Századok – 2005
TÖRTÉNETI IRODALOM - Sokcsevits Dénes: Magyar múlt horvát szemmel (Ism.: Niederhauser Emil) 779
779 TÖRTÉNETI IRODALOM hezült. Már a Kuomintang korszakban még inkább megnehezült a helyzet, 1946 novemberében egy légitámadás teljesen lerombolta a misszió épületeit. 1947-ben a jezsuiták elhagyták Támingot, többfelé tevékenykedtek az országban, Pekingben viszonylag nyugalomban, elkezdték egy kínai-magyar szótár összeállítását, később egyéb nyelvekre is kiterjesztették a gyűjtést. 1952-ben Tajvanon hoztak létre új missziót. A sziget lakosságának 5%-a keresztény. Az utolsó magyar misszionárius 1996-ban halt meg. A könyv végén a szerző közli az ottani magyar szerzetesek fő adatait és részletes bibliográfiát. Nemcsak szakmai szempontból kitűnő ez a könyv, de a magyar olvasó számára sok ismeretlen adatot is tár fel a hatalmas ázsiai országról. Niederhauser Emil Sokcsevits Dénes MAGYAR MÚLT HORVÁT SZEMMEL Budapest, Magyar a magyarért Alapítvány, 2004. 261 o. Sokcsevits Dénes, vagyis Dinko Sokcevic (ha nem kellene a hazai előírás szerint magyar helyesírással írni a nevét - micsoda vihart váltana ki idehaza valami hasonló romániai rendelkezés!) magyar állampolgár, aki horvát nemzetiségű, eleve szinte arra van teremtve, hogy a két nemzet között valamiféle hidat építsen, és ezt csakugyan meg is teszi, az oktatásban is, hiszen a pécsi és a zágrábi egyetemen egyaránt oktat, történetírói munkássága is ehhez a témához kapcsolódik. Nagyon jó, hogy kétoldalú széleskörű ismereteit most egy összefoglaló könyvben tárja elénk. Ebből a kettős helyzetből Sokcsevits Dénes eredményesen és igen rokonszenvesen törekszik pártatlan ítélkezésre, a politikai eseménytörténet kikerülhetetlen pontjait mindig mindkét fél szempontjából világítja meg. Témája egyébként is modernnek tekinthető - a „másik" képe. A múlt század (vagyis a 20.) második felében egy nemzetközi történész kongresszus fő témáinak egyike volt éppen ez, l'image de l'autrui. Ezt a témát dolgozta ki a szerző igen széleskörű anyaggyűjtés alapján, hiszen nemcsak a korabeli sajtót és a politikai vitairatokat, meg természetesen a kérdés eddigi szakirodalmát is feldolgozta. Mintegy bevezetésként az első fejezetben az állami együttélés kezdeteitől a 18. sz. végéig tekinti át a kérdést, amikor a horvát nemesség magyarságképe igen sok oknál fogva egyértelműen pozitív volt. Ezután következik hét fejezetben az 1790—1918 közti korszak áttekintése. A korábban felvázolt, alapjában véve pozitív magyarságkép ekkor kezd átformálódni negatívvá, a már 1790-ben felbukkanó ellentétek következtében, de a horvát nemesség zömmel még a magyar mellett foglalt állást, a Habsburg-abszolutizmussal szemben. Ez a pozitív kép azonban erősen negatívvá vált a horvát nemzeti mozgalom, az illírizmus kibontakozásával az 1790-1848 közti években, bár a nemesi közvélemény többsége még ezt nem vette át. Viszont 1848-ban Jelacic fellépése következtében egyértelművé vált a magyar mint ellenség imázsának az uralma. Persze a neoabszolotizmus idején átmenetileg ismét rokonszenvessé váltak a magyarok, hiszen közös volt a szembenállás a Bach-rendszerrel. Ez viszont, bár előkészítette az 1868-as horvát-magyar kiegyezést, éppen ennek rendelkezései miatt újra a negatív ellenségképet állította az előtérbe. Különösen sokat rontott ezen a képen Khuen-Héderváry gróf húszéves báni tevékenysége. Feladata a dualista rendszer fenntartása volt Horvátországban. Ennek érdekében bevezetett intézkedései a választások manipulálásától az utólagos cenzúra megszigorításáig végképp az ellenségképet állították a középpontba, nemcsak a teljes horvát önállóságra törekvő Jogpárt híveinél, hanem a Josip Strossmayer püspök vezette Nemzeti Párt követőinél is. Ez még a Khuen-Héderváryt követő, horvát nemzetiségű bánok idején sem módosult. Az 1905-ös fiumei rezolúció ugyan rövid időre kedvezőbben hangolta a képet, ismét előkerült a korábban is szereplő mozzanat, amely a magyarok nemzeti elszántságát példaképének tekintette. 1907-ben viszont a vasúti pragmatika bevezetése kétségtelenül sérelmes volt horvát szempontból, így ismét az ellenségkép vált általánossá. Az sem változtatott ezen, hogy a század végétől a Monarchia egészének emelkedő gazdasági szintje végre Horvátországban is éreztette hatását, ahogy Khuen-Héderváry számos, különösen a fővárost támogató-fejlesztő intézkedése sem tudta feledtetni kormányzásának negatívumait. így az 1918-ban bekövetkezett szétválást ez a hosszú ideje uralkodó ellenségkép is előkészítette. A szerző egy rövid fejezetben arra is kitér, hogy az asszimilálódó és magyar voltát hangsúlyozó zsidóság
