékenykedtek, a Ricci óta hagyományos formában, ti. a helyi szokásokhoz alkalmazkodva, szakállt is növesztettek és kínai módra öltöztek. Az épületben télen + 1 fok volt a hőmérséklet. A jezsuita atyák a hittérítés mellett természettudományos oktatással, de gyógyítással is foglalkoztak, volt köztük szakképzett orvos is. A leggyakoribb betegség a trachoma volt, az iskolanővérek tartottak fenn rendelőt, a protestáns misszió, munkamegosztásban, kórházat. Ennek a tevékenységnek a bemutatása mellett a szerző a helyi lakossággal való kapcsolatokra és ennek során a kínai szokásokra is bőven kitér. A japán-kínai háború idején persze a missziós tevékenység minden formája megne-